Tata

Akié a föld, azé a csapat?

  • T. P.
  • 2011. december 1.

Kis-Magyarország

Sikerült lemondatni a tatai kézilabdaklub vezetőjét a helyi önkormányzatnak. Utódját is megtalálták – ő viszont nem kellett a klubnak. Klasszikus patthelyzet, vajh ki fog engedni?

Nincs elnöke december elsejétől a Tatai Honvéd Atlétikai Clubnak (THAC), miután a klubot 17 éve irányító Komáromi Lajos szerdán lemondott, utódját pedig – a tatai önkormányzat kiszemeltjét – az elnökség nem választotta meg. A régi elnök lemondását egyértelműen a tatai önkormányzat kényszerítette ki, mégpedig nem éppen elegáns módon.

 

 

Komáromi Lajos


Komáromi Lajos

A történet valójában akkor kezdődött, amikor a sportegyesület kézilabdacsapata tavasszal a második ligából feljutott az első osztályba. Ám mivel az egylet szegény, mint a templom egere, a THAC az önkormányzathoz fordult további támogatásért. A város be is vállalta a nevezéshez szükséges 50 milliós pluszköltséget, ám – mint ez utóbb mindenki számára egyértelművé vált – ezt személyi feltételekhez kötötte.

 

 

A fiúk eközben elindultak az új bajnokságban, a májusban újabb négy évre ügyvezető elnökké választott Komáromi pedig szorgalmasan írta leveleit a polgármesternek, hogy utaljon valamit a költségek fedezésére. Kezdetben ugyanis arról még nem volt szó, hogy az ügyvezetőnek le kellene mondania, de a személyes találkozások alkalmával ezt egyértelművé tette számára a kereszténydemokrata polgármester, Michl József, az alpolgármester, valamint a két frakcióvezető, Borsó Tibor és Kaszál József is. Utóbbi a helyi Fidesz vezetője, akiről úgy tudni, Komáromi régi ellenlábasa, és amióta csak önkormányzati képviselő – ennek már jó tíz éve –, fúrja a sportvezetőt.

 

A közelmúltban például feljelentés érkezett ismeretlen bejelentőtől a THAC gazdálkodása ellen, de az ügyészség vizsgálata mindent rendben talált. Egy újabb bejelentés már az APEH-nél landolt, és nem is eredménytelenül: kiderült ugyanis, hogy a játékosoknak kifizetett „kocsipénz” adócsalásnak minősül, mivel az összegek után a klub nem fizetett személyi jövedelemadót, emiatt pedig valóban felelősségre vonhatják a ma már csak exügyvezetőt. Jóllehet sok sportegyesületnél ez a gyakorlat, ami persze nem ment fel a törvények alól.

 

Az ősz folyamán egyértelmű lett, hogy valaki vagy valakik többfrontos hadjáratot indítottak Komáromi ellen, az önkormányzat pedig továbbra sem fizetett, hiszen még mindig nem a saját kiszemeltje ült az elnöki székben. Ezután – a korábban határozott, olykor az autoriter vezető szerepében mutatkozó – Komáromi beáldozva egyéni ambícióit és a 17 év alatt felépített, jól működő egyesületet, a kézilabda élvonalbeli szereplése érdekében lemondott tisztségéről. (A csapat egyelőre – ugyanannyi ponttal, holtversenyben – a bajnokság utolsó előtti helyén áll.)

 

 

A tatai férfi kézilabda csapat


A tatai férfikézilabda-csapat

 

Az ügyvezető november 29-re össze is hívta a rendkívüli tisztújító közgyűlést, csakhogy itt botrány tört ki, ugyanis a polgármester jelöltjét – Lázár Ottót, a Tatai Edzőtábor volt igazgatóhelyettesét – nem választották meg ügyvezetőnek. Az önkormányzat részéről ezután jött is a pikírt megjegyzés, hogy „akkor pénz se érkezik a működésre”. (Hétmilliót utaltak át a kézilabdacsapatnak bérrendezésre, igaz, a küldöttek azt a személyt sem választották be a vezetésbe, akit az önkormányzat a bérekre átadott pénz felhasználásának ellenjegyzésére delegált.) December 9-én emiatt újabb tisztújító közgyűlés lesz, addig az elnökség irányítja az egyesületet, miután a szerdai közgyűlésen titkos szavazáson az önkormányzat jelöltje ugyanannyi, 12 igen és 12 nem szavazatot kapott.

 

Azaz a döntetlenből könnyen győzelmet csikarhatnak ki, ehhez végső soron elég lesz egyetlen pluszszavazat is.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.