Százával kell elküdeni a lezárt balatoni strandokról a szabályszegőket

  • narancs.hu
  • 2020. április 13.

Kis-Magyarország

Hiába zárta le a területet a polgárőrség, letépték a szalagokat.

Naponta több száz főt kellett megkérni az egyébként lezárt területek elhagyására Balatonlellén és Balatonbogláron – közölte a helyi polgárőrség a Facebook-oldalán.

Mint írták, a két település polgármestere elrendelte a település tulajdonában lévő parkolók és strandok zárását, ezeket szalagokkal le is zárták, ennek ellenére több helyen letépték a szalagokat és a strandokat is ellepték az emberek.

A polgárőrség azt írja, az elmúlt évtizedekben soha nem volt ekkora forgalom a településeken, most jelentős létszámban érkeztek az apartmanokba, társasüdülőkbe és a hétvégi házakba, de a renitensek egy része nem is a településeken tartózkodott, hanem más településről érkeztek és parti sétákat szerettek volna tenni.

Azt írják, Lellén szombat este közel 40 főt kellett a Virág strandról elküldeni, Bogláron pedig még sokkal nagyobb volt a renitens állampolgárok létszáma. "Az egyik strandot kiürítettük, a másikon ugyanazon családokkal találkoztunk és ez volt a harmadikon is. Kérdésünkre, hogy nem egyértelmű a rendelkezés, vagy mi az oka a viselkedésüknek a következő választ kaptuk: 'Lejöttünk pihenni a családdal és nem képzelik, hogy otthon fogunk ülni és nem megyünk ki a partra!?'"

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.