Késve, drágán és hanyagul: a pályázati vécé esete Balatonszemesen

Kis-Magyarország

Idén júniustól, szezonkezdettől kellett volna üzemelnie a balatonszemesi Hullám utcai szabadstrandon „két szabadstrandi, szezonális mellékhelyiségnek, amely a családbarát és a mozgássérült igényeket is kielégíti, és amelynek tervezése a csatolt elvárások figyelembevételével a strand méretéhez és a rendelkezésre álló költségkerethez igazítva történt”. Nem sikerült az időpontot tartani, de a minőséggel és az árral is vannak problémák.

Lenne még az építményben „1 db baba-mama szoba az ahhoz szükséges berendezésekkel”. Mindez kis híján 30 millió forintba került. Ezt olvastuk a település honlapján. A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében nyerték a pénzt. 

A valóság ezzel szemben az, hogy idén nyáron a nevezett helyen építmény nem, csak egy mobilvécé állt. Pedig a projekt befejezésének határideje előbb május 31-e volt, amit utólag, a Közbeszerzési Értesítőben közzétett közlemény szerint június 15-re módosítottak. Helyiek beszámolója szerint még augusztusban sem volt kész a mellékhelyiség.

Sok volt a munka, nyilván. A csilivili, középen babaszobásra tervezett vécé helyén korszerűtlen, Europanel építmény állt. Ezt kellett volna máshová telepíteni a strandon, hogy a helyére felépíthessék az újat.

A tető gyerekmászóka lett

A feltehetően szakszerűtlen bontás során azonban ez a szerkezet összeomlott, és a kivitelező kénytelen volt, illetve lett volna helytállni, kulcsrakész másikat építeni helyette. Az átköltöztetett vécét nem a Hullám utcai strand területén, hanem  attól légvonalban több mint egy kilométerre, a Berzsenyi utca-Fráter utca kereszteződésénél, az úgynevezett Tuskó-öbölben kezdték el építeni, és biztos, ami biztos alapon rögtön az építési placc mellé pakolták a korhadt tetőt, úgy ahogy volt. Ezt a tetőt nyáron gyerekek  használták mászókának. „Legalább valamire jó volt, mert ahogy most van, a verebek sem mernek ráülni” – mondja informátorunk. És valóban kissé csálén áll a falakon.

 
Fotó: A szerző felvétele

Hosszas és szorgos munkával elkészült a tuskó-öbölbeli vécé 2.0, felkerült a tető is, ami most elég furcsa képet mutat. Nyílászáró gyanánt két bontott ajtót tettek be, a hátsó helyiségére már ajtó sem jutott, se szerelvények, se semmi. Jelenleg  a víz-és csatornahálózatra nincs rákötve, odabent néhány műanyag szerelvény áll dobozokban.

"Egyhamar nem lesz válasz"

Kerestük az ügyben a Magyar Turisztikai Ügynökséget. Szerettük volna megtudni, hogy a projektet ki és mikor vette át, ki volt a műszaki ellenőr, de írásbeli kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Megpróbáltuk a Kisfaludy program honlapján megkeresni az adatokat, de a 2020-as pályázati eredményeket (193 oldal) úgy tette fel az világhálóra az ügynökség, hogy az nem kereshető.

Ezért felhívtuk Balatonszemes polgármesterét, a Fidesz-KDNP színeiben indult Németh Kornélnét, aki elmondta, hogy valóban voltak kezdeti problémák a Hullám utcai strandra telepített vécével, de már minden rendben van, az építményt átadták. Kértük, hogy ha lehetséges, küldje át az átadási jegyzőkönyvet. Polgármesterasszony ekkor azt javasolta, hogy írjuk fel a projektmenedzser elérhetőségeit, és kérjük el tőle. Jeleztük, hogy ez nem hivatalos út, és a projektmenedzser nem köteles válaszolni a sajtónak. Ebben egyetértettünk. Megadtuk e-mail címünket, és megbeszéltük, hogy a hivatal elkéri a kért dokumentumot az illetékestől és elküldik. Korai volt a bizakodás.

Egy magát megnevezni nem kívánó civil ugyanis ugyanezeket kérdezte, de ő egy hónapja nem kap választ e-papíron benyújtott közérdekű adatigénylésére.

Néhány perccel később azonban meglehetősen enervált és számon kérő hangon kaptunk egy telefont Szatmári Ibolya jegyzőtől. Közölte, hogy írásban kérjük a pályázat záróanyagát. Megtettük, annak ellenére, hogy jegyzőasszony közölte, egyhamar nem lesz válasz. Pedig csak annyit kérdeztünk, mikor adták át készre a Hullám utcai szabadstrand vécéjét. Hozzávetőlegesen. Ezért megnéztük, a helyszínen, hogy mi a helyzet.

Ki volt a műszaki ellenőr?

A strand vécéje már áll, valamikor az ősszel készülhetett el. Legalábbis kívülről megfelelőnek tűnik; hogy belül mi van, azt nem tudjuk. Áramellátás valószínűleg nincs, mert az épület előtti fogadódobozból üres Bergmann-cső lóg ki. Lehet, hogy kéz kezet mos, de itt kézszárító nem működik, az biztos.

 
Fotó: A szerző felvétele

A kivitelező a siófoki székhelyű, 200 ezer forint törzstőkéjű, 2015-ben alapított Szekrényessy Szolgáltató Szociális Szövetkezet volt, ami siófoki forrásunk szerint gyakran tűnik fel fideszes beruházások körül.

Németh Kornélné elismerte, hogy voltak gondok a kivitelezővel, de úgy tudja, hogy a szövetkezet felszámolás alatt van, és véleménye szerint nem sokat lehet tenni a hiányosságok pótlása érdekében, bár jogásznak szóltak már. A tuskó-öbölbeli vécéépítkezés egyébként nem a kisfaludys projekt része, de annak a kivitelezését is a Szekrényessy Szövetkezet végezte.

Balatonszemes polgármestere tőlünk tudta meg, hogy a cég nincs felszámolás alatt,

él és virul, sőt egy siófoki szálloda körüli engedély nélküli építkezés munkálataiban is részt vettek.

A felépítményeket látva különösen érdekelt volna lapunkat, ki volt a műszaki ellenőr, ám mivel nem kaptuk meg a kért dokumentumokat, csak következtetéssel tudunk élni. A balatonszemesi képviselőtestület 2021. november 10-i ülésének hivatalos jegyzőkönyvében a műszaki ellenőr megválasztása pontnál ezt olvashatjuk: „Németh Kornél Antalné polgármester elmondta, hogy a műszaki ellenőr megbízását visszahozták a testület elé, mivel Kadlicskó Krisztián elfoglaltságra tekintettel a feladatokat nem tudja ellátni. Így azt visszavonta, az előterjesztés szerint javasolta Incze Domokost műszaki ellenőri feladatok megbízásával. A strand pályázat esetében nem volt minden gördülékeny, de ezt átbeszélték.”

Hozzátette, hogy „a környéken műszaki ellenőrből hiány van, nincs lehetőségünk válogatni”. Ebből sejthető, hogy a Witzmann Mihály siófoki fideszes országgyűlési képviselő környezetében rendszeresen feltűnő Incze Domokos balatonszabadi lakosról van szó a strandfejlesztési projekt esetében. Egyébként a két ajánlattevő közül nem Inczét választották műszaki ellenőrnek a szóban forgó újabb beruházásnál.

Vécé brutális áron

A helyiek közül többen nehezményezik, hogy a Szekrényessy Szövetkezet csak úgy lelépett és torzóban hagyta a Tuskó-öbölbe telepített illemhelyet. Valóban nem szép látvány, és úgy tűnik, az önkormányzat kénytelen lesz másik vállalkozót megbízni a félbehagyott munka befejezésével.

„A gyermekbarát WC, baba-mama szoba, illetve mozgáskorlátozott WC, mint fűtetlen gépészeti kialakítású helyiségekből álló épületegyüttes nettó alapterülete: 14,30 négyzetméter” – olvashatjuk a Közbeszerzési Értesítőben.

Ez 2 millió 95 ezer forint négyzetméterenként.

A korszerű fűtéssel és egyéb gépészeti kiegészítőkkel felszerelt kiváló fekvésű balatoni luxusapartmanoknál a négyzetméterár ennél kevesebb, mostanság 1,4 millió forint.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.