Kiállítás

Szent Kristóf és a hajléktalanok

Mindent a békéről

Képzőművészet

A számos osztrák és külföldön élő magyar művész munkáiból felépülő csoportos kiállításnak első pillantásra nem sok köze van a „béke” fogalmához. Ami nem is csoda, hiszen a kiállítás osztrák kurátora, Denise Parizek egészen más szempontból közelít a kérdéshez.

Úgy tűnik, a műveket két „problémahalmazba” sorolta. Az egyik szerint: „A béke törékeny állapot, a lojalitás, a bizalom, a tisztelet, a szabadság és a nyitottság értékein alapul. Mégis – korszakokon át újra és újra – alakítani, megújítani és formálni kell, hogy ne veszítsük el. A populista propaganda és a párbeszéd hiánya nyomatékosítja a félelem jelenlétét, így mindig közel a viszály.” Ezért a kiállítás egyrészt „kísérletet tesz arra, hogy ábrázolja a béke és a viszály széles spektrumát (…) személyes és társadalmi gyakorlatok, fiktív és valós történeteken” keresztül. Másrészt, „mivel a béke napról napra mindjobban eltűnik, sürgősen szükség lenne utópikus ellenjavaslatokra”, bekerültek olyan művek is, melyek valamilyen szempontból az utópia és az identitás kérdésével foglalkoznak. A legtöbb kurátori szöveg gyengéje, hogy az olvasó nem érti, vagy ha mégis, akkor elunja magát.

Persze, az sem lelkesíti fel a befogadót, ha egy fiktív művészcsoport, a BYH (azaz Burn Your Home, azaz Várnai Ágnes) köztéri (és fiktívnek tűnő), a mindennapi életbe a bizonytalanságot visszahozó gerillaeseményeinek installációszerű bemutatásával semmiféle ve­szély­érzetet nem kelt, inkább egyfajta önrep­rezentálási (definiálási) kísérletnek tűnik (bár a megolvadt napszemüvegből készült maszk eléggé hatásos). A mű kiinduló állítása, hogy a „fejlett technológia a biztonság mesterséges burkát hozza létre az emberiség körül”, jól mutatja, hogy egy osztrák kurátor vagy egy külföldön élő művész mennyire más szempontból közelít a béke fogalmához. Magyarországon már három éve, ha nem is szükségállapot, de a különleges állapotnak számító, fokozott ellenőrzés van érvényben, a kormány szavak (és intézkedések, rendeletek) szintjén háborúban áll szinte mindenkivel, miközben gyűlölettel mérgezi polgárait.

Nem mintha nem lennének közös, európai problémáink, de az talán egyedi, hogy a háborúk, népirtások vagy a jobb élet reményében elinduló menekültekkel hogyan bánik a magyar társadalom – hogy a migráns szitokszó miként vezet a menekültek dehumanizálásához. A 21. század új embere (Nemes Csaba) a menekült, aki Szent Kristófként vállán és kezében viszi gyerekeit a határon át. A művész által készített fényképen alapuló mű a keresztény ikonográfia megidézésével egyrészt utal az utazók védőszentjére, másrészt az alapvető keresztény tanításokra (gyengék, elesettek segítése), alcímében pedig (festészet) a szebb jövő megteremtésének szolgálatába álló új ember futurista ideáljára.

Hasonlóan szimbolikus jelentések kötődnek a disznóhúshoz – a középkorban a mohóság, kapzsiság megtestesítője; mivel tisztátalan állat, fogyasztása a muszlimok számára tiltott. 2013-ban egy lipcsei mecset építésekor a tiltakozók karókra szúrt disznófejeket állítottak fel. Hubert Hasler Kiss Kiss című fényképén két „csókolódzó”, feldolgozásra előkészített, véres és rózsaszín disznófejet láthatunk; az esztétizált kép egyben utal a németalföldi festészetben gyakori ételcsendéletekre. Akad még egy mű, mely ismert ikonográfiai témára reflektál; a vizitáció (a terhes Mária és Erzsébet találkozása) Esther Strauss művén egy nem várt találkozás utóéletévé, egyfajta performansszá változik. A történet – „A nagymamám temetése utáni napon fodrászhoz megyek. Levágatom a hajam és olyan színűre festetem, mint amilyen a nagymamámé volt. Visszamegyek a lakásba, egy éjszakát és egy napot töltök az üres lakásban” – hozadéka egy enyhén erotikus, elmosódott fénykép, melyen a művész látható az ölében összefogott hajfürtökkel. (A munka feltehetően a belső béke, az elmúlás/veszteség feletti belenyugvás miatt került a talán ironikusan használt „minden” válogatásba.)

A széttartó anyagból (a válogatásba belefért egy videó, melyben hat percen keresztül két férfi csókolódzik és simogatja egymás arcát, illetve egy a címében Tolsztoj Háború és béke című regényére utaló, „a férfi- és a női szerepek különbözőségét felidéző”, minimalista és szabadon forgatható, absztrakt táblaképegyüttes) két munka emelkedik ki. Várnai Péter Őzriasztó című installációjában kordonra szerelt hangszóró látható, melyből egy tüntetés hangjai szűrödnek ki – amikor a hangszóró megtelik, a vizet mint egy mini vízágyú, kilövi a néző felé, majd minden kezdődik elölről. Ezzel szemben látható J. Nagy András (Krasznahorkai László egyik regényének mottóját felhasználó) Senki sem látta kétszer című sorozatából két fekete-fehér fotográfia az átmeneti terekben létező, a társadalom számára láthatatlan, sőt megvetett, hajléktalan embe­rekről. Ebben a két fotóban annyi feszültség, drámaiság és szépség van, hogy már csak ezért meg kell nézni a kiállítást. Addig is béke veletek.

Knoll Galéria, nyitva: július 31-ig

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.