A tavaly őszi helyhatósági választáson a helyi Fidesz nagyon meglepődött, hogy én, mint szocialista jelölt, egyedüli baloldaliként bekerültem a testületbe. Az az igazság, hogy nem számoltak velem. Már az alakuló ülésen kiderült, szálka vagyok a szemükben, zavarom az összképet. Ekkor már nem volt munkahelyem, mert az új kormány megszüntette a helyi vidékfejlesztési irodákat, így 2010 júniusában kereset nélkül maradtam. Az újonnan megválasztott polgármestertől, mivel régóta ismer, ígéretet kaptam, hogy segíteni fog, mert szüksége lenne a szakmai tudásomra. A budapesti egyetemi diplomám és nyelvtudásom itt, majdnem az Isten háta mögött, sokat ér.
Aztán tavaly ősszel a polgármesterünket megválasztották a kistérségi társulás elnökének, így, ha nagy nehezen is, de felvett a társuláshoz. Igaz, sokatmondóan csak egyéves szerződést kínált nekem, ami aligha volt a bizalom jele. Ezt még megelőzte egy négyszemközti beszélgetés, ahol közölte, ha lemondok a képviselői mandátumomról, akkor kaphatok egy sokkal jobb és jövedelmezőbb állást. Ezelőtt még soha nem zsaroltak meg, s furcsa volt átélnem, hogy ezt ilyen szemrebbenés nélkül megtették. Egy kis csönd után nagy meggyőződéssel mondtam nemet az ajánlatra.
A kistérségi munkát alig kezdtem el, két hónap után máris benyújtották a számlát. A bűnöm az volt, hogy a februári testületi ülésen, egyedüliként a képviselők közül, kérdéseket tettem fel a város készülő költségvetéséről, s mivel nem kaptam megnyugtató válaszokat, ezért egyedüliként, nem szavaztam meg a büdzsé tervét. Egy hét múlva érkezett a telefonhívás a polgármestertől, aki közölte, hogy „eddig tartott a foglalkoztatásom”. Ő ugyanis azt gondolta, hogy képviselőként csak végigülöm a négy évet, a kistérségi státusért pedig legyek örökre hálás neki. Később személyesen is találkoztunk, ahol többórás vita után – mint ő maga fogalmazott – nagy kegyesen még három hónapot aláírt nekem. Aztán, mint aki jól végezte a dolgát, kirúgott. Ez tavasz közepén volt.
A legfrissebb fejlemény, hogy nemrégiben jelentkeztem az egyik helyi pénzintézethez. A meghirdetett pénztárosi pozícióhoz aligha kellett egyetemi végzettség, mégis nagy szerencsémnek tartottam, hogy felvettek. Egy hétig tartott az öröm, majd beütött a ménkű. A kirendeltség vezetője behívott a szobájába, és határozottan közölte: fentről leszóltak, hogy engem hiba volt ide felvenni. Se köpni, se szólni nem tudtam. Felhívtam a polgármestert. Tőle tudtam meg, hogy ha némi ütemkéséssel is, de megkereste őt a takarékszövetkezet volt vezetője. Róla tudni kell, hogy minden értelemben nagy támogatója a helyi Fidesznek és a jobboldali városvezetőnek. Abban egyeztek meg, hogy az elnyert állásom felmondására kérik a sok önállósággal nem rendelkező kirendeltség vezetőjét. Az eredmény ezek után nem volt kétséges. Elérték, amit akartak. Megint nincs munkahelyem, se keresetem a bruttó negyvenezres képviselői tiszteletdíjat leszámítva. Ezután a polgármester egy négyszemközti beszélgetésen félreérthetetlenné tette: mindennek nincs szakmai oka. Tudtomra adta, mindezt baloldali szerepvállalásomért kaptam, de aztán egy kicsit elvesztette a fejét, és felsorolt több megyei és országos MSZP-s politikust is, akik felelősek azért, hogy velem ez történt. Legvégül Gyurcsány Ferencet említette. Gyűlölet égett a szemében. Ezzel nem tudtam és nem is akartam mit kezdeni. Végül jelezte, irritálja és idegesíti őket, hogy képviselőként kérdezni merek, s hogy kritizálom munkájukat, döntéseiket. Pedig ennek a demokráciába bele kell férnie – próbáltam a valóságba visszazökkenteni őt a siker legkisebb esélye nélkül. S mert övék a hatalom, sikerült ellehetetleníteniük. Ebben a sok hátránnyal küzdő térségben egyáltalán nincs, vagy csak alig van munkahely. A minap jártam bent a szomszédos, nálunk nagyobb város munkaügyi kirendeltségén, ahol három műszakos szövőnői állást kínáltak nekem, aki az elmúlt tíz évben a meglévő mellé még két diplomát szereztem. Az állást végül nem fogadtam el, három műszakban nem tudtam elvállalni a munkát. A családom és a házunk miatt nem tudunk mozdulni. Szomorú és elkeseredett vagyok. Nem tudom, hogyan vészeljük át az elkövetkezendő három évet, és semmi garancia, hogy utána nem ők maradnak pozícióban.
