A vizesek újra Orbán rezidenciájánál, a Karmelita kolostornál fognak tüntetni

Kis-Magyarország

Hiába volt a két hónappal ezelőtti vízi közműves tüntetés Orbán Viktor új rezidenciájánál. Az akkori kormányígéretekből nem valósult meg semmi, pedig nagy a baj. Békéscsabán most, Orbánnál szeptember 20-án demonstrálnak az elkeseredett vizesek.

„Nincs béremelés, talán jövőre sem lesz, és a munkába járás költségeit is meg akarja kurtítani a cégvezetés, az elismerési pénzre is rá akarják tenni a kezüket a vezetők” – mondta Miskéri László, az Alföldvíz Zrt. szakszervezeti vezetője a cég szerdai, rendkívüli közgyűlés előtt tartott dolgozói demonstráción.

Ahogy arról korábban a Narancs.hu beszámolt, hogy az ország negyedik legnagyobb vízi közmű cége pénzügyi csőd szélén áll, egyik áldozata lehet a közműszolgáltatások 2010 utáni radikális átalakításának.

A válság miatt a cég vezetése a tulajdonos önkormányzatok korábbi közgyűlési döntésére alapozva olyan pénzügyi szigorító intézkedéseket hozott, amelyek az amúgy is alacsony dolgozói juttatásokat csökkentik, ez viszont a munkavállalóknak elfogadhatatlan.

Miskéri: a dolgozói juttatásokat csökkentik...

Miskéri: a dolgozói juttatásokat csökkentik...

Fotó: Miskéri László/Facebook.com

Nem térül meg

Miskéri László arról beszélt a Narancs.hu-nak, hogy a vízdíjakat törvénysértő módon állapítják meg rezsicsökkentés miatt, ezért nem érvényesül a megtérülés elve, így aztán nem csoda, hogy a szektor, ezen belül az Alföldvíz bajban van.

Márpedig a kormány a rezsicsökkentés „áldásait” – a tényleges költségektől függetlenül – aligha vonja vissza az október 13-i önkormányzati választás előtt. Így viszont a vízi közműcégek gondjai óriásiak.

Demonstráció: nem tudnak tovább hátrálni

Demonstráció: nem tudnak tovább hátrálni

Fotó: A szerző felvétele

A döntő többségében veszteséges cégek elhanyagolják az infrastruktúrát, sok helyütt kétségbeejtő állapotban vannak a vízvezetékek, emiatt óriási a hálózati veszteség. A szükséges fejlesztések nem valósulnak meg, a béremelés elmaradása miatt pedig a dolgozók sorban hagyják ott a cégeket, így az Alföldvíz Zrt.-t is.

Növekvő veszteség és fluktuáció

Mindez együttesen sújtja Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében szolgáltató Alföldvíz Zrt.-t, amely 131 településen felelős a vízszolgáltatásért és szennyvíz-elvezetésért. Jellemző, hogy az ország negyedik legnagyobb vízi közműszolgáltatója az ágazati bérek tekintetében csak a 26. helyen szerepel. Az 1200 dolgozót foglalkoztató cég 2018-as árbevétele 12 milliárd forint volt, de a veszteség megközelítette a 450 millió forintot. Idén akár 600 milliósra is duzzadhat a veszteség, miközben a munkahelyi fluktuáció 15-20 százalékosra nőtt.

Negyven millió forintot „lenyelnek”

Az Alföldvíz Zrt. szakszervezeti vezetője Miskéri László azt is sérelmezte, hiába csökkentek a törvényi változások nyomán 4-ről 2 százalékra a szociális hozzájárulás költségei, a cég az így felszabadult 40 millió forintot nem adja oda a dolgozóknak, hanem „lenyeli”.

Azt sem tudják, mi az a béremelés

Azt sem tudják, mi az a béremelés

Fotó: A szerző felvétele

Miskéri bejelentette, hogy szeptember 20-án újból Orbán Viktor rezidenciájánál, a Karmelita kolostornál tüntetnek, hogy felhívják a figyelmet az ágazat tragikus helyzetére. Jelezte, előzetesen nagyon sok vízi közmű cég jelezte részvételét, így elképzelhető, hogy több ezren vesznek részt ezen a tiltakozáson.

Cél a cég egyenesbe állítása

Az Alföldvíz Zrt. vezetése a szerdai rendkívüli közgyűlés után sajtóközleményt adott ki, amelyben közölték, a menedzsment tájékoztatta a tulajdonosokat a cég nehéz helyzetéről. Ennek tudatában elfogadták a társaság üzleti tervét.

A közműrendszer állapota kritikus

A közműrendszer állapota kritikus

Fotó: A szerző felvétele

A cégvezetés hangsúlyozta, hogy a cél az Alföldvíz helyzetének rendbetétele, s ehhez megkezdődtek a tárgyalások a kormányzati szereplőkkel. „További cél a fizetőképesség megőrzése, annak érdekében, hogy a kormányzati egyeztetések során elhangzott, várható komplex megoldás a víziközmű-szektorra nézve az Alföldvíz jövőjét is biztosítani tudja” – áll a közleményben.

Megtudtuk, a rendkívüli közgyűlésen Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere felvetette, hogy a tulajdonos önkormányzatok hozzájárulásával a munkavállalók anyagi terheinek enyhítésére fizessen a cég egyösszegű támogatást, amely nagy segítséget jelenthet a végleges bérrendezésig. Erről azonban nem született egyelőre döntés.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.