Fűzfőn nagyon kiakadtak a kampányígéretéről elfeledkező Fideszre a bűz miatt

Kis-Magyarország

A belügyi államtitkár a választások előtt ígérte a bűzölgő hulladéklerakó bezárását. Balatonfűzfőn és környékbeli településeken élők nyílt levélben és petícióban követelik a telep bezárását.

„Követeljük az egészséges lakókörnyezethez való jogunk biztosítását! Zárják be a királyszentistváni szemétteleppé vált hulladéklerakót! Szüntessék meg az elviselhetetlen bűzt!” Ezzel a felszólítással indított aláírásgyűjtést egy balatonfűzfői önkormányzati képviselő szeptember 19-én.

A kezdeményezéséhez eddig 356-an csatlakoztak: nagy részük helyi lakos, a többiek a bűzt elszenvedő szomszédos településekről, Papkesziról, Litérről, Vilonyáról jelentkeztek. A kezdeményezőnek, Kontics Mónikának abból lett elege, hogy a Balaton partjától néhány kilométerre EU-s forrásból épült telep napi szinten lehetetleníti el az ott élők mindennapjait elviselhetetlen bűzt árasztva.

Ősszel újra támad a bűz

„Bár nyáron kevésbé volt intenzív, szeptemberre a helyi lakosokat elfelejtették, magukra hagyták, ma már napi szintű a gyomorforgató szemétszag. Nincs tájékoztatás, nincs kommunikáció” – mondta a Narancs.hu-nak Kontics. Szerinte a lehűlő bűzös levegő este a melegebb Balaton feletti légáramlatok felé tódulva borítja el a lakott településeket.

Kontics a Narancsot arról tájékoztatta, a lerakóval kapcsolatban Marton Béla balatonfűzfői polgármesterrel tartja a kapcsolatot, de tőle sem jutnak elégséges információhoz. Lapunk is kereste a polgármestert, aki azt nyilatkozta, az önkormányzat támogatja a lerakó bezárása érdekében indított civil mozgalmat, szándékaikkal egyetértenek, ő elsőként írta alá a petíciót. Az egy évvel ezelőtti üzemlátogatáson maga kezdeményezte a telep bezárását, amely teljesen ellehetetleníti a közeli településeken az életet, jelentős hátrányokat okoznak azok fejlődésében idegenforgalmi szezonban és azon kívül is. Kezdeményezte rendkívüli társulási tanácsülés összehívását is az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnökénél.

„Tervezünk lakossági közmeghallgatást a témában, ahova a kormányhivatal témával foglakozó munkatársai tájékoztathatják a lakosságot a terveikről, megoldási javaslataikról, az országgyűlési képviselők megismerhetik a választópolgárok véleményét. Az érintett települések képviselő-testületei együttes ülését is össze akarjuk hívni.” A polgármester szerint már nem hiszen a hitegetéseknek, ígérgetéseknek, eredményeket akarnak látni.

Be nem váltott kampányígéret

Kontrát Károly a térség fideszes országgyűlési képviselője az április választások előtt a Facebookon nyugtatta a lakosságot, hogy be fogják zárni a hulladékfeldolgozót. Ám erre még mindig nem került sor. Ezért a fűzfői Szanyi Szilvia nyílt levelet írt a belügyi államtitkárként dolgozó képviselőjüknek.

Az elviselhetetlen bűzzel működő királyszentistváni hulladéklerakó ügyében még szeptemberben közmeghallgatás összehívását kérte Kontráttól, hogy tájékoztatást kapjanak, hol tart az ügy. Szanyi a közösségi oldalon azt írta, Kontrát felhívta és fenntartotta ígéretét, hogy továbbra is mindent megtesz a telep bezárása érdekében, nyitott a közmeghallgatás iránt.

Kontrát Károly

Kontrát Károly

 

 

Marton Bélának is sikerült Kontráttal beszélni, aki továbbdobta a labdát, a veszprémi térséget képviselő Ovádi Pétert (Fidesz) emlegette illetékesként, aki állítólag folyamatosan tárgyal az ügyben az üzemeltetővel és a társulással. A polgármesternek azt mondta, mindenben azon vannak, hogy a bűzhatás megszűnjön, sajnos azonban a végleges megoldásban nekik közvetlen kompetenciáik nincsenek. A belügyi államtitkár arra biztatta a balatonfűzfőieket, nyugodtan kérjenek folyamatos tájékoztatást az üzemeltetőtől.

Felbuktatott állami cégvezér

Kontrát egyébként a kampányban arra alapozta ígéretét, hogy levelezésbe állt Weingartner Balázssal, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) vezetőjével. Csakhogy Weinigartnert már hiába kérdeznék a fűzfőiek, június végén államtitkári pozícióban találta magát.

A fenntarthatóságért felel az innovációs minisztériumban, miközben korábbi ténykedése a kukaholdingnál maga a katasztrófa: a 2016-os 60 milliárdos bevétel 1,5 milliárdos veszteséget eredményezett, mi több, a holding 2017-es mérlegét a könyvvizsgáló egyszerűen nem volt hajlandó aláírni. Az NHKV-nak feltettük a hulladéktelep be nem zárásával kapcsolatos kérdéseinket, a válaszokra ígéretet kaptunk.




Sok pénzt érő szemét

A petíciót megkapott hat balatoni önkormányzatot, (Balatonfűzfő, Balatonkenese, Vilonya, Litér, Papkeszi, Balatonalmádi, Királyszentistván) is kérdeztük álláspontjukról. Egyedül Balatonalmádi reagált, ahol azt mondták, ők nem érzékelik a légszennyezést.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

 

Az önkormányzatok hallgatásán nem csodálkozott a lerakó sorsát évek óta figyelő helyi forrásunk. Arra hívta fel a figyelmet, a telep bezárása kínosan érintené a lerakóra a közelből szállító önkormányzatokat, elkerülhetetlen lenne a szemétdíjemelés, ha egy másik helyszínt jelölnének ki.

Pedig Weintgartner ezt márciusban ezt is felvetette, elismerve, hogy a bűz a technológiai és tervezési problémákra vezethető vissza. Arról van szó, hogy dombtetőre épült a lerakó, ahonnan szabad a bűz útja, széljárástól függően takarja be a környéket. Ezt persze nem könnyű megoldani, a megoldás a telephely kiváltása lehetne.

A hulladéktelep bezárásával az EU által 29 millió euróval támogatott Észak-Balatoni Hulladékkezelési Projekt magját számolnák fel, amely 158 Balaton-környéki településről, 125 ezer háztartásból évi 120 ezer tonna szemetet képes feldolgozni. A lerakó felszámolása azért sem egyszerű, mert februárban még arról szóltak a hírek, hogy új projektelemekkel bővítik a rendszert 2,6 milliárd forintból.

Az önkormányzatokat egyéb érdek is fűzheti a telep fenntartásához. Balatonfűzfő a társulástól például kompenzációt kap. Júliusban arról döntött a képviselő-testület, ennek a terhére fizetik ki az egyik ipari telek lőszermentesítésének 2 millió forintos költségét.

Nyitóképünk illusztráció.

(Update 19:10: A cikk címében javítottunk egy elütést, ám ez a a Facebookon nem látszik, mert a közösségi oldal utólag nem engedélyi a módosítást. A hibáért elnézést kérünk.)

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Disznóláb

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter múlt pénteken a hivatalában fogadta Bondár Anna teniszezőt, aki azért érdemelte ki e megtiszteltetést, mert előtte kedden a kolozsvári Transylvania Open teniszversenyen nem fogott vele kezet legyőzője, az ukrán Olekszandra Olijnikova.

A Balkán Ukrajnája

Miközben Ukrajna EU-csatlakozásáról ádáz viták dúlnak, Brüsszelben eldöntött tényként kezelik Montenegró 2028-as, de legkésőbb 2029-es csatlakozását. Az ország kicsi, és csak 620 ezren lakják, emiatt különösebben nem zavar senkit, és a felvételükkel üzenni is lehet a Balkán többi részére: nektek is sikerülhet, ha tesztek érte. De miért kell, hogy Montenegró mielőbb az EU tagja legyen, és mi köze van ehhez Szerbiának?

„Orbán kora akkor is velünk lesz”

Dolgozott Csurka Istvánnal, és ott volt a Fidesz kampányaiban is. A jobboldali közeg ismerőjeként állítja: látszik ugyan az erózió a kormánypárt környékén, de még egy választási vereség sem biztos, hogy véget vet Orbán állammodelljének.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.