Vilmával az esztergomi Töltés utcai cigánysoron sétálunk: az utca felső, távolabbi része konszolidált, egyemeletes társasházi beépítésű környék. Az utca alsó részén közel háromszáz ember él 28 darab komfort nélküli, 30 m2-es szociális bérlakásban. A telep Esztergom cigánygettójává vált, még akkor is, ha idén nyáron a leromlott állagú, betonaljzatú épületsoron nyílászárókat cseréltek, tetőt szigeteltek, javításokat végeztek és kifestették a lakásokat. Az önkormányzat konténerekben szállította el az évek óta növekvő szeméthegyet, a munkában önkéntesként spanyol diákok is segítettek.
Vilma a férjével és három gyermekükkel évekkel ezelőtt a fészekrakó program segítségével költözött el a telepről. Devizahitelük ma 90 ezer forintra rúg; a hitelt és a rezsit - a víz kivételével - hónapok óta nem fizetik. Visszajönni a telepre semmiképp nem szeretnének. "Hiába takarítottam, tele voltunk patkánnyal, egérrel, az egész lakás dohos volt" - mondja Vilma.
Visszajöttek
Az apró lakások közvetlen szomszédságában, az árvízi töltés aljában impozáns épület sárgállik, a telep közösségi és információs központja, "A Mi Házunk". A tulajdonos marista közösség egyedi pedagógiai program alapján segíti a telepi és a városban másutt élő hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyerekek és fiatalok oktatását, nevelését. Vilma évek óta "A Mi Házunk"-ban dolgozik asszisztensként, három gyermekéből kettő az ő csoportjába jár délutáni foglalkozásra. Azt mondja, rengeteg segítséget kapott az itt oktató marista szerzetesektől és a civil pedagógusoktól, akik megerősítették az önbizalmát, és önállóságra tanították.
Ki jön a házamba?
Fotó: A Mi Házunk
A ház egész nap nyitva áll a segítségre szorulóknak. Mivel a telepi lakások túlnyomórészt komfort nélküliek, a ház fürdőszobájának kiemelt a jelentősége: a tisztálkodás és a mosás lehetőségét biztosítják a rendkívül szegény családok számára. Délelőtt a felnőttek, délután a gyerekek használják a fürdőszobát, és jelképes összegért moshatnak az automata mosógéppel. Tanulószoba és könyvtárszoba, valamint számítógépterem is működik - idén 17 monitort és számítógépeket vásároltak pályázati pénzből. Az óvodai csoportszobában minden ide járó gyerek külön dobozban őrzi a kincseit, a falakon saját készítésű rajzok.
Budapesten már 1890-ben létrejött az első marista oktatóközösség. Miután 1990-ben ismét megkapták a hivatalos működési engedélyt, negyvenévi távollét után először Győrben, majd Karcagon (ahol iskolát is működtetnek) és 13 éve Esztergomban vállalnak életközösséget a szociálisan hátrányos helyzetű családokkal. "Egy cigány családtól vettünk egy kétszintes házat, és beköltöztünk. Hamar észrevettük, hogy a gyermekek egész nap az utcán vannak, senki sem foglalkozik velük. Az itteniek a városi iskolákba járnak, mégis sok gyerek iskolaidőben egész nap az utcán kallódott. Bementünk minden házba, hogy szívesen segítünk a gyerekeknek olvasni, írni, matekozni, figyelünk rájuk, meghallgatjuk őket. A szülők kissé bizalmatlanok voltak, de a gyerekek érdeklődtek. Először kisebb csoportokban jöttek hozzánk, de néhány hónap múlva kinőttük a 25 m2-es nappalit. Két dologra jöttünk rá: bővíteni kell a tevékenységi kört, ehhez azonban közösségi terekre van szükség" - mondja a négy éve Esztergomban szolgáló, magyarul kitűnően beszélő, spanyol származású Pau testvér. A szerzetes hozzáteszi: bár a marista pedagógia legfontosabb eleme a jelenlét, rendjükben is egyre kevesebben vállalják e missziót.
A Töltés utcai "A Mi Házunk" építését a világ 76 országában tanító marista rend finanszírozta, az önkormányzat adta a telket. A berendezést elsősorban külföldi pályázati pénzekből vásárolták; fennmaradásukhoz is folyamatosan pályázniuk kell.
Hét órakor ébresztő programmal indul a nap: egy asszony végigmegy a soron, kopog, hogy ébredjen a család, mert a gyerekeknek menniük kell óvodába, iskolába. Az óvodásokat és a kisiskolásokat saját kisbusszal szállítják az iskolákba, délután azonban a szülőknek kell a gyerekekért menniük. A kisbusz tanítás után az Esztergom-Kertvárosban fekvő Arany János iskolából hozza az ottani gyerekeket a délutáni foglalkozásokra. "A Mi Házunk"-ban hét éve indult egy baba-mama klub, féléves kortól hároméves korig hozhatják a gyerekeket reggel kilenctől fél kettőig. Szociálpedagógus és asszisztens beszélget az anyukákkal, a babák reggelit kapnak, majd játékos foglalkozás következik. Ebéd után alvás, utána viszik őket haza. Lévai Edit, az intézmény nemrég kinevezett igazgatónője korábban védőnőként dolgozott a környéken, így minden gyermeket ismer. Mint mondja, itt a kicsik olyan komfortfokozattal ismerkednek meg, amivel otthon nem találkoznak. Emellett játékokat, könyveket kapnak a kezükbe, megtanulnak színezni, kezet és fogat mosni, és a legfontosabb, hogy megtanulnak magyarul.
Oda-vissza
Délutánonként életkor szerinti négy csoportban folynak a játékos foglalkozások, minden csoportért egy pedagógus (általában szociálpedagógus) és egy asszisztens felel. A foglalkozások során fejlődik a gyerekek koncentrálókészsége, megbeszélik a magatartási problémákat, erősítik az önismeretüket, és megpróbálják rávezetni őket, hogyan lehetnek sikeresek az iskolában. Naponta 90 gyerek veszi igénybe a ház szolgáltatásait, sokan vannak várólistán. A közösségi ház tevékenységei által elért közösség mintegy 300 főt tesz ki. Ez természetesen nem fedi le a teljes esztergomi cigány közösséget, és a ház periferikus elhelyezkedése is nehezíti az ide jutást. Korábban szerették volna, hogy a környékről a nem roma gyerekek is bejárjanak a házba pingpongozni, csocsózni, de eddig ez a fajta közeledés nem sikerült. A városban általában félnek a Töltés utcaiaktól. A házban dolgozók azt mondják, ők megbíznak bennük, sőt a távollétükben a gyerekekre hagyják a ház őrzését.
"Van, ahol otthon azzal büntetik a gyereket, hogy nem mehet a házba. Itt semmi nem kötelező, de ha jelentkeztek, akkor minimum heti három alkalommal meg kell jelenniük a foglalkozásokon - magyarázza az igazgatónő. - Valamiféle rendszerességet kell tartanunk. A gyerekek, amikor bejönnek a foglalkozásra, már nyújtják a kezüket, és kapják a folyékony szappant. Nem érzik ezt kényszernek, szívesen pancsolnak a meleg vízben. Ha a ruházattal probléma van, ha hiányzik a gyerek kabátja vagy cipője, azért is szólunk, és ha kell, pótoljuk, hogy emiatt ne betegedjenek meg." Nem várnak nagy sikereket, mondjuk hogy a gyerekek középiskolát, egyetemet végezzenek; számukra már az is eredmény, ha elvégzik az általános iskolát. A családok többségében még mindig nem érték a tanulás, és a gazdasági válság sem tett jót e szemlélet megváltozásának.
Egy korábbi, a Szent Jakab Alapítvánnyal és a Drogprevenciós Irodával közösen elnyert pályázat során többször összeültek beszélgetni a gyerekekkel a bűnmegelőzésről. "Kísérleteket csináltunk a lopásról, drogfogyasztásról, prostitúcióról, bankrablásról, családon belüli erőszakról, kocsmai verekedésről, utána egy bírósági per volt. Azt akartuk elérni, hogy a gyerekek ne csak azt tudják, mi a bűncselekmény, hanem ismerjék meg annak a következményeit is" - magyarázza Pau testvér, majd egy friss kudarcélményét említi. Az egyik telepi gyerek általánosban kitűnő tanuló volt, felvették informatika szakra, de két év után kimaradt. "Az osztályban ő volt az egyetlen cigány, és az osztálytársai nem fogadták el. Azzal csúfolták, hogy menjen inkább vasazni. Otthon az anyja is hajtotta, hogy nősüljön meg, így aztán abbahagyta az iskolát. A cigány szokások nem mindig alkalmasak a mai társadalomba való beilleszkedésre, de a többség sem igazán akarja az integrációt. Mi középen állunk, és a pedagógiai eszközeink mellett szeretettel segítjük a beilleszkedést" - mondja a szerzetes.
A Babits Mihály Általános Iskolába tíz gyerek jár a telepről, a 360 tanuló kb. tíz százaléka roma származású. "A marista szerzetesek megkerestek minden esztergomi iskolát, és vázolták az elképzeléseiket. Volt intézmény, amely elzárkózott, de a mi iskolánk nem így tett" - mesél együttműködésük előzményéről Kotz István igazgató. A szaktanárok kezdettől kapcsolatban állnak a Töltés utcai pedagógusokkal. Biztató, hogy bár a szülők többsége nem bízik az iskola integrációs törekvéseiben, félti a gyerekeket az előforduló atrocitásoktól, az állítólag megszaporodott lopásoktól és a kisebb testvérek olykor tettlegességig fajuló védésétől, mégsem vitték el gyerekeiket a cigányokkal kevert osztályokból.
A telepen kívül
"Persze mindig van egy szülő, aki arra kér, ültessem el a gyerekét a telepi gyerek mellől, mert mondjuk a tisztasága kívánnivalót hagy maga után. Ilyenkor jelzek a Töltés utcai mentoroknak, a szülőt pedig megpróbálom meggyőzni, hogy mi önkormányzati intézmény vagyunk, ahová fajra, nemre, felekezetre való tekintet nélkül felveszünk mindenkit, aki a körzetünkben lakik, amíg az osztálylétszám megengedi. Nincs szűrő, mint ahogy az iskolán kívül sem válogathatjuk meg, hogy ki mellé kerülünk a buszon vagy a bevásárlóközpont kasszájánál." Az igazgató állítja: annak ellenére, hogy vannak konfliktusok a mindennapokban, a többségi gyerekek részéről érzik az elfogadást. Az viszont eddig nem volt jellemző, hogy romák és nem romák az osztályban vagy a szabadidejükben keresnék egymás társaságát.
A közel másfél ezres esztergomi cigány lakosság nagyobb része Esztergom-Kertvárosban él. Innen a gyerekek az Arany János iskolába járnak, romák és nem romák fele-fele arányban. A maristák ezzel az iskolával is kapcsolatot tartanak, délutánonként a saját kisbuszukkal viszik el az iskolából a hozzájuk beiratkozott gyerekeket a Töltés utcai "A Mi Házunk"-ba.
Baranya István, az Arany János Általános Iskola igazgatója szerint rengeteg változást észleltek, amióta az oktató szerzetesrend foglalkozik a gyerekekkel. "Érződik bennük a szeretet, kialakult az érzelmi kötődés - magyarázza a testnevelő tanár és pszichológus végzettségű igazgató, akinek egyetemista gyermekei is az Aranyban végeztek. - Örömteli, hogy roma és nem roma gyerekeket tudok felsorolni, akiknek diplomájuk van. Az iskolánk jól felszerelt, szaktantermeink vannak, 7500 kötetes könyvtár, számítógépszoba. Az iskolában roma portás és roma takarítónő dolgozik. Nem rosszak a mutatóink, de nem is kergetünk hiú ábrándokat, figyelembe vesszük, hogy milyen körből iratkoznak be ide a gyerekek. A Kertvárosnak van egy demográfiai öröksége, nagyon régen romák vándoroltak ide, a lovári nyelvjárást képviselik. A hozzánk járó gyerekek többsége szociálisan hátrányos helyzetű, de a legszegényebbek nagyobb része nem a romák közül kerül ki. A romákat sem vehetjük egy kalap alá, náluk is mindenféle réteg megtalálható."
Baranya István 16 éve vezeti az iskolát. Amikor igazgatósága első évében azzal szembesült, hogy alig van kommunikáció a tantestület és elsősorban a roma szülők között, hosszas töprengés után a sportot hívta segítségül. "Addig hiába hirdettük meg a szülői értekezletet, a gyerekek szülei sosem jöttek el. Gyanakvóan jelentek meg a nyílt napokon, alig vettek részt a programok szervezésében, nehezen fogadták el, hogy a többségi társadalom tagjaival közösködjenek. Ezért a tantestületem kihívta a szülőket egy focimeccsre, és ez sikerrel is járt. 3-400 fős szurkolótábor előtt játszottunk. Egy láda sör, egy tálca zsíros kenyér, és a meccs után nekiálltunk beszélgetni. Az igazi előrelépés akkor történt, amikor ezt két hónap múlva megismételtük. Észrevettem, hogy van négy-öt hangadó családfő, őket külön meghívtam hozzám egy beszélgetésre. Elmondtam, mit kérek: iskolába járást, fegyelmezettséget, tisztaságot, ne jöjjenek a gyerekek kialvatlanul, engedjék el őket táborokba, versenyekre. És ez működik. A romáknál a családi hierarchia nagy segítség. A nem romáknál viszont rengeteg csonka család van, akikkel senki sem törődik."
Az igazgató szerint a hozzájuk hasonló vegyes összetételű intézményben olyan értékrendet kell szem előtt tartani, amelyhez - függetlenül a származástól - mindenkinek alkalmazkodnia kell. Az alsó tagozatban a gyerekek a Step by step elnevezésű amerikai oktatási program alapján tanulnak; a magyart, a matematikát és a környezetismeretet bontott csoportban oktatják. "Nálunk nem működne a poroszos módszer, mi az egyént fejlesztjük a csoport által. A nap azzal kezdődik, hogy elmesélik a tanítónak, mit csináltak tegnap. A mindennapi sikerélményből alakul ki a kreativitás. Minden osztályban két pedagógusunk van, tehát több figyelem jut a gyerekre. Nálunk korábban is mindennap volt testnevelésóra, ez pozitív energiává változtatja a gyerekben otthon felgyűlt agressziót." Mindezen erőfeszítések ellenére az igazgató szerint azok az előítéletek, amelyek a romákat és a lecsúszott nem romákat sújtják, nagyon nehezen múlnak. "'k a 'kívüliek'. Külföldön vagy más városban jobban elfogadnak, itthon csak azt mondják ránk, hogy ti a cigányiskola vagytok."
Tanítás után az Arany János iskolából a maristák kisbusza viszi a gyerekeket "A Mi Házunk"-ba. A közös foglalkozás után máris zizegnek a számítógépek; minden gyerek fél órát tölthet naponta előttük. A tizenhárom éves József, aki hat testvérével lakik harminc négyzetméteres lakásukban, nagyon szeret chatelni, kapcsolatba kerülni a telepen kívüli világgal. Partnere nem látja, hogy egy cigány gyerek ül a másik számítógépnél. Egy idő után Józsi mindig megkérdezi: "Mit szólnál, ha cigány lenne, akivel beszélgetsz?"
