Kiállítás

Zuzu-Vető: Feltámadtunk - új képek

  • Kürti Emese
  • 2013. április 14.

Képzőművészet

Vető János életét a nagy periódusváltások határozták meg: miután 1975-ben lefényképezte a kispárnájával Svájcba emigráló Szentjóbyt a repülőtéren, a távozót kísérők csoportjából Hajas Tiborral találtak egymásra és maradtak úgy, öt éven keresztül. Majd amikor 1980-ban mindannyian kirepültek egy Wartburgból, de Hajas végleg fekve maradt, a későbbi Trabant tagjai és egy kettős formáció, a Méhes Lóránttal való közös munka került előtérbe. Olyan, mintha az egész életet a barátságokhoz való hűség dinamikája határozná meg, amit Vető a mesei narráció derűs lassúságával fogalmazott meg mostani, Méhes-Zuzuval közös kiállításukhoz a két mendegélő, maga útját járó jó barátról: mentek, mendegéltek, míg el nem jött Uk Muk Fuck kora.

A mostani kiállítás nem retrospektív, hanem közös, 1981-1986-os periódusuk szerves folytatása, amit a képeket létrehozó művész entitás feltámadásaként közöltek a rajongókkal. A Zuzu-Vető formáció jellegzetesen nyolcvanas évekbeli intermediális jelenségként a képzőművészetet, a zenét és a marháskodást olyan természetességgel ötvözte, hogy nem annyira közönséget, mint inkább híveket tudhat maga mögött. Az avantgárd elhivatottságába, intellektuális felsőbbségébe és humortalanságába beleunt közeg hálásan fogadta a színes, politikai szlogeneket kiforgató gyermekies naivságot, az antiprofeszszionalizmust és a zenei performanszok kötetlenségét.

A Neon Galériában bemutatott képek ezt a szellemiséget követik: színes, geometrikus és figuratív akvarellek, asszociatív módon összekapcsolódó elemek szöveges és képi láncolata. Vető-Zuzu kiállítása annak a kissé ezoterikus, az életet organikus egységként megélő attitűdnek a derűs eseménye, amely a társadalom jellemzően merev, hierarchikus struktúráján kívül tud létezni, és amely a létezés szabad formáit minden körülmények között realizálhatónak tudja.

Galéria Neon, Bp. VI., Nagymező utca 47. Nyitva április 30-ig

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.