Két órára politikai bűnöző lettem – A pécsi plakátátragasztás

  • Stemler Miklós
  • 2015.07.01 14:35

Kis-Magyarország

Hány rendőr kell egy olyan bűncselekmény felderítéséhez, ami nem is bűncselekmény, „elkövetője” ráadásul önként el is ismeri? Pécsett tízre volt szükség. Szubjektív beszámoló.

Lehetnénk demagógok, és megkérdezhetnénk, hogy hány lélegeztetőgépet lehet venni 10 rendőr többórás munkabéréből, avagy épp hol lett volna nagyobb szükség erre a rendőri erőre a nem feltétlenül kifogástalan közbiztonságáról ismert Pécsett, de ne legyünk azok. Egyrészt a legalantasabb demagógia évtizedes uralmának köszönhetjük (egyelőre) mindennek a legalját, az uszító nemzeti konzultációt, másrészt bőven elegendőek a tények a pécsi civilek június 30-ai akcióját követő rendőri intézkedéssorozatról.

Az internetadó elleni tüntetéssorozatból kinőtt pécsi civil csoport néhány napja határozta el, hogy nem nézi tétlenül a menekültválság ürügyén folytatott kormányzati kommunikációt, és a maguk eszközeivel ők is kifejezik a véleményüket, hiszen a nemzeti konzultáció elvileg a választópolgárok véleményének meghallgatásáról szólna. Ennek lett eredménye a „Te munkádra is szükség van ahhoz, hogy Orbán Viktor öt gyermeke a saját lábára állhasson” felirat, amely annak fényében érthető meg, hogy Orbán Ráhel férje, Tiborcz István korábbi érdekeltsége végzi a közvilágítás korszerűsítését Pécsett is.

A pécsi civilek a várost átszelő hatos út mellett virító óriásplakátok egyikét szemelték ki, ami több szempontból is pikáns helyen található: a kerítésen belül van a Baranyai Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága, egyben a Migrációs Hivatal pécsi kirendeltsége, ahova jellemzően a várost nagymértékben eltartó, Orbán Viktor miniszterelnök által is örömmel fogadott külföldi diákok járnak ügyes-bajos dolgaikkal. Ők biztos értékelik a plakátokat.

false

 

Fotó: Narancs

Az itt lévő plakátokra rájár a rúd, az egyiket néhány nappal a civilek akciója előtt az Együtt elnökségi tagja, Berkecz Balázs ragasztotta le egy atomtemető-ellenes felirattal. A jelentős médiafigyelemmel kísért performanszra a rendőrség oda sem bagózott. Este hétórási érkezésemkor a mintegy tucatnyi civil lelkesen gitározik és fotózkodik az átragasztott plakáttal; mint a civilek egyike, Heindl Péter elmondja, direkt gyurmaragasztót használtak, hogy az eredeti plakátot ne rongálják meg. Ennek még lesz jelentősége.

Annak is, hogy a rendőrség irányából egy oldaltáskás úriember érkezik, aki járókelőként élénken érdeklődik az akció iránt, majd miután tetszését nyilvánítja, gyorsan le is fotózza a civil plakátot; álcáját némileg rombolja, hogy fél perccel korábban még az eseményeket a rendőrség elől figyelő ügyeletes egyenruhással beszélgetett. Öt percen belül az újságírók végeznek a tények rögzítésével, a Hír Tv stábja elkészíti a vágóképeket, és mindenki indul az útjára. Utólag már bevallhatom, hogy rossz társaságba keveredem a belváros irányába tartva, de nagyon másfelé nem is mehetnék.

Mintegy kétpercnyire a helyszíntől hétfős társaságunk (köztük Heindl Péter és két kiskorú gyerek édesanyjukkal) mellett egy járőrautó áll meg, a kiszálló főtörzs aziránt érdeklődik marconán, hogy mit tudunk a plakátrongálásról. Heindl Péter azonnal vállalja a cselekedetet, tagadván, hogy rongálásról lenne szó. Mint mondja, nemzeti konzultáció folyik, ők pedig ilyen formában konzultáltak. „Maguk is fizettek a plakátért?” – teszi fel a keresztkérdést a rend őre. „Persze, az adónkból” – feleli a jogvédőként dolgozó Heindl Péter. Ebben maradnak.

false

 

Fotó: Narancs

Felmérve az erőviszonyokat, a kétfős járőr erősítést kér, így hamarosan újabb rendőrautó érkezik, az eljáró rendőr pedig begyűjti a személyes okmányokat. „Maga kicsoda?” – szúr ki a hétfős tömegben, és bár válaszolhatnám, hogy becsületes tolvaj vagyok, ne keverjen össze a politikai bűnözőkkel, nem humorizálok, átadom az okmányaimat.

„Azt kell eldönteni, hogy bűncselekmény történt, vagy csak szabálysértésről van szó” – magyarázza az eljáró közeg, kis türelmet kérve, ennek eldöntése ugyanis a parancsnokok reszortja. Mint megtudjuk, ehhez hasonló jelenet játszódik le eközben a plakát mellett, ahol szintén négy rendőr vigyáz a civilek másik csoportjára.

A parancsnokok hosszan, több mint egy órán át mérlegelik a cselekmény súlyát, miközben lassan ránk esteledik; jobb szórakozás híján azt hallgatjuk a rendőrségi CB-n keresztül, hogy épp milyen egyéb bűncselekmények folynak a városban, például egy ittas vezetés van folyamatban. A szintén látványosan máshol lenni akaró járőrökre nem lehet panaszunk, társaságunk nőtagjait kedvesen elkísérik a rendőrségi portán található WC-re, amikor már nem bírják. Minket is invitálnak, mondván, hogy sokkal kényelmesebb a rendőrség, mint az árokpart, de nem élünk a lehetőséggel.

„Ez a rongálás” – mutat társaságunk egyik gyermektagja a mögöttünk található panel feliratokkal elcsúfított falára, én pedig azon gondolkozom, hogy mennyire növelheti benne a hatóságokkal szembeni bizalmat a lassan másfél órája tartó procedúra. Végül megszületik a salamoni döntés: ha a civilek önként eltávolítják a feliratot, akkor rögzítik, hogy milyen kár keletkezett a plakátban, és annak függvényében indul vagy nem indul eljárás ellenük. Heindl Péterék belemennek, de előtte még írásos panaszt teszünk azért, hogy lassan két órája korlátoznak minket a személyes szabadságunkban.

„Ez a demokrácia, itt mindenkinek vannak jogai, még a bűnözőknek is” – szűri le a tanulságot az eljárás végén rendőrünk, amire leginkább annyit mondhatnánk, hogy néhanapján remélhetőleg a véleményüket kifejező választópolgároknak is van. A plakáthoz közben megérkezik a nyomrögzítő is, és rögzíti, hogy a civilek feliratának eltávolítása semmilyen kárt nem okozott a nemzeti konzultációban, majd 10 óra előtt valamivel, szűk három órával az eredeti flashmob vége után mindenki mehet isten hírével. A kormány a helyén van, csapataink harcban állnak.

Neked ajánljuk