"Nem adok el ruhát" - Király Tamás divattervező

szerző
Legát Tibor
publikálva
2001/4. (01. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Király Tamás divattervezőre 2001-es interjúnkkal emlékezünk.

Bódy Gáborral, Bachman Gáborral, Müller Péter Sziámival dolgozott együtt, számtalan filmes, videós, színházi produkcióban vett részt, önálló showműsorai a nyolcvanas évek közepének-végének legizgalmasabb divatrendezvényei voltak. Ennek ellenére külföldön ismertebb, mint idehaza. Fellépett már Vivienne Westwooddal és Jean-Paul Gautier-val, szerepelt a legismertebb divatlapokban, a német Stern magazin egyenesen divatpápának titulálta. Legközelebb január 29-én az egyébként csak négyévenként megrendezésre kerülő londoni International Hair Academy gálaestjén mutatja be legújabb ruháit.

Magyar Narancs: Miért hívtak meg erre a gálaestre?

Király Tamás: 1999-ben a londoni Covent Gardenben tartott bemutatóm során ismerkedtem meg Mohamed Nabbachhal, Móval, aki az egyik legsikeresebb londoni fodrász, az M&M Hair Academy vezetője. Szinte első látásra kialakult köztünk egy afféle "munkaszerelem", amelyből közös produkció született. Tavaly októberben, a Wembleyben láthatta a közönség, és tulajdonképpen az ottani sikernek a következménye ez a fellépés.

MN: Mi az az International Hair Academy?

KT: Anélkül, hogy elszállnék, azt kell mondanom, hogy ez egy olyan seregszemléje a szépségiparnak, mint mondjuk a sportban az olimpia. Négyévenként rendezik meg, és a gálaestjére csupán három-négy produkciót hívnak meg, úgyhogy hatalmas megtiszteltetés ezen részt venni.

MN: Leírnád a produkciót?


Fotó: MTI

 

KT: Ősszel úgy indult, hogy modellek teljesen kopaszon jelentek meg a színpadon, a frizurák pedig a helyszínen - ragasztással - készültek el, a közönség szeme láttára. A mostani produkció alapja is ez lesz, de természetesen nem ugyanazt láthatják a nézők, amit októberben. A ruhákkal az időtlenséget és a mobilitást próbálom kifejezni. Két végletet szintetizálok, az egyik a jövőt, a másik viszont a történelem előtti időket próbálja felidézni. Ugyanígy végletes a teljesen szögletes, kemény formák, illetve a lágy vonalak felhasználása. Ezt a két végletet igyekszem harmonikusan egymás mellé rendelni, az alap pedig egy bizonyos fajta konstruktív szerkezet, ami a mozgástól folyamatosan változik. A ruhák valójában a lágy és kemény formák hajlításáról, ennek a plasztikussá válásáról szólnak. Jó példa erre az úgynevezett "collstok-ruha", ami a mozgástól mindig más és más alakot vesz fel, bár az is igaz, hogy ez az egész koncepció valójában kényszerből jött létre, nem pedig a kinti trendek hatására. Korábban ugyanis nagyon nagy méretű ruhákat csináltam, egyszer előfordult például, hogy a becsomagolt modellek nem fértek ki az ajtón. Tehát ebből a kényszerből fakadt, hogy egészen picire összezárható vagy éppen kis darabokra szétszedhető ruhákat hozzak létre. Mindennek azonban nagyobb jelentősége lett azután, hogy megszülettek, hiszen ennek a kényszer szülte véletlennek köszönhetően találtam rá egy dologra, amit igazán izgalmasnak tartok.

MN: Mennyibe kerül egy-egy londoni fellépés?

KT: Ha csak arra gondolok, hogy azoknak a fehér színű kontaktlencséknek, amelyeket a modellek viselnek, olyan magas áruk van, hogy ugyanabból a pénzből egy magyar divatbemutató sminkesét vagy fodrászát ki lehetne fizetni, akkor elképzelheted, mekkora összegről lehet szó.

MN: Honnan van erre pénz?

KT: A produkció anyagi részét a meghívók finanszírozzák, és nem csak ígéretek szintjén.

MN: Egy divatbemutatón általában olyan ruhákat láthatunk, amelyek nem alkalmasak a hétköznapi viseletre, legfeljebb a trendet jelzik, majd a boltokban megjelennek a divatház hétköznapi viseletei. A te ruháidra - noha ezek a produkcióid nem hagyományos divatbemutatók - ez még inkább igaz, hiszen fémet vagy szilárd, szokatlan anyagot használsz. Amit te készítesz, az olyan, mint egy képzőművészeti alkotás. Gondolkodsz-e ezeknek a hétköznapi, utcai viseletre alkalmas változatán is?

KT: Ha elkészülök egy ruhával, mindig a fejemben van egy egyszerűbb, hordhatóbb változata is. Hogy csak egy példát mondjak: ha egy szoknyánál a szerkezetet könnyebb, speciális anyagból készíteném el, majd bevonnám bársonnyal, messziről teljesen olyan lenne, mint egy hétköznapi szoknya. A szerkezet azonban lehetővé tenné, hogy viselője úgy variálja ezt a szoknyát, ahogy kedve tartja: felhajthatja, lehajthatja, szimmetrikussá, aszimmetrikussá változtathatja. Rengeteg lehetősége adódna, hogy ugyanabból mindig mást készítsen.

MN: Vannak ilyen jellegű terveid?

KT: Nem adok el ruhát, mivel az én kereskedelmi elképzeléseim teljesen mások, mint amit ma látunk.

MN: Milyenek?

KT: Valamikor a nyolcvanas években két üzlethez is közöm volt a Belvárosban, amelyek valóban sikeresek voltak a maguk idején. Ezen túl vagyok. Amit szívesen megcsinálnék, az butikszinten, bevásárlóközpontokban nem működhetne, mert sokkal eredetibb helyszínre volna szükség, ahol ráadásul nem eladók, hanem színészek, zenészek vagy DJ-k szolgálnák ki az érdeklődőket, ahol minden más is történne, minden nap esemény lenne, tehát túllépne azon a bizonyos "rád tukmálom az árut, fizess és menj"-hozzáálláson, tehát más lenne a dolog emberi megközelítése. De persze tisztában vagyok azzal, hogy mindez csak álom, hiszen sem pénzem, sem időm nincs erre.

MN: És ha valamelyik ismert világcég meghívna, hogy dolgozz neki?

KT: Ezen még gondolkodom, ugyanis tavaly szeptember közepén Milánóból megkeresett egy nagy cég, bár a konkrétumokig nem jutottunk el. Egyébként én az ilyesmibe nem élem bele magam, talán nem is vagyok rá felkészülve, de elképzelhető, hogy egyszer sor kerül ilyesmire is.

MN: Magyarországon azonban csak nagyon kevesen ismernek.

KT: Te is tudod, én is tudom, hogy nálunk miről szólnak a tudósítások, milyen rendezvényekre mennek el az újságírók, mit közvetítenek a televíziók. Nem akarok persze sírni, mert nincs miért, nem kajtatok szponzorok után. Nincsenek kapcsolataim, és nem is bánom, hogy nincsenek, mivel amiről a magyar média szól, abban én egyáltalán nem kívánok részt venni. A szívem szakad meg, amikor Udvaros Dorottyát látom egy showműsorban, de nem az alakításairól, a művészetéről, hanem egy salátareceptről kérdezik. Budapesten valóban nem tartanak rám igényt, és nem ismernek, ami persze nem jó, de valamennyire kárpótol, hogy az ausztrál, indiai vagy angol lapokban, televíziókban viszont szerepelek, hogy arrafelé jobban ismernek, mint itthon.

MN: Milyennek tartod a hazai öltözködési kultúrát?

KT: Ma már szinte mindent meg lehet vásárolni, és mindenki kiválaszthatja a magának legmegfelelőbbet. Valójában az nem tetszik, hogy az utóbbi tíz évben annyi csatornán és olyan mértékben áradt felénk a fogyasztói kultúra, hogy szinte mindenki ennek a hatása alá került, és ez elfojt mindenféle egyéni elképzelést. Számomra sokkal izgalmasabb volt a húsz évvel ezelőtti pesti öltözködés, amikor mindenki az Ecserin turkálta a ruhákat, és azokból készített teljesen eredeti darabokat. Persze ez nem volt "magyar öltözködés", inkább szűk réteg gondolkodott így, de az nagy hatással volt rám. A mostani dolgok kevésbé.

MN: Egyetértesz azzal, hogy a nemzetközi divatvilágban intrika és kavarás nélkül nem lehet előrejutni? Ha igen, hogyan tudsz a magad sebezhetőségével, menedzselési hiányosságaival mégis boldogulni?

Mai programok
KT: Valóban egy nagyon kegyetlen világról van szó, hiszen a divat az egyik legnagyobb üzlet, és emiatt aztán szinte minden a pénzről szól. Nekem azért van viszonylag könnyű dolgom, mert nincs konkurenciám, legfőképpen pedig, mert nem akarok eladni. Amiket én csinálok, azok kilencvenöt százalékban kézi munkák, nem gyárthatók. Számomra az egyedi darabok jelentenek valamit, a kópiák már nem, így aztán a tömeggyártásban sem vagyok érdekelt. Biztos nekem is vannak irigyeim vagy akár ellenségeim, de talán nem tépnek szét.

szerző
Legát Tibor
publikálva
2001/4. (01. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...