Kásler ajándékszobra nem kellett a horvátoknak, most Veszprémre akarja rátolni

Kis-Magyarország

A fideszes városvezetés nem merte a közgyűlés elé vinni a Szent Margitot ábrázoló egész alakos szobor felállítását, mert ahhoz el kell távolítani az ott álló közkedvelt Szent Margit-mellszobrot. Ennek alkotója viszont ehhez nem járul hozzá.

Szent Margitról készült szoborral lepte meg az emberi erőforrások minisztere Veszprém városát. Az önkormányzatra csak Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész 3,5 méter magas egész alakos műalkotásának felállítási költsége hárul, amihez rendelkezik fedezettel. (Párkányi Raab alkotása a fővárosi Szabadság téri, 2014. július 20-án az éj leple alatt felállított és előzőleg óriási vitát kavart német megszállási emlékmű is.)

Kásler Miklós ajándékszobrának meg is találták méltó helyét a Margit-romok melletti parkban. A szakmai bírálóbizottság megállapította, hogy „nemcsak azért, mert konkrétan megfordult azon a helyen, hanem a róla elnevezett Margit-romok történelmi bája, valamint a hely földrajzi adottságai is magával ragadóak. A völgyet határoló sziklaszirt, a rákapaszkodó borostyán látványa, a térnek az intimitása szép keretet ad a szobornak és valódi rekreációs élményt nyújthat az odalátogatóknak.” A szobor felállítását támogató szakemberek egy komoly bökkenővel nem foglalkoztak: ott már áll Szent Margit szobra, Túri Török Tibor alkotása. 

 
Túri Török Tibor Szent Margit-mellszobra Veszprémben a város látképét meghatározó Benedek-szikla alatt
Fotó: Narancs.hu

Ahhoz, hogy a humánminiszter ajándékszobra ott érvényesülhessen, Túri Török mellszobrát a Szent Margit Római Katolikus Óvoda udvarára akarja áthelyeztetni a fideszes vezetésű önkormányzat. Ehhez azonban a művész nem járul hozzá. 

A Margit-romok a 13. században épült Szent Katalin Domonkos Apácakolostor romjait jelentik. Köznyelvi elnevezése onnan ered, hogy IV. Béla leánya, Szent Margit is a kolostor lakója volt 1246 és 1252 között. Veszprém e nevezetes műemléke a város egyik legszebb pontján, Veszprémvölgyben áll. 

 
Túri Török Tibor Szent Margit-mellszobra
 

 

A szoboreltávolítás kellő mértékű vihart kavart ahhoz Veszprémben, hogy Porga Gyula fideszes polgármester ne kockáztassa meg a közgyűlés elé terjeszteni a héten. Annak ellenére, hogy minden dokumentum készen állt a döntéshez. Úgy tudjuk, a polgármester a megállapodott a frakciók vezetőivel, addig nem nyújtja be az előterjesztést, amíg a jelenleg még a kolostorrom közelében lévő alkotás elhelyezéséről a művész által is elfogadott helyszínt találnak az elhelyezésére. Ez azonban a művész számára elfogadhatatlan. A Podmaniczky-díjas Túri Török Tibor a Narancs.hu-nak azt mondta, két megoldás lehetséges: szobra a jelenlegi helyén marad, vagy ő maga szállítja el. Utóbbit a veszprémi városvezetés nem hajlandó elfogadni, arra hivatkozva, hogy a szobrot már a városnak ajándékozta. Túri Török ezzel kapcsolatban felidézte, azzal a feltétellel ajándékozta a városnak, ha a Margit-romoknál állítják fel. Ha Veszprém nem akarja már ott látni, a szobrot maga fogja elszállítani. Több város is szívesen látná közterületein. Közösségi bejegyzésében a szent ábrázolását érő kritikákra is reagált, emlékeztetve arra, hogy Márfi Gyula nyugalmazott érsekatya kérte arra, ne sápadt, vértelen felnőtt szentet formázzon, hanem „kedves, nagy dolgokra hivatott, szép és még naiv kislányt”.

 
A Szent Margitról elnevezett kolostorrom Veszprémben
Fotó: Narancs.hu

Katanics Sándor önkormányzati képviselő szerint szintén vétek lenne a veszprémiek által szeretett mellszobrot elvinni, ráadásul az új szobor túl nagy a tér méreteihez képest. A Függetlenek Szakszervezetek-Reformerek frakció vezetőjének meggyőződése, hogy azt nem a Margit-romoknál kellene felállítani, más helyszínt kell keresni. „Az egész alakos, a felnőtt Margitot ábrázoló alkotás elférne akár a kolostorrom mellett is, úgy is, hogy nem kellene a már megkedvelt mellszobrot sem eltávolítani a jelenlegi helyéről” - mondta lapunknak Katanics.

 
A Párkányi Raab Péter alkotta Szent Margit-szobor

Párkányi Raab Péter szobra egyébként nem a veszprémi kolostorkertbe tervezve készült, hanem a horvátországi Split közelében lévő Klissza (Klisa) várába, ahol Szent Margit 1242-ben született. A négyezer lakosú település önkormányzata azonban nem tartotta jó kezdeményezésnek, visszautasította Kásler ajándékát. Ennek okáról kérdeztük a helyi plgármestert, ám cikkünk megjelenéséig nem reagált kérdéseinkre. Információink szerint nem bizonyult vonzónak, hogy egy horvát várba a magyar királyi család tagjának szobrát helyezzék el. Úgy tudjuk, ezt követően merült fel helyszínként a veszprémi vár, ami azonban rövid ideig maradt opció, mivel nem a város gondnoksága alatt áll.

Kérdéseinkkel kerestük Porga Gyulát is; amint válaszol, közöljük.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.