A hetvenes években Rádpusztán délután ötig leszedték a csabagyöngyét, este tízig felért teherautón Ferihegyre, másnap hajnali négykor a helsinki nagycsarnokban pakolták a kereskedők, és mire kivilágosodott, ott várta a finn háziasszonyokat az illatos, harmatos, friss, édes boglári csemegeszőlő.
Balatonbogláron az ötvenes években még nem volt számottevő szőlőtermelés, aztán jött a BB – mindebben pedig a közel száz éve született Lakatos Andrásnak volt nagy érdeme, aki mellesleg 1963-tól 1975-ig úgy volt országgyűlési képviselő, hogy nem volt párttag, és a brazíliai szőlőtermelés is sokat köszönhet neki.
Lakatos András 1925-ben született Kalocsán, apja, Lakatos Albert nagyon szegény családból származott, a maga erejéből végezte a gimnáziumot, rendszeresen korrepetálta a kisebbeket, így tudta eltartani magát. „Érettségi után papnak készült, teológiát hallgatott, aztán megismerte édesanyámat... Nem kellett sok hozzá, hogy elhatározza: nem lesz ő pap, asszonyt is, családot is szeretne. Így beiratkozott a jogi egyetemre, ügyvéd lett, először érseki titkár” – írta apjáról későbbi visszaemlékezésében. Apja a két világháború között előbb az érsekuradalmi ügyvédségen dolgozott, majd saját irodát nyitott, idővel pedig felkérték a Sárközi Takarék igazgatójának. „Odáig vitte az egykori mezítlábas szegénygyerek, hogy neve a virilista listára is felkerült, azaz a város legnagyobb adót fizető polgárai között tartották számon. Élete és pályája legnagyobb tanulsága számomra az, hogy a tudásszomj és az ambíció nagy tettekre sarkall” – olvasható az emlékiratokban.
Lakatos András visszaemlékezése „Bor, Boglár, Brazília” címmel jelent meg magánkiadásban, vagyis már nem kapható sehol, a fellelhető néhány példány borász ismerősök birtokában van. Akinek mégis a kezébe kerül ez a rövid kötet, nagy életet ismerhet meg és sokat tanulhat az egykor mindent kipusztító filoxéráról, a sznob borkóstolásról, a termőterületek jellegzetességeiről, szőlőfajtákról, borról, gazdaságról.
Például azt, hogy
„a sikeres borászat olyan, mint a Mercedes. A cég maga a történelem.
Minden autójában ott van az összes előző széria, az első 1885-ös modell is, de azért soha nem jutna eszükbe a tervezőknek, hogy egy háromkerekű faszekérrel próbálkozzanak a genfi autókiállításon. A szőlő a nyitott elmét, az innovatív vincellért szereti. A borászkodni vágyó figyeljen, keressen és tanuljon. Tanuljon meg franciául, németül, angolul (lehetőleg ebben a sorrendben), hallgasson néhány félévet a Villányi úton és/vagy Montpellierben, Geisenheimben, Klostemeuburgban, vagy akár Kaliforniában, s ha már mindent tud, kezdhet kételkedni. Ha erre nem telik, ha a lehetőség és a látóhatár véget ér a tábla, a szőlőbirtok szélén, a szőlész-borász akkor is legyen kíváncsi és befogadó.”
Lakatos 1943-ban érettségizett Kalocsán a jezsuitáknál, majd bár a közgazdasági egyetemre és a kertészeti- és szőlészeti főiskolára is felvették, az utóbbit választotta, mert nyaranta nagybátyjánál a Bács-Kiskun megyei Pirtón gyakorlatot szerezhetett a homoki szőlő termesztéséből is. Egyetemre a háború alatt járt, egy bombázásban majdnem életét vesztette az egyetem üvegházainál.
Diplomaszerzés után 1947-ben az akkor még működő Mária Kongregáció segítségével került ki Belgiumba mezőgazdasági szakmai gyakorlatra egy családhoz, ahol akkor üvegházban szőlőt is termesztettek. „Reggeltől késő délutánig dolgoztunk. A reggelit, ebédet, vacsorát a családdal együtt fogyasztottam. Fizetést ugyan nem kaptam, de mindig megkérdezték, mire van szükségem. (...) Nekik jól jött a munkáskéz, nekem kellett a gyakorlati tapasztalat. Keményen dolgoztunk, ők is, én is.” A családdal később egészen a 90-es évekig tartották a kapcsolatot.
Belgiumból 1948-ban jött haza, egy teljesen más politikai berendezkedésbe. Előbb a Balatonfelvidékre került, majd 1949-ben Villányba, ahol Albrecht főherceg uradalmát és a Teleki testvérek Oltványtermesztő és Nemesítő Gazdaságát is államosították, állami gazdaságot akartak ezekből létrehozni, amihez szakemberek kellettek.
A villányi borvidéken a szőlő- és bortermelés ekkor három nagybirtokra koncentrálódott, a már említett Albrecht főherceg, illetve Teleki Zsigmond birtokán kívül Montenuovo herceg villánykövesdi birtokára (míg a többi Montenuovo-terület a Bólyi Állami Gazdasághoz került). „Mindhárom nagybirtok nagyüzemi termesztést folytatott, és mindegyik igen kiváló szőlőtermesztési pozícióban volt. Bármelyikben sokat lehetetett tanulni, de a legfejlettebb az Albrecht főhercegé volt, ahol Pettenkoffer Sándor volt a főintéző. Ő lett nekünk, fiataloknak a tanítómesterünk. Családja híres szőlész-borász família volt, édesapja írta azt a szőlészeti könyvet, amelyet egészen a 60-as, 70-es évekig, mondhatnám Kozma Pál könyvéig, a szőlészet Bibliájaként tartottak számon. Sándor és a fiai is folytatták felmenőik mesterségét, amelyre inkább illene a művészet kifejezés.”
Pettenkoffer Sándorról Lakatos egy anekdotát is feljegyzett: „Rákosi Mátyás (...) az ötvenes évek elején meglátogatta Villányt. A főborász, Pettenkoffer Sándor fogadta a pincében. Az élet és halál ura Rákosi elvtársnak nagyon megtetszett a Rajnai Rizling, meg is említette, hogy milyen jó a szaga. Pettenkoffer erre azt válaszolta: 'Már megbocsásson, Rákosi elvtárs, de nálunk úgy tartják, hogy szaga a fingnak van, a bornak pedig illata.' Mindenki a cipője orrát vizsgálgatta, várta, mikor dördül meg az ég ekkora merészség hallatán. Nagy volt a megkönnyebbülés, amikor a járási párttitkár néhány nappal később azzal jött oda, hogy
Rákosi elvtárs szerint 'a legjobb bor mégis a villányi Rajnai Rizling'.”
Pettenkoffer végül az ötvenes évek végéig maradt Villányban, amikor Balatonaligára helyezték át (ahol a Traubisoda született); Lakatos András pedig 1955-ben Balatonboglárra került, miután a Villányba tervezett oltvány-előhajtató üzem létesítése a Jugoszláviával megromlott külpolitikai viszony következményeinek áldozata lett. A projektet az Országos Tervhivatal azért fújta le, mert a terület a jugoszláv határhoz közeli úgynevezett határsávba került, a villányi beruházás új helyszínéül pedig Balatonboglárt jelölték ki.
Bogláron az oltványüzem beindítása mellett főkertészként, azaz szakmai vezetőként az volt a feladata, hogy a vegyes gazdálkodású állami gazdaságból kertészeti-szőlészeti jellegűt kellett csinálnia.
A szőlőskislaki 30-50 hektár szőlőültetvényt húsz év alatt fölvitték 1500 hektárra, miközben Bogláron 1600-1700 hektár gyümölcsöst is kialakítottak.
Szőlész-borász iskolát alapítottak, a legjobb szakembereket szerezték meg, az idősebb Légli Ottóért elmentek Vas megyébe. Boglárról a hőskorban naponta 15-20 hűtővagon indult nyugatra, valamint 10-15 konténerkamion a bécsi Naschmarktra friss csemegeszőlővel, ahová főként cardinalt és chassellas-t szállítottak devizáért a hetvenes évek elején.
A híres BB pezsgő gyártását is még Lakatos András készítette elő, de már nélküle indult el a termelés. A gyümölcsös, könnyű italból sokat exportáltak szocialista országokba, de Nyugatra is, sőt, a berlini fal lebontásánál is itták.
Bár az emlékiratok szerint felmerült egy olyan kooperáció ötlete is, hogy a Coca-Colától kaptak volna egy palackozó gépsort, amivel boglári szőlőlét és bértöltésben kólát is palackoztak volna, a megyei pártvezetés ezt letiltotta – így viszont csak kevesebbet tudtak termelni, de nem tudták olyan eredményesen teríteni sem a terméket, mintha a Coca-Colával kooperáltak volna.
Lakatos András végül húsz év után, 1975-ben hagyta el Balatonboglárt, amiről a Somogyi Hírlapnak később azt mondta: „1975-ben nem kívánatos személynek minősítettek. Hogy pontosan miért, azt máig sem tudom. Külföldi tapasztalatcserékre jártunk, s amit láttunk, megvalósítottuk. Ennek kapcsán azt mondták, kozmopolita vagyok. Nem volt jó pont a vallásosságom, s az sem, hogy 1956-ban részt vettem a gazdaságban zajlott sztrájk megszervezésében. A politikai jellegű okok talán némi irigységgel is párosultak.
A magánszőlőmben ugyanis több szőlészkollégámmal együtt a nagyüzemit meghaladó eredményeket értünk el ugyanazokkal a fajtákkal. Olyannyira, hogy megvádoltak, biztos lopjuk a szőlőt, majd pedig fürtönként kötözzük fel a saját tőkeinkre.
A megyei tanács főagronómusát küldték ki az ügy kivizsgálására. Az kiderült, hogy lopásról nincs szó, legalább ekkora azonban a bűnünk: kapitalista utat mutatunk.”
A Szabad Földnek nyilatkozva hozzátette: „Bűnömül rótták fel 1975-ben, hogy, 'kapitalista' vagyok, mert Balatonbogláron öten vettünk fél-fél holdnyi területet, és betelepítettük szőlővel. Megirigyelték a jó termést meg a jó árat. Megróttak bennünket azért, mert a nyugati gépeket, technológiát, fajtákat részesítjük előnyben, ráadásul templomba járunk. Való igaz, kevés párttagot számlált a gazdaság, ráadásul én sem léptem be a pártba. Kisütötték, alkalmatlan vagyok a poszt betöltésére.”
Balatonboglár után a Bajai Állami Gazdaság tanácsadója lett, az Agrober főosztályvezetője, ahol szőlőtelepítési tanácsadással foglalkozott tunéziai, algériai, mexikói, perui ügyfeleknek. Később a Csopaki Mgtsz, borászati üzem vezetője, majd a Balatonboglári Állami Gazdaság új vezérigazgatójának szaktanácsadója, az Agroinvest vezető szaktanácsadója.
Így került Brazíliába, ahol tudományos alapon újította meg a trópusi szőlészetet.
Számos telepítés és ültetvénygondozó agrármérnöki munka mellett a Pertolinai Szőlészeti Főiskola tanára lett. Tizenöt évet töltött ott, ez idő alatt a növény tápanyag- és vízellátását a helyi körülményekre optimalizálva sikerült jelentős telepítéseket megvalósítani, az évi két szüretet háromra felvinni, a csemegeszőlő exportot megsokszorozni. Miután portugálul megírta a trópusi szőlőtermesztés (ma is használt) kézikönyvét, úgy engedték el Brazíliából, hogy megkapta a külföldinek adható legmagasabb kitüntetést, a Dél Keresztjét.
Lakatos András 2016-ban hunyt el. Pályafutásának minden fontos elemét magnóra mondta, a szöveget végül közgazdász unokaöccse adta ki a fent említett magánkiadásban. Most, hogy közeleg a századik születésnap, tisztelői emlékoldalt hoztak létre, ahol a könyv teljes szövege is olvasható.
