A kihagyott ziccerek városa – Billegő körzetek 1.: Eger

  • narancs.hu
  • 2014. április 1.

Kis-Magyarország

Esély van rá, mégis meglepetés lenne az ellenzéki győzelem Egerben: még céltábla is akadna, ám a baloldal jelöltje nem elég markáns, s a helyi szocik is szétesőben. Eközben a kormány kampánya dübörög, a háttérben pedig a Jobbik erősít.

Heves megyét is saját érdekei szerint szabta át a Fidesz: a kormánypárt az új választókerületi határokat igyekezett úgy kialakítani, hogy egy erős baloldal ellen is jó eséllyel indulhassanak, így megismételve a 2010-ben megszerzett győzelmüket. A megye eddigi hat választókerületéből három lett: logikusan egy egri, egy gyöngyösi és egy hevesi központú tókörzet lett volna indokolt, de így a viszonylag erős baloldali bázissal rendelkező Gyöngyös és Hatvan egybe került volna. Ezért a döntéshozók Hevest Hatvanhoz rakták, Gyöngyöst inkább Eger felé nyújtották meg. Minden bizonnyal nem a józan ész eredménye, hogy az Egerhez közeli Szilvásvárad és Bélapátfalva végül Gyöngyöshöz került, míg Kisköre, Gyöngyöshalász és a már említett Heves pedig Hatvanhoz.

De miért billeg?

A Republikon Intézet összesítése szerint a baloldali jelöltek szempontjából a három hevesi körzet mind billegőnek számít: a hatvani a 106 közül a 20., a gyöngyösi a 28., az egri pedig a 38. helyen áll.

 

Széteső szocik

A megye 1-es számú választókörzetét elsősorban Eger miatt gondolhatnánk egy esetleges baloldali megerősödés esetében billegőnek. A hevesi megyeszékhely 2010 előtt ugyanis sokáig szocialista kötődésű városnak számított (A korábbi választási eredményekről lásd keretes írásunkat.) De az előző választások itt is elsöpörték a baloldaliakat, Habis László (Fidesz–KDNP), a város akkori polgármestere rommá verte Nagy Imrét, aki addig MSZP-s országgyűlési képviselő, s azelőtt városvezető is volt. A vereség megroppantotta a baloldalt, Egerben az utóbbi években fokozatosan hanyatlott a helyi szervezet, amihez hozzájárul, hogy a párt egri arcait a Fidesz rendszeresen támadta. Volt is mivel: Nagy Imrének egy 2007-es ügyben bíróság elé kellett állnia, a hat évig húzódó eljárásban végül elítélték jogosulatlan gazdasági előny megszerzésében.

Elviszik a lovasszobrokat

Elviszik a lovas szobrokat

Fotó: MTI

De az MSZP Heves megyei elnökének, Sós Tamás országgyűlési képviselőnek is voltak és a mai napig is vannak kellemetlen pillanatai. Rendre támadják azzal, hogy 2008-ban a Heves Megyei Önkormányzat elnökeként támogatta, és hozzájárult ahhoz, hogy húsz évig a HospInvest Zrt. működtesse a Markhot Ferenc Kórházat. (Végül a HospInvest ellen felszámolási eljárás indult 2009 júliusában, a megyei közgyűlés pedig döntést hozott arról, hogy a megye mondja fel a vagyonkezelői szerződést.) Sóst – vélhetően egri népszerűtlensége miatt is – a baloldal most a gyöngyösi körzetben indítja egyéni jelöltként - ahol Vona Gábor is megméretteti magát -, de nem segít helyzetén, hogy a közelmúltban plágiumgyanúba keveredett doktori dolgozatával. (A HírTv Célpont című műsora szerint Sós Tamás doktori disszertációjában 68 olyan részt található, amelyet Sós forrásmegjelölés nélkül, szöveghűen másolt át más kutatók műveiből. Közleményében erre Sós azt írta, dolgozata saját kutatásain alapul, és a plagizálás minden vádját visszautasítja – a szerk.)

2002 2006 2010
MSZP Nagy Imre, 54,7% Nagy Imre, 53,55% Nagy Imre, 24,79%
Fidesz Homa János, 45,2% Demeter Ervin, 46,45% Habis László, 50,56%

Minden bizonnyal a fentiek miatt is dönthettek az összefogás stratégái úgy, hogy egy korábbi botrányoktól mentes jelöltet indítanak Heves megye 1. számú körzetében. Így került képbe az Együtt–PM-es Szalóczi Géza, aki csak egyéniben indulhat a választásokon, a közös baloldali listára nem került fel. Rajta kívül még tíz egyéni jelölt verseng a parlamenti székért, közülük Nyitrai Zsolt a Fidesz–KDNP, Mirkóczki Ádám a Jobbik és Csarnó Ákos az LMP színeiben.

Létrával a fideszes plakátok ellen

Április hatodikán Szalóczi Géza lehet Nyitrai Zsolt legesélyesebb kihívója, ám a helyzetet árnyalja a Jobbik, amely az országos átlagnál erősebb Heves megyében. A radikálisokkal már csak azért is számolni kell, mert az 1. számú körzethez került Füzesabony és térsége, ahol már 2010-ben is jobban szerepeltek a szocialistáknál. Beszédes, hogy az új körzethatárokon belüli huszonhét település több mint felében a Jobbik lett a második és egy helyen jelöltjük ugyanannyi szavazatot kapott, mint az MSZP-s aspiráns. Ám négy éve Egerben Nagy Imre, az MSZP jelöltje lett a második 24,79 százalékkal, a jobbikos Sneider Tamás 17,01 százalékot kapott.

Szalóczi létrázik

Szalóczi létrázik

Fotó: MTI

A mostani ellenzéki jelölt, a jogász végzettségű Szalóczi Géza szinte a teljes ismeretlenségből került elő. Különösebb politikai múltja nem volt, néhány éve a Szolidaritás helyi csoportjában tűnt fel, az utóbbi években a Szegényeket Támogató Alap egri alapítványának dolgozott. Helyi forrásaink szerint Szalóczinak stábjával sokkal több energiát kellett volna fektetnie abba, hogy a körzet összes választója megismerje őt és elképzeléseit – kampánya azonban elég csendesre sikerült. Az interneten kizárólag a Facebook-oldalán találhatunk róla hivatalos információt, honlapja nincs, programját nem hozta nyilvánosságra. Lakossági fórumai után Szalóczira egyébként az „egri létraemberként” figyelt fel az országos sajtó, a hevesi megyeszékhelyen festőlétrára állva reklámozta a baloldali összefogást. Az akcióval fideszes ellenfele túlsúlyára akarta felhívni a figyelmet, arra, hogy a kormánypárt tisztességtelen eszközökkel foglalta le szinte az összes plakáthelyet a választókörzetben és az egész országban. Még Bajnai Gordon, az Együtt–PM-szövetség vezetője is létrára állt vele közös egri sajtótájékoztatójuk előtt.

A létrás kampány során szerzett országos ismertség ellenére Szalóczi mégsem tudta kellően megszólítani körzete választóit. Sajtótájékoztatóin csak a pártszövetség országos szólamait közvetítette, vagy olyan helyi ügyeket vett elő, amelyeket a helyi Jobbik vagy az LMP már korábban napirendre vett. A helyi média sem könnyít a helyzetén, az ellenzék megszólalásai viszonylag kevés helyet kapnak. Az önkormányzat által fenntartott egri lapban szinte semmit nem közölnek tőlük, a Tv Eger pedig – egy közös megállapodás értelmében – csak heti egy anyagot ad le a jelöltek megszólalásaiból. A megyei napilap sem kényezteti el őket, így maradnak a kisebb városi portálok és a közösségi média.

Tele van vele a város

Ellenben Nyitrai Zsolttal, aki 2002 óta fideszes országgyűlési képviselő, és már hosszú hónapok óta ott van minden lényeges egri eseményen, átadón, fogadáson, és ehhez a médiatámogatást is megkapja. Ezenkívül a rezsi- és lakossági fórumok tucatjával is jelen van a városban és környékén, az utóbbi hetekben pedig számos országosan ismert fideszes politikust is elhívott Egerbe. Többek között Pokorni Zoltán, Tarlós István, Varga Mihály nemzetgazdasági és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is ellátogatott hívására. De aki nem kíváncsi Nyitraira, az is minden sarkon találkozik az arcával, hiszen plakátjaival van tele az egész város.

Nyitrai Zsolt

Nyitrai Zsolt

Fotó: MTI

A kampány egyébként meglehetősen csendes Egerben. Nagy port kavaró ügyek nem kerültek elő, jelentősebb „egymásnak esések” nem voltak. Fideszes körökből származó információink szerint a kormánypárt helyi szervezete azon az állásponton van, hogy, amíg őket nem támadják, ők sem mennek bele egy nagyobb adok-kapokba. Szalóczi ugyan bepróbálkozott egy nyilvános vitával, de Nyitrai nem állt kötélnek.

Heves megye 1. számú választókörzetében a Jobbik lehet a nevető harmadik. Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a párt szóvivője például megszorongathatja akár Szalóczi Gézát is. Mirkóczki ugyanis négy éve simán leverte az MSZP-s Korózs Lajost abban a füzesabonyi körzetben, amely egy jelentős része most az egri központú egyéni körzethez tartozik. Minden bizonnyal Egerben erősebb lesz a baloldali összefogás, de mint fentebb is említettük, a kormányváltásra készülő erők nem lehetnek nyugodtak attól a ténytől, hogy a 2010-es választások során az új körzethatárokon belüli huszonhét település több mint felében a Jobbik megelőzte a baloldalt.

A legkisebb parlamenti párt, az LMP szempontjából az a kérdés, hogy mennyire tudják megszólítani az Eger és vonzáskörzetén kívül eső települések szavazóit. A hevesi megyeszékhelyen a nagy pártszakadás után is egységes maradt a szervezet, minden bizonnyal ezt mutatja az is, hogy Csarnó Ákos – aki jelenleg önkormányzati képviselő – a pártlista kilencedik helyére került.

Kihagyott ziccerek

Az utóbbi években a Heves megye 1. számú körzetében kulcsfontosságú, 55 ezres lakosú Egerben számos botrány gyengíthette volna a Fidesz helyzetét. Ezek közül a legnagyobb visszhangot a listabotrányként ismertté vált visszaélés keltette, amely során – egy kiszivárogtatott hangfelvétel szerint – fideszes önkormányzati képviselők politikai okokból saját maguk tiltották ki Székhelyi József színészt egy városi rendezvényről. Érdekes, hogy a kampány során szinte alig került elő ez a téma Egerben, pedig az ellenzék könnyen felhasználhatta volna a Fidesz ellen.

A listabotrány helyett inkább a helyi parkolóház problémájára repült rá szinte az összes ellenzéki jelölt. Mint arról a magyarnarancs.hu is beszámolt, a hónapok óta elkészült létesítmény olyan pénzügyi konstrukcióban épült meg, amely sokak szerint csak arra volt jó, hogy százmilliókat szivattyúzzon ki a városi büdzséből – egy magáncégnek juttatva azt. Ráadásul a parkolóház még a mai napig nem nyitott ki, így 153 hellyel kevesebb parkolóhely áll rendelkezésre a belvárosban.

false

 

Fotó: A parkolóház

A belváros átépítése több témát is adott a kampány során. Szinte minden ellenzéki párt szóvá tette, hogy a város főteréről áthelyezik a Végvári vitézek lovasszobrát, pedig szerintük ez a Dobó tér egyik jelképe, ám a városvezetés máshol képzeli el a szoborcsoportot. A Jobbik szót emelt az általuk kifogásolt közbiztonság kapcsán, az LMP pedig többször felvetette, hogy a várost átszelő Eger-patakba miért kellett kerékpárutat építeni – a mederrendezéssel együtt – 150 millió forintért.

Sőt, az ellenzék még azt a magas labdát sem csapta le, amit az Eger és az M3-as autópálya közötti szakaszra ígért összekötő út fideszes ígérete jelentett. Pedig Nyitrai Zsolt honlapján a mai napig fent van az a cikk, amelyben megígérik, hogy a 2010 és 2014 közötti ciklusban teljes hosszában megépítik a már régóta várt útszakaszt ez azonban nem történt meg.

Hatvan titkai – Kapolyi come back!

Heves 3. számú választókerületét a korábbi Heves központú 5-ös és a Hatvan központú 3-as körzet összevonásával alakították ki úgy, hogy a baloldal számára erős Gyöngyös ne kerüljön össze Hatvannal, így növekedjen a kormánypárt esélye.

A Fidesz a négy éve egyéniben győztes hatvani polgármestert, Szabó Zsoltot indítja. A Kormányváltók Szövetsége Korózs Lajos, volt szociális államtitkárt küldi harcba. Ő volt az, aki 2010-ben az akkori füzesabonyi körzetben kikapott a jobbikos Mirkóczki Ádámtól. A Jobbik a térségben ismert országgyűlési képviselőjét, Sneider Tamást, míg az LMP jelöltje Tóth Norbert.

A baloldal szereplése azon is múlhat, hogy a helyiekben mekkora nyomot hagytak Szabó Zsolt zűrös ügyei. A hatvani polgármestert még 2011-ben a Fidesz etikai bizottsága elé rendelték, miután kiderült, hogy egyszerre vette fel a képviselőként neki járó választókerületi és a polgármesteri pótlékot is, miközben az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény ezt tiltja. Szabó Zsolt doktorija körül is volt egy kis balhé, a hvg.hu is írt arról, hogy életrajza szerint a Newport Universityn szerzett PhD-fokozatot, miközben a valóságban az Econovum Akadémián felnőttképzés keretében szerzett képesítést, amely a magyar törvények szerint azonban nem jogosít a PhD megjelölés használatára. Viszont a baloldal sem maradt lejárató kampány nélkül, a város előző polgármestere és parlamenti képviselője, Érsek Zsolt került a helyi Fidesz célkeresztjébe. A kormánypárti „őrszemek” hirtelen egy korábbi közbeszerzési eljárásban találtak szabálytalanságra utaló nyomokat, így Gyurcsány Ferenc egykori önkormányzati tanácsadója jogerősen is gyanúsított lett.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt egy igazi „nagyágyút” indít a körzetben, de a milliárdos Kapolyi László minden bizonnyal nem tudja majd érdemben befolyásolni az eredményeket. Mint ahogyan az egész megyében, így ebben a körzetben is erős Jobbikkal kell számolni. A radikálisok 2010-ben minimális különbséggel ugyan, de a hatvani körzetben legyőzték a szocialistákat, bár az LMP-nek akkor még nem volt egyéni jelöltje.

Figyelmébe ajánljuk