Felcsúti tao-per: a rendőrséghez fordul a DK, mert a Puskás Akadémia nem adta át a kiperelt dokumentumokat

  • Magyar Krisztián
  • 2018. január 26.

Kis-Magyarország

Az egyszer már elindult nyomozás folytatását akarják.

Tavaly novemberben a Kúria ítélete vetett véget az akkor már több mint két éve tartó huzavonának, amely azért indult, mert a Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a Demokratikus Koalíció adatigénylésére nem volt hajlandó elárulni, mire és mennyi tao-pénzt költöttek el, vagy kikkel szerződtek a 2013. január és 2015. november 26-a közötti időszakban.

Mészáros Lőrincék annak ellenére sem mutatták meg a dokumentumokat, hogy 2016 októberében első fokon a Székesfehérvári Törvényszék, aztán tavaly februárban jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla is arra kötelezte az akadémiát, hogy adjanak ki minden olyan szerződést, számlát és egyéb dokumentumot, amelyből kiderül: a perben számításba vett időszakban – óvatos becslések szerint is – 5-6 milliárd forint tao-forrást mire költhette el a sportklub.

A november közepén született ítéletet írásban csak januárban küldte el a Kúria, amely kézhezvételét követően néhány nappal a Demokratikus Koalíció levélben fordult a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályához, hogy folytassák az eljárást, amelyet még a másodfokú ítélet megszületése után kezdeményeztek – tudtuk meg Földi Judittól, a párt elnökségi tagjától.

A felcsúti stadionban

A felcsúti stadionban

Fotó: MTI

Korábban a DK azért jelentette fel a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, mert a jogerős, másodfokú ítélet ellenére sem teljesítették az adatigénylést. Az akadémia ezután fordult a Kúriához a felülvizsgálati kérelemmel, a rendőrség pedig felfüggesztette az eljárást, ennek az újraindítását kérte most a párt ügyvédje.

„Ugyan még egy kis ideje van a Puskás Akadémiának abból a 15 napból, amely a rendelkezésükre áll, hogy a Kúria ítéletének kézhezvétele után elküldjék nekünk az adatokat, de az eljárás során semmilyen megkeresésünkre nem válaszoltak, azt sem közölték, hogyan akarnak eleget tenni az adatszolgáltatási kötelezettségüknek, ezért szeretnénk, hogy a rendőrség folytassa azt az egyszer már elindult eljárást, amelyet közérdekű adattal való visszaélés miatt kezdeményeztünk” – nyilatkozta Földi Judit. A politikus elképzelhetőnek tartja, hogy a kúriai ítélet után törvényt sértenek, és az elszámolásokat és szerződéseket nem adják ki maguktól Mészáros Lőrincék, ebben az esetben végrehajtást fognak kérni a rendőrségtől.

Az első felcsúti pere után több tucat sportegyesületet is feljelentett a Demokratikus Koalíció, mindenhonnan ugyanazt szeretnék megtudni: mire költötték a tao-felajánlásaikat. Szerződéseket, pontos elszámolásokat az adatigénylések során sehonnan sem kaptak, azután indították el egyenként a peres eljárásokat. Több nagy, élvonalbeli labdarúgóklub esetében is született már másodfokú ítélet, ezek közül alig több mint egy hete ismét a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány veszített másodfokon abban az eljárásban, amely során azokat az adatokat kérte ki a DK, amelyek az első perükben meghatározott időszak utánra vonatkoznak. De másodfokon a Ferencváros és a Mezőkövesd FC is elbukta a perét, utóbbi azért is pikáns, mert a klub első embere az a fideszes Tállai András, aki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke és egyben adóügyekért felelős államtitkár, illetve a borsodi kisváros volt polgármestere. Tállai az utóbbi években többször is próbálta elmagyarázni, szerinte miért nem számít közpénznek a tao.

Az ügyes ügyvéd

A társaságiadó-kedvezménnyel kapcsolatos perekben a Puskás Akadémiát az a Vörös József képviselte, aki Mészáros Lőrinc jogi képviselője volt az állami földárveréseken, a felcsúti polgármester megbízásából ő licitált egyebek közt a miniszterelnök családjának tulajdonában lévő hatvanpusztai majorság melletti földterületekre. Az ügyvéd igazgatósági tagja a Puskás Akadémiának, amelyet a klub honlapja szerint támogat is, és szintén igazgatósági tag az állami tulajdonú MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.-ben is. Vörös József szerződésben áll a MÁV-val is, még 2015-ben kötött egy három évre szóló megállapodást, a megbízás értéke 2018-ban akár a 180 millió forintot is elérheti.

Az akadémia képviselője az eljárás során szinte ugyanazzal védekezett, amellyel a kormány is próbálta igazolni az álláspontját, miszerint miért nem számít közpénznek a tao-felajánlások jóvoltából befolyt összeg. Ezek közül is a Vörös József által leghangsúlyosabban hangoztatott érv az volt, hogy a tao azért nem közpénz, mert a vállalkozások egyből a sport-, illetve a kulturális egyesületeknek címezhetik meg a felajánlást, amely így be sem folyik az államkasszába. Ezt a megközelítést az első fokú bíróság illetve a Kúria sem fogadta el, és időközben kiderült az is, hogy az adatok kiadását azért sem tagadhatták volna meg, mert a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány egy közhasznú szervezet, amely közhasznú tevékenységet lát el, és ezt még az alapító okiratában is lefektette.

Figyelmébe ajánljuk