Orosháza

Győzött a Fideszhez kötődő nőegylet

Kis-Magyarország

Több tízmillió forintot nyert egy viharsarki, nem túl ismert nőegylet a Civil Információs Centrum címre kiírt pályázaton, amelyen feltétel lett volna a belvárosi iroda. A cím elnyerése után a város gyorsan bérbe is adott nekik egyet.

„Örülök annak, hogy a nőegylet pályázott és nyert, hiszen olyan egyesületről van szó, amely hosszú évek óta sikeresen és hatékonyan működik a saját területén. (…) Az pedig, hogy bizonyos politikai felhangok is kísérték a központ felavatását, nem meglepő, hiszen ez egy törvény alapján jött létre, a Parlament pedig a politikai ügyek ütközésének színtere. Arra biztatom a kétkedőket, hogy jöjjenek be az irodába, és ismerjék meg az itt folyó munkát” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg november 7-én Dancsó József (Fidesz) városi polgármester és országgyűlési képviselő az orosházi Jótékonysági Nőegylet Egyesület új irodáját, amely még bő két évig, 2014. december 31-ig viselheti a nyáron elnyert Civil Információs Centrum címet. Az orosházi nőegylet egyike volt azon 20 (19 megyei és egy fővárosi) nyertes pályázónak, amelyek saját környezetükben – a kormany.hu szerint – „gyakorlati segítséget nyújtanak más civil szervezetek számára, emellett szakmai tanácsadást végeznek közhasznúsági és pénzügyi területen, valamint pályázati kérdésekben”. A nőegylet, akárcsak a többi győztes pályázó, 2014 végéig 35 millió forintból gazdálkodhat.

Dancsó József kenyeret vág


Dancsó József kenyeret vág

Fotó: MTI

A döntések a kormányzati kommunikáció szerint minden egyes esetben szakmai alapon születtek – mindezt azonban árnyalja például a fővárosi, a minisztériumoktól komoly megbízásokat kapó Századvég, illetve több más vidéki nyertes háttere is. (Az egri nyertesről írott cikkünket lásd itt, további befutókról és a döntés megalapozottságáról a Népszabadság írt korábban.)

Ha csak a száraz tényeket nézzük, akkor is világos: az új iroda bérlője a békési Fidesszel többszörösen is érintkező szervezet.

Szaloncukor, periféria

Békés megyében tavasszal hat egyesület pályázott a Civil Információs Centrum címre. (A Viharsarokban 12 évig a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete látta el ezt a feladatot. – B. T.) A Jótékonysági Nőegylet Egyesület a Gyulai Törvényszéken fellelhető adatok szerint a Szentetornyai Jótékonysági Nőegylet néven alakult 2008 elején. Néhány hónap múltán a szentetornyai szó eltűnt a megnevezésből. (Szentetornya Orosháza egyik városrésze. – B. T.) Az egyesületet megalakulásakor Rucz József szentetornyai fideszes önkormányzati képviselő házába jegyezték be, az elnök a helyi politikus felesége lett, jegyzőkönyvvezetőként pedig többször feltűnik a lányuk is. 2008 szeptemberében Ruczné lemondott az egyesület elnöki posztjáról, ám házuk maradt a székhely. Az új elnök Bokros Éva lett, akinek lánya a város Fidelitas szervezetének alelnöke, Palócz Adrienn.

A bírósági iratok között találtuk a 2008. októberi taggyűlés jegyzőkönyvét is: ebben egyetlen évi, szervezés alatt álló rendezvényükről tettek említést, egy készülő gyermekkarácsonyról, ahova szaloncukor-felajánlás is érkezik. Az egylet munkája eddig nem keltett különösebb feltűnést a megyében, korábbi munkásságukról elsősorban egy bejegyzés tanúskodik Dancsó József honlapján.

Az egyesület azzal a céllal alakult, hogy „a szociálisan perifériára szorult családokat, egyéneket támogassa. Különösen nagy figyelmet fordítunk a nőkre, asszonyokra, további célcsoportjaink a kisnyugdíjasok, illetve a többgyermekes családok, valamint a fogyatékkal élő gyermekek és családjaik” – nyilatkozta a narancs.hu-nak Bokros Éva. Megtudtuk, hogy ételosztás éppúgy szerepelt a programjaik között, mint az, hogy megszervezték a Bejglis-mézes karácsony elnevezésű programjukat. Emellett – elmondása szerint – jogsegélyszolgálatot és szűrővizsgálatokat is szerveztek korábban.

Meglepő ugyanakkor, hogy az egyesületnek nincsen saját honlapja – ez azért akadály lehet egy olyan megyében, ahol mintegy háromezer civil egyesületnek kellene segítséget nyújtani. Bokros Éva felvetésünkre jelezte: van honlapjuk, ez pedig a www.recic.hu címen érhető el. (Ez az oldal valójában a Civil Szolgáltatók a Dél-Alföldön nevet viseli, ahol lehet ugyan a Békés megyei linkre lépni, de ez még akkor sem önálló honlap. Itt július óta összesen fél tucat, többségében központi, kormányzati tájékoztató található meg.) Megtudtuk azt is: a jövőben ingyenes képzéseket szerveznek majd, ezzel azt szeretnék elérni, hogy a viharsarki civil szervezetek a pályázatírás, a forrásteremtés és az adminisztráció kérdéseiben előre tudjanak lépni.

Nem találta az irodát
Az orosházi Jótékonysági Nőegylet sikere miatt október végén Varga Zoltán (MSZP) képviselő interpellált a parlamentben, aki a pályázat elbírálásában illetékes főosztályon próbált tájékozódni, de nem járt sikerrel. Ezek után az illetékes államtitkárt kérdezte a t. Házban, hogy mely civil szervezetek vettek részt a pályázat elbírálásában, és mi az oka annak, hogy nem lehet megismerni a nyertes pályázatokat. Válaszában Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára arról beszélt, hogy a Gyurcsány-kormány időszakában jókora mutyi volt az országban, a kormányerők viszont a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megalkották az első civil törvényt. Példás döntés-előkészítésről és szakmai pályázatról is szólt, hozzátéve, hogy az eredménnyel kapcsolatban nem volt panasz a civil szervezetek részéről. Varga viszontválaszában megjegyezte: október végén járt az orosházi helyszínen, ahol zárt ajtókat, nem pedig működő irodát talált. (Erre az interpellációra utalt Dancsó, amikor politikai felhangot emlegetett.)

Nem véletlenül. A nemrég megnyitott ingatlan ugyanis kényes pont a győztes szervezet esetében, mivel a pályázat feltétele egy belvárosi, jól megközelíthető ingatlan volt. Ilyen azonban a pályázat elnyerése időpontjában nem állt a nőegylet rendelkezésére, az orosházi képviselő-testület – a júniusi eredményhirdetés után – csak augusztus 2-án döntött arról, hogy bérbe ad az egyesületnek egy városközpontban fekvő, Pacsirta utcai ingatlant.

Ezt az önkormányzat által felújított irodát nyitotta meg pár hete Dancsó József. Amennyiben pedig az általa beinvitált „kétkedők” tényleg beléptek az irodába, hogy meggyőződjenek a kifogástalan szakmai munkáról, hamarosan dr. Pappné Darida Andrea irodavezetővel találkozhattak: ő a közeli Csorváson, 2010-ben volt a Fidesz polgármesterjelöltje – igaz, végül csak harmadik helyen futott be, így a testületben nem jutott tisztséghez.

(Ha Ön is hallott ehhez hasonló esetről, kérjük, írja meg nekünk a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu címre.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.