Már a Mi a magyar? című Műcsarnok-beli kiállításon kiderült, hogy a Tudósok zenekar frontembere egyszerre őrizte meg vad és pop-artos, a túlfeszített paródián és a „marhaságokon” alapuló festészeti nyelvét, és lépett a „klasszikusság” szorgosan öntözött mezejére. Bár első látásra szinte eldönthetetlen, hogy a groteszk reflexiók mire is vonatkoznak: önmagára mint művészre vagy az ábrázolás tárgyaira. Az előbbit jelzi, hogy a stílparódiák során kifejezetten lebutított stílust használ, mintegy összegezve a rossz (tehetségtelen) vagy a gyermekien naiv festő minden ismérvét, az utóbbit pedig az, hogy néhány, szóra sem érdemes percemberke (avagy magyar celeb) mellett művein szinte kizárólag a 20. századi magyar történelmet meghatározó alakok szerepelnek. (A kakukktojás az Obama Maleviccsel Hollywoodban című munka.)
| ||
A művész egy végtelenül egyszerű trükköt alkalmaz (erre utal többek közt a kiállításnak a látásmód vagy a fókuszálás megváltoztatására utaló címe is). A kiszemelt áldozatok (történelmi figurák) általában két síkban „ábrázoltatnak”: a felismerhető, „realisztikus” portrék különféle képi nyelveket imitáló környezetbe kerülnek. (Kivéve Kádár Jánost, aki Picasso modorát követve maga is kubista figurává válik.) A kiállított művek között olyan gyöngyszemeket találhatunk, mint a Marxot Mária ölében ülő kisdedként bemutató, a keresztény ikonográfia szerint megoldott munka vagy a szintén a filozófust ábrázoló, pápai áldást osztó, vörös csillaggal díszített nyakláncot viselő Első Károly. De találkozhatunk a hajléktalan Engelsszel, Sztálinnal az év menedzsereként, Leninnel Monet kertjében a tavirózsák között, vagy a fejébe fúródott baltát „viselő” Trockijjal Munch híres Sikolyának átiratában. Láthatjuk, miként festett volna Che Csehországban (amennyiben előtte meglátogatja Hecker Péter műtermét). Természetesen Mussolini és Hitler is felbukkan egy-egy képen – utóbbi műfaszként, szlovák lányok társaságában. A magyar mezőnyt a Modigliani műtermében lekapott, meztelen női testbe bújt Rákosi, a fejen álló Horthy és a Warholhoz betévedt Nagy Imre képviseli.
Azzal azonban, hogy K. Tünde vagy B. Pali műtermi transzformációi is bekerültek a válogatásba, a lehetséges „mondanivaló” is relativizálódik. Bár az is lehet, hogy lépre csalt bennünket drMáriás – ne várjunk társadalomkritikát, ha csupán önfeledt röhögést kínálnak. De azért a pár percnyi vihogást sem kell alábecsülni.
Balázs Pali Arnulf Rainer műtermében
drMáriás: Szemüvegcsere. Raiffeisen Galéria, Budapest V., Akadémia u. 6., nyitva augusztus 4-ig
