Újabb fordulat a csengeri "örökség" ügyében: a gyanúsított hozzáment az egyik tanúhoz

A friss Magyar Narancsban részletes tényfeltáró cikket olvashat arról, hol tart az az 1300 milliárdos állítólagos örökségről elhíresült csengeri ügy, amiben Kósa Lajos is képbe került.

A kutakodás során ellátogattunk Csengerre is, hogy a helyeiktől érdeklődjünk, miként áll a fordulatos ügy.  A riport készítése során beszélgettünk a nő ügyvédjével, Helmeczy Lászlóval is, aki elárulta, hogy a Szabó Gábornéként ismerté vált "örökös" időközben nevet váltott. Ennek oka, hogy újra férjhez ment, és nem akárkihez.

Ahhoz a Pólus Péterhez, aki egyébként a nő ellen indított büntetőügy egyik tanúja is, akit a nyomozó hatóság már két alkalommal is kihallgatott. Azzal viszont, hogy házastársakká váltak, a törvény értelmében ezentúl megtagadhatja a büntetőeljárás során, hogy feleségéről tanúvallomást tegyen.

Pólusné egyébként megyeelhagyási tilalomra enyhített bűnügyi felügyelet alatt áll, az ügyvéd elmondta, hogy ügyfele jelenleg Fehérgyarmaton él.

A család egykori csengeri boltja

A Szabó-család egykori csengeri boltja

Fotó: Krusovszky Dénes

Mint emlékezetes, a Magyar Nemzet 2018. március 13-án ismertetett egy 2013 januárjában kötött szerződésre hivatkozó közjegyzői okiratot. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, Tóth Ádám készítette dokumentum szerint az akkor még meg nem nevezett Szabó Gáborné Matkó Mária arra adott megbízást Kósa Lajosnak – aki abban az időben Debrecen fideszes polgármestere, illetve a Fidesz ügyvezető alelnöke volt –, hogy elképesztően nagy összegért, 4,35 milliárd euró, azaz több mint 1300 milliárd forint értékben vásároljon magyar államkötvényeket. Azóta megkérdőjeleződött, hogy ez az örökség egyáltalán létezik-e, bár a nő váltig állítja, létezik, csak nem tud különféle okok miatt hozzájutni.

A nő végül elmenekült az országból, de Svájcban elfogták, idehaza pedig csalás gyanújával őrizetbe vették, meglévő vagyonát zárolták.

Arról, hogy ki is - az új nevét - Pólusné, hogyan emlékeznek rá a helyiek, mit gondolnak az állítólagos "mesés" vagyonról, mi lett a Szabó-család tagjaival, hogyan verhette át Kósát és embereit, és ki az új férj, akit egyébként milliárdosként emlegetnek, bár több cége felszámolásra került, a friss Magyar Narancsban olvashat.

Keresse a Magyar Narancsot az újságárusoknál vagy fizessen elő rá itt.

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk