Ha kedve tartja, 5 kocsival is furikázhat Mészáros Lőrinc testvére Felcsúton

  • Magyar Krisztián
  • 2015. július 7.

Kis-Magyarország

Kafkai huzavona után nézhettük meg a felcsúti polgármester öccsének vagyonnyilatkozatát. Ebből kiderül, hogy Mészáros János kedvenc kocsija a Volkswagen, de a Renault-t is szereti. Cége csaknem félmilliárdos árbevételt ért el tavaly.

A cégnyilvántartási adatok és felcsúti forrásaink szerint is egyre jobban megy a sora a felcsúti polgármester testvérének. Ezért megnéztük Mészáros János cégeinek tavalyi eredményeit, és megpróbáltuk kikérni a felcsúti fideszes önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozatát is. Mindeközben az alábbiakkal szembesültünk:

–       Felcsúton egy külön bizottság tárgyalta az adatigénylésünket

–       2015-ben (!) a bizottság elnökét csakis postán feladott levélben lehetett elérni

–       végül belenézhettünk a vagyonnyilatkozatba, megengedték nekünk

–       Mészáros János szereti a Volkswagen Golfokat

–       a polgármester öccse több lábon áll

–       a cégek jól teljesítenek, de van egy 50 milliós tartozás is

Mivel Magyarországon gyakorlatilag semmilyen következménye nincs annak, ha egy politikus, önkormányzati képviselő nem a valós helyzete alapján tölti ki vagyonbevallását, az átláthatóságot elvileg segítő rendszer mindenre jó, csak arra nem, hogy pontos képet kapjunk arról, mely közszereplő esetleg hogyan gyarapszik politikusi pályafutása alatt.

Elég csak arra gondolni, amikor Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester a tavalyi újraválasztását követően leadott vagyonnyilatkozatában mindenféle következmény nélkül „elfelejtette” feltüntetni, hogy 2014 májusában 1 milliárd 27 millió forint osztalékot vett fel cégéből. Amikor erre rájött, felhívta az RTL Klub Híradóját, hogy közölje a mulasztást, mivel hirtelen talált magánál több mint egymilliárdnyi vagyont még azon felül, amit bevallott. De ezen felül is voltak furcsaságok a gázszerelőből lett milliárdos aktuális vagyonnyilatkozataiban, hiszen – ahogy azt a magyarnarancs.hu kiderítette – tihanyi luxusnyaralója gazdasági épületként van a mai napig feltüntetve a dokumentumban, amelyben sosem kapott helyet az az orosz cég sem, amelynek az index.hu szerint résztulajdonosa lehetett Mészáros Lőrinc többek között azzal a Kiss Szilárddal együtt, aki korábban mezőgazdasági attaséként és a keleti gazdasági kapcsolatokért is felelős miniszteri biztosként dolgozott Moszkvában egészen addig, amíg idén januárban előzetes letartóztatásba nem került egy félmilliárdos csalás gyanúja miatt.

false

 

Fotó: MTI

 

Vendégségben a felcsúti hivatalban

Felcsúton nem csupán az az érdekes, ahogy Mészáros Lőrinc kezeli a vagyonnyilatkozatát, de az is, ahogy a hivatal eljár akkor, amikor valaki meg szeretné nézni, hogy az önkormányzati képviselők közül valaki hogyan is áll anyagilag Orbán Viktor falujában.

Még hónapokkal ezelőtt jeleztük a település jegyzőjének, szeretnénk, ha elküldené Mészáros János, a polgármester testvérének vagyonnyilatkozatát. Ekkor megírtuk az adatigénylési kérelmet, majd az a válasz jött Sisa Andrástól, hogy természetesen megnézhetjük a papírokat, de náluk ez egy kicsit másként megy, mint máshol, ugyanis van az önkormányzatnak egy ún. vagyonnyilatkozat-ellenőrzési és összeférhetetlenségi bizottsága, amely nyilvántartja a vagyonnyilatkozatokat. A jegyző azt is hozzátette, így ő nem jogosult az adatigénylésben eljárni, a bizottság elnökéhez kell fordulnunk, pontosabban ahhoz a Flier Jánosnéhoz, akinek a férje állítólag Lévai Anikó Felcsút környéki földjeit műveli, és a 430 milliós állami és uniós támogatásból épült marhatelepét tavaly novemberben Orbán Viktor adta át. Így újra el kellett küldeni a kérést, viszont Sisa András a fentebb is említett levélben külön jelezte: „a bizottság elektronikus levélcímmel nem rendelkezik, ezért javasolom, hogy adatigénylését az önkormányzat postacímére szíveskedjék eljuttatni: Flier Jánosné bizottsági elnöknek címezve.” Így ment a levél Fliernének, aki május 8-án meg is kapta a borítékot. Elvileg 15 napon belül az adatigénylést teljesíteni kellett volna, vagy legalább jelezni, hogy ez nem fog menni, így kérnek még 15 napot, de hivatalos válasz június 2-án érkezett, természetesen e-mailben. Abban az állt, hogy összeült a vagyonnyilatkozat-ellenőrzési és összeférhetetlenségi bizottság, megvitatta a megkeresést, és felhatalmazást adott az elnöknek, hogy biztosítsa a betekintés lehetőségét. (Rejtély, hogy a bizottságnak miért kellett összeülnie, amikor egyértelmű az önkormányzat adatszolgáltatási kötelezettsége.) A témát mindenesetre megtárgyalták, majd küldtek két időpontot, azok közül kellett egyet választani, amikor a felcsúti önkormányzati hivatal épületében Flierné jelenlétében meg lehet nézni Mészáros János vagyonnyilatkozatát.

A megbeszélt időpontra azonban sem a jegyző, sem Flier Jánosné nem volt a hivatalban. Miután egyiküknél telefonon rákérdezett az egyik ügyintéző, kiderült, hogy késnek 20 percet. Megérkezésük után végül felbontották Mészáros János vagyonnyilatkozatát, majd közölték, hogy fotózni nem, csak jegyzetelni lehet. Egész végig mosolygósak és kedvesek voltak, majd megköszönték az érdeklődést.

Öt autó és egy rakás ingatlan

Mészáros János vagyonnyilatkozatára azért voltunk kíváncsiak, mert a milliárdos polgármester testvére az utóbbi években látványosan gyarapodott, legnagyobb cége tavaly már 420 millió feletti nettó árbevételt produkált. Helyi forrásaink szerint mindez Mészáros Lőrincnek is köszönhető, mivel a polgármester hatalmas gépparkjához az öcs gépjármű-, illetve alkatrész-kereskedelemmel is foglalkozó cégétől, a Puskás Akadémiát is támogató Agro-Felcsút Kft.-től rendelheti meg a szükséges alkatrészek egy részét, illetve a teherautók karbantartásában is szerepet vállalhat a testvér. Minderről mi is meggyőződhettünk, hiszen néhány hete a helyszínt figyelve azt láthattuk, amint éppen egy Mészáros és Mészáros Kft. feliratú kamiont szereltek az Agro-Felcsút telephelyén.

Mészáros János műhelyénél

Mészáros János műhelyénél

 

 

Az előző ciklusban alpolgármesterként, októbertől fideszes önkormányzati képviselőként tevékenykedő Mészáros Jánosnak a vagyonnyilatkozata alapján van két lakóháza, három üzlete – utóbbiak közül kettőnek csak felerészben a tulajdonosa –, néhány felcsúti telek is a nevén van, 6 millió forint megtakarítása pihen a takarékban, miközben a saját bevallása szerint 50 millió forinttal tartozik egy magánszemélynek. (Trafikja is van Mészárosnak, erről bővebben korábbi cikkünkben olvashat. Itt pedig a földjeiről.)

Az Agro-Felcsút Kft.-ből rendszeres fizetésként havi bruttó 300 ezret utal magának, 60 ezer forint üti a markát havonta ingatlan-bérbeadásból, és egyéni vállalkozásának tavalyi adózás előtti eredménye bruttó 20,8 millió forint volt. Úgy tűnik, Mészáros Lőrinc testvére nagyon szereti a Volkswagen Golfokat, van neki belőle három, amely közül a „legidősebb” 2006-os, míg a legújabb 2014-es évjáratú. Egy 2012-es Renault Megane is ott van a gépparkban, mint ahogy egy 18 éves Volkswagen Transporter is, de ha nincs kedve autóba ülni, felpattanhat a 2013-as robogójára is.

Belevág az építőiparba?

Vagyonnyilatkozatában Mészáros János feltünteti az összes céges érdekeltségét is, azonban azt már nem köteles, hogy mekkora volt a vállalkozások árbevétele. Az Opten céginformációs rendszer adataiból ez mégis kiderül: az önkormányzati képviselő legnagyobb és a legtöbb pénzt hozó cége az Agro-Felcsút Kft., amely a megalapítása után 2011-ben máris 155 millió, 2012-ben 277 millió, 2013-ban 407 millió, míg tavaly már 426 millió forint árbevételt könyvelhetett el. Ez a cég az, amelyet még egy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás után májusban azzal bízott meg a budapesti Várgondnokság, hogy szállítson le szerszámokat a Várkert Bazár üzemeltetéséhez. Ahogy azt a magyarnarancs.hu is megírta: villáskulcs, vinkli, mérőszalag, de kalapács is az Agro-Felcsúttól érkezik a Várkertbe.

Az egy évvel korábbihoz képest némileg csökkent az árbevétele annak a J+D 98 Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaságnak, amelyet ugyancsak Mészáros Lőrinc öccse alapított. A cég 2014-ben már csak 38 milliós árbevételt produkált, ez az összeg 2013-ban 41,4, míg 2012-ben 46,1 millió forint volt. Mészáros János másik cége, az 1993-ban alapított Pegazus Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek már jobb éve volt a tavalyi: a számos tevékenységre bejegyzett vállalkozás a 2011-es és 2012-es árbevétel nélküli időszak után 2013-ban már 31,7 millió, míg 2014-ben 69 millió forint bevételt termelt. A cég az utóbbi hónapokban kisebb változásokon ment át, már nem a tulajdonos Mészáros János az ügyvezető, de ami ennél sokkal érdekesebb: a korábban egyebek közt vendéglátásra, dohányáru-, ital-, könyv- és újság-kiskereskedésre is bejegyzett vállalkozás új irányokat keres, mivel idén március végén a tevékenységi körök közé felvették – sok más mellett – a vízi létesítmény, az út és autópálya, valamint a híd, alagút építését is.

Ezek után a szintén sikeres vállalkozó akár az építőiparban is együtt dolgozhat Mészáros Lőrinccel, aki akár alvállalkozóként is beveheti a milliárdos állami megbízásaiba a testvérét.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.