Kiállítás

Utazás a Jézuskához

Te jössz?! Kiállítás a társasjátékról a Kiscelli Múzeumban

  • Orosz Ildikó
  • 2018. augusztus 12.

Képzőművészet

„A világkongresszus beszédei révén a férfiak makacs feje olyan lágy lesz, mint a viasz. Egyetlen dobás és eljön a szabadság napja!” – olvassuk a svéd női választójogi küzdelem főbb állomásain végigvezető, német nyelvű társasjáték egyik mezőjén, közel a célhoz. A Magyar Feministák Egyesületének hagyatékából származó, több mint százéves tábla csak egy abból a rengeteg ikonikus vagy éppenséggel ismeretlen társasból, amelyeket a Kiscelli Múzeum tavasszal nyílt, többször elcsomagolt és újra elővett kiállításán megtekinthetünk.

A legősibb absztrakt-logikai játékok, a sakk, a go, a dáma és a francia meg a magyar (magyarul: német) kártya soha nem megy ki a divatból. Ennek szellemében láthatjuk itt Kossuth és Vörösmarty sakk-készletét – filigrán ezüst és elefántcsont mestermunkák – vagy Babits diódominóját: egy óriási kibelezett dióhéjat picike zsanéros fedéllel, benne parányi csontdominókkal.

Ezekkel szemben az adott korszak társadalmi és dizájnjegyeit magukon viselő társasjátékok többnyire gyorsan elavulnak – egy kiállítás kontextusában mégis ezek az igazán érdekesek. Nem meglepő módon a legrégibb típusok indiai eredetűek, egyszerű, kockadobós-lépegetős moralizáló társasok, amelyek a viktoriánus Anglián keresztül jutottak el Európába, és amelyekben az „erény létráin” gyorsabban kapaszkodhatunk az üdvösséget jelképező célmező felé, míg a „bűn kígyóin” visszasiklunk egy alacsonyabb létformába/mezőre. Az Utazás a Jézuskához játékban például a szülők tisztelete, a rendszeretet és az imádság előrelendít, a lustaság és a böjt megszegése visszavet, a legszerencsétlenebb mezőre, a „rossz gyónásra” lépve pedig egyenesen a pokol fenekén találjuk magunkat.

 

Ejnye, de csúnya dolog ez!

Fontos ideológiai küldetést teljesítenek a propagandajátékok: a revizionista A trianoni magyar gyermek játéka minden lépés után versbe szedett imádság felmondását írja elő; míg a Szerezzük vissza Nagy Magyarországot! játékban – melynek különböző években ki­adott változatai nyomon követték a bécsi döntésekkel módosult határokat – 100 városon át kerékpározva kell eljutni „a csonka hazán, majd Nyugat-Magyarországon át a szép Felvidéken, a vadregényes Erdélyen, Bánát és Bácska gazdag földjén” keresztül Fiumébe.

Ennél rejtettebb módon töltötte be szerepét a Kádár-kor jóléti ideálját tükröző Gazdálkodj okosan!, amelyben a komfortosan berendezett saját otthon elvileg mindenki számára elérhető. Különböző kiadásait az aktuálisan kapható termékkel frissítették, a CSÉB biztosítást idővel felváltotta a hifitorony, ma pedig már bankkártyával fizethetünk és céges autóra hajthatunk ebben a – kultusz ide vagy oda – rettentő unalmas játékban, amely örök megújulóként bízvást túl fogja élni az utolsó MSZP-s politikust.

Külön tematikus csoportokba rendezték a kereskedős, pénzügyes, városismereti, űrkutatási játékokat. A végvári csatákkal operáló „fiús” játékokkal szemben a „lányos” társasok korán pályára állították a jövő háziasszonyait: a sütés-főzéssel, bevásárlással és gyerekneveléssel kapcsolatos játékok régebbi, polgári változataiban még több nyelven is meg kellett válaszolni, hogy miként készül, mondjuk, a gyors almás sütemény; míg az 1960-as években már az is elég kihívást jelentett, hogy beszerezzük a táblán haladva a szükséges holmikat a Közértben, a Tejboltban meg a Dózsa T. SZ. Cs.-ben. Hiánygazdaság témában egyébként készült egy modern fejlesztésű retró játék is: a 2011-es lengyel Kolejka – Sorban állás az élhető szocializmus mindennapjaiba enged bepillantást, olyan élethűen, hogy Oroszországban be is tiltotta a fogyasztóvédelem. A játék célja, hogy megszerezzük a bevásárlólistánkon szereplő termékeket, de mert a polcok üresek, így elsősorban ügyes sorban állással és tolakodással teljesíthető a küldetés.

Több játék kis asztal mellett kipróbálható, sőt egy szabadulószoba-ajtót is beépítettek egy átjáróba, amelynek számzáras kódját nem kevés munkával lehet megfejteni (de akinek nincs kedve, meg is kerülheti). A többi társas vitrin mögött ajándékoz meg a ráismerés örömével: ezt mennyit játszottuk, ennek sosem értettem a szabályát, ezt hogy utáltam! Ma is átjár a keserűség az „egészségre és higiéniára nevelő” Ébredéstől elalvásig ilyen mondataitól: „Folyton dörzsölöd a szemed és piszkálod az orrod. Ejnye, de csúnya dolog ez! Menj vissza a 66-os mezőre, 2 dobásból kimaradsz!” És egy világ dől bennem össze, amikor kiderül, hogy a Police07, amelyben Budapesten keresztül-kasul kell hajkurászni a bűnöző Doktor Faktort, azért volt olyan jó szórakozás, mert a Novoplast – sok más játékkal együtt – lekoppintott egy 1983-as Spiel des Jahres díjas külföldi fejlesztést, a Scotland Yardot.

Eljutunk a modern kooperatív játékokig, amelyekben nem egymás ellen versengünk, hanem együtt kell működnünk, és csak együtt nyerhetünk vagy veszíthetünk, és megjelennek a napjaink legnagyobb gémerújításának tartott legacy típusú játékok is. Utóbbiak úgy viszonyulnak a hagyományos társasjátékokhoz, mint a tévésorozatok az egyestés filmélményhez: sorozatban játsszuk őket, akár több hónapon át, és minden játék dinamikus módon hat a következőre.

A homo ludens kultúrtörténete ősidőktől összefonódik a szerencsejátékkal – ez ügyben is találunk érdekességeket. Emlékezetes Dr. Kotoff Olivér detektívfelügyelő története, aki az 1930-as években szokatlan módszerekkel eredt az illegális hazárdjáték nyomába: szmokingot öltött, két (szintén férfi) társa pedig elegáns nőnek öltözött, így buktattak le hármasban egy fényűző belvárosi lakásban üzemelő bűnbarlangot. Az archív fotó láttán, amelyen a felügyelő és talpig (ál)úrinő társai pózolnak, már csak egy kérdés marad: hogyan lehetséges, hogy a Budapest Történeti Múzeum igazgatósága, mit sem törődve a rendőrjelölt kisfiúk képlékeny szexuális identitásával, hozzájárult e botrányos kép kiállításához?

 

Megtekinthető: július 14-től augusztus 20-ig.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.