rés a présen

„Nem babra megy”

  • rés a présen
  • Artner Sisso
  • 2025. július 16.

Képzőművészet

Kapusi Gábor festő, képzőművész

rés a présen: Rég nem jelentél meg nyilvánosan, holott voltak valaha önálló kiállításaid. Miért?

Kapusi Gábor: Saját láthatatlanná tételem okai és stációi elég összetettek. Szikár iróniával szólva, nem értem rá nagyon művészkedni. Röviden: a megélhetés mellett mene­dzselnem kellett azt a kedvezőtlen startpozíciómat, hogy mínusz 50 méterről indulok a 100 gáton, összefüggésben az adottsággal, amit a 20. század rótt a szüleimre. A gyerekeimet próbáltam megvédeni hasonló ballasztoktól. Heroikus erőfeszítéseim dacára részsikerekkel. Több életet kellett éljek szimultán, s ezek prioritásai közt nem jutott hely hiteles karrierépítésre az eredetileg kitűzött minőségben. Az emberileg fontosabb kötelességek terhére önzőség lett volna a szakmai létrázós szisztémában bohóckodnom, amivel eleve nem értek egyet.

rap: Mi késztetett arra, hogy megcsináld most a Budafoki úti Libella Kávézóban a COMING OUT című kiállítást és performance-ot?

KG: A váratlan COMING OUT kiáltvány-akciómat is civilként jegyzem. Persze nem szeretnék outsidernek tűnni, hiszen én is elvégeztem egy „gittegyletet”. A mostani projektnek nyilván van köze művészethez, kreativitáshoz, hiszen máshoz nem is értek. Most viszont belső erkölcsi parancsra bújtam ki az árnyékból, mert úgy ítéltem, nem babra megy a hatalom játéka. Eddig sem arra ment, de most a társadalom utolsó fakardjának elvételéről van szó. Ez pedig a gyülekezési jog. A tények szerint a regnáló önkény szarik a gyermekvédelemre vagy az LMBTQ másságra, akárcsak a keresztény értékekre – mindezt egy makákó is átlátja. Ezek a lózungok a „pillanat uralásának” szokásos, stratégiai obligói. A hitvány törvényhozási húzás és a magyarok hosszú kómából való ébredezése kínálta az alkalmat, hogy rámutassak a lényegre és az ellentmondásokra a Pride kapcsán. Hogy nem kevesebbről, mint a szabadságunkról van szó. Erre koncentrál a kiállításom 35 éves New York-i fotóimmal, a megnyitón celebrált spontán performance-szal és egy erre az eseményre írt értelmező dolgozattal megtámogatva, amely nélkül nehezen értelmezhetők az összefüggések. Július 30-ig megtekinthető és elolvasható a Libellában.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.