Sztrájkhangulat Hollywoodban: Lapos feszültség

  • Orosz Ágnes
  • 2001. március 29.

Képzőművészet

Míg a nagy stúdiók egyes vélekedések szerint kifejezetten jól ellennének írók nélkül pár hónapig, és a tévétársaságok is át tudnák vészelni a nyarat showműsorokkal és a Big Brother egyre népszerűbb klónjaival, összhatását tekintve azonban a sztrájk villámgyorsan véget vetne az utóbbi évek konjunktúrájának. Igen, lehet, hogy az elmúlt évben rekordmennyiségű, huszonkét film kaszált százmillió dollár felett (bár három év alatt a mozijegyárak is több mint tizenöt százalékkal nőttek), és egy filmről manapság lényegesen több bőr húzható le, mondják a producerek, ám ez utóbbi a piac felaprózódásához is vezetett, ami még jobban megdobta a marketingköltségeket, így a tiszta nyereség növekedése sem olyan hatalmas, mint hinnénk. A színészeket, illetve forgatókönyvírókat képviselő szervezetek, a SAG és a WGA viszont arra hivatkoznak, hogy a nyolcvanas években született szerződések - tekintettel az akkor még gyerekcipőben járó video- és kábelpiacra - az indokoltnál sokkal alacsonyabb járulékokat állapítottak meg nekik, amit a gyártók is elismernek, csakhogy az indokolt összeg mértékéről egyelőre igen eltérők az elképzelések. Ugyan a színészek még nem kezdtek érdemi tárgyalásokat - az ő szerződésük egyébként csak június 30-án jár le, két hónappal később, mint az íróké -, utóbbiak a hónap elején határozatlan időre felálltak a tárgyalóasztaltól. Már az ajánlatokra vonatkozó számadatok is zavarosak, és az ellentétek forrása mindenekelőtt az, hogy ki hogyan is értelmezi ezeket. A minimumbér és a filmek újrahasznosításából befolyó járulékok emeléséből adódó éves többletköltség a három év során csupán 2,7 százalék lenne, állítják az írók, ám ez a producereknek ugyanezen adatok alapján ennek több mint a háromszorosára jött ki, részben, mivel az írók jelentős része a minimumbérnél jóval többet kap. Az újrahasznosításból eredő járulékokat viszont sok területen befagyasztanák a producerek, és olyan megegyezésre törekszenek, amely lehetőve tenné, hogy a filmeket többletköltség nélkül vetíthessék újra bizonyos időn belül. Ez önmagában komoly veszteségekkel járna az íróknak, tovább rontva az eddig sem túl nagylelkű ajánlatot. A WGA már kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem történik érdemi előrelépés, ösztönözni fogja tagjait, hogy szerződés nélkül dolgozzanak az első két hónapban, majd csatlakozzanak a színészek sztrájkjához - feltéve persze, hogy a színészek időközben nem jutnak egyezségre. Hiszen míg a járulékokkal kapcsolatban egyeznek a két tábor érdekei, az írók a szerzői jogok területén is komoly változásokat szeretnének látni. A város történetében sokszor mellőzött alkotók ellenzik például a filmek előtt néha feltűnő, egyes rendezőknek egyéni alku során biztosított "A film by..." felirat használatát, ám az eltörlése a rendezők céhével (DGA) kötött megállapodást sértené. Szeretnék továbbá, ha a kollektív szerződés biztosítaná nekik, hogy részt vehessenek a szereplőválogatásban, bejárásuk lehessen a forgatásokra, és joguk legyen megnézni az aznapi musztereket. A Jeffrey Katzenberg vezette tárgyalóbizottság álláspontja szerint azonban az írók megnövelt beleszólása elkerülhetetlenül meghosszabbítaná és így drágábbá is tenné a gyártási folyamatot.
Míg a nagy stúdiók egyes vélekedések szerint kifejezetten jól ellennének írók nélkül pár hónapig, és a tévétársaságok is át tudnák vészelni a nyarat showműsorokkal és a Big Brother egyre népszerűbb klónjaival, összhatását tekintve azonban a sztrájk villámgyorsan véget vetne az utóbbi évek konjunktúrájának. Igen, lehet, hogy az elmúlt évben rekordmennyiségű, huszonkét film kaszált százmillió dollár felett (bár három év alatt a mozijegyárak is több mint tizenöt százalékkal nőttek), és egy filmről manapság lényegesen több bőr húzható le, mondják a producerek, ám ez utóbbi a piac felaprózódásához is vezetett, ami még jobban megdobta a marketingköltségeket, így a tiszta nyereség növekedése sem olyan hatalmas, mint hinnénk. A színészeket, illetve forgatókönyvírókat képviselő szervezetek, a SAG és a WGA viszont arra hivatkoznak, hogy a nyolcvanas években született szerződések - tekintettel az akkor még gyerekcipőben járó video- és kábelpiacra - az indokoltnál sokkal alacsonyabb járulékokat állapítottak meg nekik, amit a gyártók is elismernek, csakhogy az indokolt összeg mértékéről egyelőre igen eltérők az elképzelések. Ugyan a színészek még nem kezdtek érdemi tárgyalásokat - az ő szerződésük egyébként csak június 30-án jár le, két hónappal később, mint az íróké -, utóbbiak a hónap elején határozatlan időre felálltak a tárgyalóasztaltól. Már az ajánlatokra vonatkozó számadatok is zavarosak, és az ellentétek forrása mindenekelőtt az, hogy ki hogyan is értelmezi ezeket. A minimumbér és a filmek újrahasznosításából befolyó járulékok emeléséből adódó éves többletköltség a három év során csupán 2,7 százalék lenne, állítják az írók, ám ez a producereknek ugyanezen adatok alapján ennek több mint a háromszorosára jött ki, részben, mivel az írók jelentős része a minimumbérnél jóval többet kap. Az újrahasznosításból eredő járulékokat viszont sok területen befagyasztanák a producerek, és olyan megegyezésre törekszenek, amely lehetőve tenné, hogy a filmeket többletköltség nélkül vetíthessék újra bizonyos időn belül. Ez önmagában komoly veszteségekkel járna az íróknak, tovább rontva az eddig sem túl nagylelkű ajánlatot. A WGA már kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem történik érdemi előrelépés, ösztönözni fogja tagjait, hogy szerződés nélkül dolgozzanak az első két hónapban, majd csatlakozzanak a színészek sztrájkjához - feltéve persze, hogy a színészek időközben nem jutnak egyezségre. Hiszen míg a járulékokkal kapcsolatban egyeznek a két tábor érdekei, az írók a szerzői jogok területén is komoly változásokat szeretnének látni. A város történetében sokszor mellőzött alkotók ellenzik például a filmek előtt néha feltűnő, egyes rendezőknek egyéni alku során biztosított "A film by..." felirat használatát, ám az eltörlése a rendezők céhével (DGA) kötött megállapodást sértené. Szeretnék továbbá, ha a kollektív szerződés biztosítaná nekik, hogy részt vehessenek a szereplőválogatásban, bejárásuk lehessen a forgatásokra, és joguk legyen megnézni az aznapi musztereket. A Jeffrey Katzenberg vezette tárgyalóbizottság álláspontja szerint azonban az írók megnövelt beleszólása elkerülhetetlenül meghosszabbítaná és így drágábbá is tenné a gyártási folyamatot.

Bár mindenki igyekszik optimistának látszani, egy ideje észrevehetően gyorsabb ütemben folyik a munka, sőt egyelőre bele se kezdenek olyan filmbe, amit nem lehetne már április vége előtt befejezni, és sokan két-három filmet forgatnak egyszerre. Az összefonódásokra jellemző egyébként, hogy a WGA nevében tárgyaló John Wells nemcsak író, hanem producer is (Vészhelyzet), és épp maga is villámgyorsan igyekszik befejezni egy Michelle Pfeiffer-filmet. A tévétársaságok pedig kénytelenek szinte vaktában eladni reklámidőt hirdetőiknek az új sorozatok kezdetét jelentő őszi szezonra. Kapóra jön a színészeknek egyébként, hogy mintegy kétszáz független filmes jelezte: hajlandók az AMPTP-n kívül megegyezni velük, amennyiben az ő produkcióikat nem érinti majd a sztrájk. Elemzők havi kétmilliárd dollárra becsülik a veszteséget, amit a munka beszüntetése okozhatna az államnak, és nem biztos, hogy az így kiharcolt bérviszonyok összességében kárpótlást jelentenek majd a kiesett fizetésekért - érvel honlapján az AMPTP. Egyelőre mégis az a legvalószínűbb, hogy megegyezés születik, mielőtt az átlagnézőknek bármi is feltűnne, hiszen a világ eddig is inkább a stúdiók hatalmának korlátozása felé haladt, vezetőik pedig az átlagnál jobban kedvelik a nagy izgalmak után kiérdemelt happy endeket.

Orosz Ágnes

Hollywood by night

Biztosnak látszott, hogy az Oscar-gála folyamán minden lehetséges, sztrájkkal kapcsolatos poén el lesz sütve, de úgy látszik, a helyzet rosszabb, mint gondoltuk. Pedig Steve Martin ceremóniamesterként jóval pimaszabb volt elődeinél, a sztrájkról mégis mintha megfeledkezett volna. A minden eddigit felülmúló marketingköltségvetések és a verseny hevében elkövetett szabálysértések nagy hajrája után a játékosok a szokásosnál rosszabbul viselték a kellemetlen meglepetéseket, sőt Russell Crowe még a győzelemhez se volt képes jó képet vágni. A Gladiátor lazán vihette volna a legjobb filmmel együtt a főbb kategóriákat, ha sikerül a számítógépes játékok színvonalán felülemelkednie, mind vizuálisan, mind tartalmilag, és mégiscsak felvesznek egy vágót (a jelölés csak valami tévedés lehetett). A színészeknél az egyetlen kicsit is izgalmasan alakuló kategóriában, rutinból kihagyva az előző nyerteseket és az angol versenyzőt, maradt az egyébként is agyonfoglalkoztatott sztárpalánta, Kate Hudson a kedves, de nem éppen ambiciózus Majdnem híresből és Marcia Gay Harden a Pollockból. De Goldie Hawn lányának nem jött be, ami tavaly John Voighténak - maximum az vigasztalhatja, hogy Harden nevével egy év múlva valószínűleg a Legyen ön is milliomos utolsó fordulójában találkozunk újra. A betétdalok az átlagnál is kevésbé dobták fel a gálát, unalmas és különös módon zavaró előadások váltakoztak, bár egyúttal lenyűgöző is volt Björk és az egész helyzet kontrasztja. A leleményes rendezők nyilván hangulatcsinálónak tették az izlandi énekesnőt az In Memoriam összeállítás és a friss Aranymálnától padlót fogott John Travolta (Battlefield Earth) elé, miután Steve Martin így konferálta fel: Örülünk, hogy mégis itt lehet velünk az után a baljós kimenetelű tárgyalás után. Lehet, hogy jövőre ez a mi szövegünk lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”