Kiállítás

Nyitott kapuk: Király Tamás ’80s

  • - dck -
  • 2014. december 22.

Képzőművészet

A kiállítás érdekessége, hogy nem csupán a tavaly meghalt, legendásan extravagáns, divatellenes divattervezőről (egy német új­ságíró szavaival a „divat pápájáról”) „szól”, hanem egy korszakról, a nyolcvanas évek underground művészetéről, amelyben Király kétségkívül központi szerepet töltött be.

A két fiatal kurátor (Muskovics Gyula és Soós Andrea) a kiállítótér adottságaihoz képest (mindössze két szobáról beszélünk) hatalmas és igen érdekes, sok szálon futó anyagot gyűjtött össze. Az időrendet is követő, öt tematikus egységbe rendezett, zömében eddig még nem bemutatott dokumentumokból, fotókból, újságcikkekből és eddig lappangó videókból összeállított prezentáció arra is rámutat, hogy a részleteiben (alternatív zene, avantgárd színház, film) már feldolgozott korszakot nagyon is meghatározta Király kézjegye. (Ezt a világot reprezentálják például Rodolf Hervé „bulifotói” vagy El Kazovszkij Dzsan panoptikumának részletei.)

E kézjegy fontos részei a belvárosi punkbutikhoz, a New Art Stúdióhoz köthető események (kirakatában az élő „próbababákkal” és a Váci utcai divatsétákkal), a Petőfi Csarnokban, több ezer ember előtt celebrált színpadias show-k, vagy a berlini Hamburger Bahnhofban megrendezett avantgárd divatbemutatók (a kiállítás címe is erre az eseménysorozatra utal). Továbbá a jellegzetes, szinte már a hordhatatlanság szélén egyensúlyozó ékszerek vagy az elképesztő ruhaköltemények. Az utóbbiakból csak három darab maradt meg – de ezekből is lemérhető, mennyire egyedi, már-már konstruktivista volt a művész látásmódja. Nem véletlen, hogy 1988-ban ő volt az egyetlen, akit mint kelet-európait beválasztottak a világ hét vezető avantgárd divattervezője közé. Kézjegyét a kiállítás installálása is hangsúlyozza­  – hiszen Király maga is a tökéletlenségből építkezett.

Tranzit.hu., Bp. VI., Király u. 102., nyitva: november 28-ig

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.