Nagyon megverte az ellenzék a Fideszt a jászberényi időközin

  • narancs.hu
  • 2023. január 15.

Kis-Magyarország

Újraválasztották Budai Lóránt polgármestert, az egyéni körzeteket mind a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltjei nyerték.

90,48 %-os feldolgozottságnál vasárnap este háromnegyed 10-kor a szavazatok közel 68 százalékát elnyerte a Közösen Jászberényért Egyesült (KJE) jobbikos jelöltje, a régi-új polgármester, Budai Lóránt. A Fidesz által támogatott „független” jelölt, Besenyi Orsolya kevesebb, mint 30 százalékot kapott. A tíz egyéni körzetben ugyancsak az ellenzéki jelöltek nyertek (néhány helyen még nem volt végleges eredmény vasárnap késő este, de a KJE jelöltjei ott is fölényesen vezettek), a képviselő-testületben ezzel stabil ellenzéki többség alakult ki. A fideszes indulók közül mindössze négyen szereztek mandátumot, kizárólag kompenzációs listán.

A Fidesz sok pénzzel megtolta Besenyi kampányát, még Fásy Ádám is ellátogatott a településre. Lapunk úgy tudja, vasárnap fideszes aktivisták házról házra járva kapacitálták az embereket a kormánypárti jelöltek melletti szavazásra.

Az ellenzék annak ellenére nyert simán, hogy Budai Lóránt kampányában nem vett részt a Demokratikus Koalíció. A KJE győzelme egyúttal nagy pofon a térség mindenható urának, Pócs János fideszes országgyűlési képviselőnek. Arról, hogy Jászberényben miért kellett időközi választást tartani és mi vezetett idáig, rendszeresen cikkezett a Narancs.hu. Erről szóló írásainkat itt olvashatják.

Időközi választás volt a Tolna megyei Iregszemcsén is, ahol Tóth Szabolcs független jelölt a szavazok 42,14 százalékát szerezte meg.

(Címlapképünkön Budai Lóránt. Fotó: Tóth András)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.