Egy szegedi szír orvos védte meg a menekülteket a bakancsos „katasztrófaturistáktól”

  • Szlavkovits Rita
  • 2015.06.29 13:06

Kis-Magyarország

Egy terepnadrágos csoport kérdés nélkül fényképezni kezdte a szegedi állomáson pihenő menekülteket. Később már a rendőrök intézkedtek ellenük. A taxisok eközben a civilekre fújnak.

Vasárnap délután terepszínű nadrágos, bakancsos férfi sétálgatott a szegedi vasútállomás várótermeiben, társaival együtt fényképezte a padokon pihenő menekült családokat. Ekkor a napokkal ezelőtt szerveződött, mostanra már majd 800 főt is elérő szegedi menekülteket segítő csoport egyik tagja, egy szír származású orvos figyelmeztette a fotózó férfiakat, hogy ezzel megsértik a várakozók személyiségi jogait. A keménykötésűek erre elhagyták az állomást, majd pár órával később, este 9 órakor ismét megjelentek. Ekkor autójukkal leparkoltak, amikor járőrök igazoltatták őket, kipakoltatták a zsebeiket, kocsijukat is átkutatták.

„Katasztrófaturisták”

Fotó: Szlavkovits Rita

Azt nem sikerült megtudnunk, hogy bejelentésre történt-e az intézkedés. A korábban fényképező férfiak állították, hogy csupán vendégségbe érkeztek a városba, szerették volna megnézni a nevezetességeket. „Jöttünk megnézni a katasztrófát, amolyan katasztrófaturisták vagyunk” – felelte kérdésemre egyikőjük. Azt tagadták ugyanakkor, hogy az ultrákhoz bármi közük lenne. Beleegyeztek, hogy fényképet készítsek róluk, majd a rendőri intézkedés befejeztével ismét bementek a vasútállomásra, ahol éppen nem voltak menekültek.

Beáll a szervezés

Nem sokkal távozásuk után érkezett újabb csoport. Ők azonban már mind segíteni szeretnének. „Mindig legyen 2-3 férfi jelen az állomáson, a hajnali 1 és 5 óra közötti ügyeletet ki vállalja?” – folyik a szervezés a vasútállomás előtt összegyűlő majd 40 szegedi civil csoportban.

Adományok

Adományok

 

Vasárnap estére már körvonalazódott, hogy miben szorulnak segítségre az ideérkező menekültek. A víz, élelem, tiszta, meleg ruhák mellett az információkra vannak a legjobban kiéhezve a befogadóállomásokra irányított migránsok. Napok alatt csatlakozott a csoporthoz több, a menekültek nyelvét beszélő civil, köztük egy szír származású fiatal orvos (aki most sebészként, iszonyú túlterheltséggel áll helyt az orvoshiánnyal is küszködő szegedi klinikán), de tolmácsol olyan fiatal lány is, aki ugyan Magyarországon született, de édesapja még a nyolcvanas években menekült az iraki háború elől. A fiatalok a gyerekekkel rajzolgatnak, a többiek osztják a vizet, szendvicseket az újonnan érkező majd 40 szomáliai, 10-15 pakisztáni családnak. Ez utóbbiak közül egy fiatal fiú viszonylag jól beszél angolul, a segítők tőle tudják meg, hogy a kibocsátó hivatal előtt egyik társuk a testvérét várja órák óta a kapu előtt. Többen elsietnek és segítséget kérnek a hivatal dolgozóitól, hogy legalább azt derítsék ki, hogy a pakisztáni fiú testvére még az épületben van-e. Az ott dolgozó munkatársak készségesek, így kiderül, hogy nincs ok az aggodalomra, a fivér még bent van az épületben, a pakisztáni férfi várjon türelemmel. A vasútállomáson mindeközben a kongói családokat istápolgatják franciául beszélő fiatalok, a reggeli félötös vonatig a szabad ég alatt várják az indulást. Közben a csoporttagok közül néhányan szemeteszsákokkal, gumikesztyűkben rendben tartják a területet és a mosdókat, amelyet a takarítás fejében ingyen használhatnak a menekültek, így állapodott meg a csoport az üzemeltetővel. A taxisokkal azonban nehezebb dűlőre jutni.

Elégedetlen sofőrök

A vasútállomás melletti droszton estére szép számmal összegyűlő taxisok nem örülnek a „jogvédőknek”. Mivel a civilek igyekeznek felhívni a Bevándorlási Hivatalból ideérkezőket, hogy vonattal ingyen eljuthatnak a befogadóállomásra, s hogy a taxisok között bizony vannak olyanok, akik borsos árat kérnek a fuvarért, a taxisok mindezt úgy értelmezik, hogy megkurtítják őket a civilek. „Minimálbérért dolgozunk, jól megvág bennünket a kormány is, most lenne egy kis kereseti lehetőség, ezt hiúsítják meg” – vélik közülük többen. A taxisok érdekvédelmi szervezetének vezetője szerint sem jó ez a tendencia. Ők rendes, szabályos tarifával szállítják az utasokat. Ennek a feszültségnek a rendezése, még vasárnap is úgy tűnt, hogy várat magára.

Ám még a jótékonykodók között is akad olyan, akiről kisvártatva kiderült, hogy sokkal inkább a menekültekből hasznot remélők közé tartozik. Napokkal ezelőtt egy család érkezett a vasútállomásra, akik élelmiszert hoztak az ott lévő családoknak. Vasárnap – az állomásról a töltés melletti ártérre autózva – ismét találkoztunk ezzel a családdal. Később a polgárőrökkel futottunk össze, akik arra hívták fel a figyelmünket, hogy a család, akikkel már ismerősként üdvözöltük egymást, tulajdonképpen a „drótok”. Nekik kell ugyanis figyelmeztetni az embercsempészeket arra, hogy mikor járőröznek arra a rendőrök, illetve a polgárőrök.

Precíz polgárőrök

„Higgye el, mi itt mindent látunk, 11 fővel napi 250 órában dolgozunk, alig van ellátmány, összesen havi 120 ezer forint az önkormányzattól és az országos szövetségtől, most is a saját autómmal jöttünk, a csomagtartóban levő ásványvízre is úgy dobtuk össze a pénzt” – magyarázza Sándor János. Ő a helyi polgárőrszervezet vezetője, aki azt is elmagyarázza, hogy rengetegen más városokból, más megyékből érkeznek ide, hogy „segítsenek” a migránsoknak, szervezik az elszállításukat iszonyatos összegekért, sokszor az út szélén hagyva, s attól is megfosztva őket, ami a hosszú, sokszor több hónapos út után megmaradt abból, amiért cserébe az otthonukat számolták fel a legtöbben.

Sándor János szerint egyébként nem csak az állomáson kellene segíteni, „azok már rendben vannak, vannak papírjaik”, szerinte olyan csatornákat kellene keresniük, amelyeken keresztül az adományok eljuthatnának a különböző ellátópontokon levőkhöz, akiknek száma egyre növekszik. A röszkei ponton, ahol a múlt héten egy kisebb zendülés volt, bár rekordgyorsasággal megnyitották a kiskunhalasi állomást, azért továbbra is igen sokan vannak.

Miközben az ártérben beszélgetünk, recseg a „vokitokija”, egy hatfős csoport került kézre a szennyvíztisztítónál. Itt intézkedik éppen Szabadi Diána is, aki szeptember óta tagja a csapatnak, és nem mellesleg a 2014-es Magyarországi Siketek Szépe címet is elnyerte. Elmeséli, hogy egy alkalommal egy furcsán viselkedő migráns családot „fogtak”, akikről kisvártatva Diána kiderítette, hogy hallássérültek, így nemzetközi jelnyelvükön már könnyedén elboldogultak. Sándor János szerint a legtöbben, a rendőröket is beleértve, teszik a dolgukat az egyre nehezedő körülmények között, elkel a segítség, de meg kell keresni a megfelelő helyeket.

Minden nap egy tanulság

A csoport, amely néhány nappal ezelőtt jött létre – egyébként a „szegedi plakátrongálók” köré szerveződve, akiknek ügyében információink szerint még nem történt vádemelés –, minden nap végeztével levonja a szükséges konzekvenciákat. Továbbra is szükség van a tolmácsokra, információkra, mivel azok időnként már nem aktuálisak (például a Nyugati pályaudvar helyett már Kelenföldre érkeznek a szegedi vonatok, így a fővárosi tömegközlekedésre vonatkozó útmutatás sem állja meg a helyét). Szervezik a hétfői, keddi „ügyeleti beosztást” is. Továbbra is fontos, hogy segítséget nyújtsanak a civilek, ameddig a lehetőségeik engedik, hogy együtt tudjanak maradni a családok. Bár a hivatalos procedúra során is erre törekszenek az ott dolgozók, mégis előfordul, hogy a helyhiány miatti logisztikai szervezésben elveszítik egymást. Ám egymás nélkül egy lépést sem tesznek. Egy bejegyzés már túlmutat a szegedi kompetencián: „Mi lesz ezekkel a családokkal, amikor Szegedről kifut velük a vonat?” Válasz is érkezett gyorsan: „Pesten is vannak segíteni akaró emberek.”

Neked ajánljuk