A holtágak számos kedvező tájképi és természeti értékkel rendelkeznek, tájhasznosíthatóságuk sokféle lehet. Mivel természetközeli állapotú vizes élőhelyek, ritkák Európában. Különleges értékeket képviselnek klimatikus, természetvédelmi és esztétikai szempontból
– olvasható a Magyarország holtágai című kiadványban. A holtágak vagy morotvák úgy jöttek létre, hogy a folyószabályozások idején, a túlfejlett folyószakaszokat mesterségesen, kanyar átvágásával választották le az élőfolyótól, vagy természetes folyamatok (medervándorlás) következtében váltak el a főmedertől. A kiadvány szerint 237 holtág van hazánkban, ebből a legtöbb Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén.
Tarródy Nagy Géza, a szolnoki Nagyalföldi Környezetvédő és Térségfejlesztő Egyesület elnöke, a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség volt környezetvédelmi főtanácsosa, környezetvédelmi menedzser a holtágak hasznosíthatóságáról lapunknak elmondta, belvízelvezetőként, víztározóként, sport- és üdülési célokra, az aszályok idején öntözésre használhatók, valamint ivóvízbázisként is szolgálnak. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a vizes élőhelyek mára a leginkább veszélyeztetett területek közé tartoznak, alapvető környezeti fenntartásuk hiányzik.
A vízfelületek tulajdonosa az állam, kezelői pedig a területi vízügyi igazgatóságok. Az 1990-es évek elején megnőtt a holtágak iránti jóléti célú érdeklődés, de úgy látszik, nem mindenkinek derengett, hogy megóvandó természeti értékekről van szó, mert „át nem gondolt használat, rablógazdálkodás folyik és a vizek az adott térség érdekeltjeinek használatában vannak” – számolt be egy 1999-es, Katona Kálmán akkori közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter által jegyzett országgyűlési jelentés.
Természet elleni bűncselekmény
A múltbeli természetkárosítás egyik markáns esete a gyálai Holt-Tisza példája. A Szeged közelében lévő vízterület teljes rehabilitációjára több mint húsz évet kellett várni. Még 2000-ben jelent meg egy cikk a Délmagyarország hasábjain, amely a holtágak máig is fennálló problémájára, a feliszaposodásra hívta fel a figyelmet. Akkoriban mindenki a Tisza ciánszennyezésével volt elfoglalva, és annak apropóján kerültek előtérbe a holtágak, hogy talán segíthetnek újjáéleszteni a folyót. A cikkből kiderült, hogy a gyálai abban az állapotában aligha. Ugyanis a belvizek műtrágyát vittek a tóba, mivel a víz partjáig felszántott mezőgazdasági területek szűrőzóna hiányában szennyezőforrások, de a szennyezést növelte a kertészeti termálkifolyó, és az ott lakók részéről a szennyvíztartályok tartalmának vízbe eresztése is. Szeged és néhány városi cég szennyvize is több mint két évtizeden át a holtág Fekete-víznek nevezett részébe folyt, melyek eredményeként az iszapfeltöltődés helyenként 1-1,5 méteres lett. A Fekete-víz újjáélesztésére akkor (2000-ben), 200 millió forint kellett volna. Most, 23 év múlva 2,5 milliárdos uniós támogatás és 4,5 milliárd forintos költségvetési projekt keretein belül kármentesítik az ország egyik legnagyobb holtágát. (A holtág rehabilitációjáról és az iszapmentesítés befejezésétől épp a napokban közölt cikket a Telex.)
Kedvező vízminőségű holtág sok problémával
A szolnoki Alcsi-Holt-Tisza, amely ma Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legkedvezőbb vízminőségű holtágnak számít, olyan természetkárosítást talán nem szenvedett el, mint amit a gyálai holtág, de ahogy a Történelmi séta az Alcsi-Holt-Tisza mentén című könyvben olvashatjuk, az 1970-es években itt is éreztette negatív hatását az iparosodás és a mezőgazdaság, a gondatlansággal kialakított épített környezet, a hiányos csatornázottság. Az 1970-es évek végén naponta 700 köbméter kommunális szennyvíz és ismeretlen mennyiségű szennyezett csapadékvíz terhelte.
Mindamellett, hogy a problémák egy részét az elmúlt ötven évben megoldották, azért tennivaló még lenne. Erről értekezik a két évvel ezelőtt megjelent Alcsi-Holt-Tisza Kódex, egy iránymutatásokat megfogalmazó, környezettudatos magatartás szabálygyűjtemény. A kiadvány feladatának azt tűzte ki, hogy feltárja az öregedő holtág problémáit és megoldási lehetőségeket ajánl a döntéshozóknak. A tanulmány megállapította, hogy a Szolnokhoz és Szajolhoz közeli alcsi holtág esetében ökológiai és növénytani szempontból kedvezőtlen a mezőgazdasági területek, nyaralóépületek, stégek nagyszámú jelenléte. A holtág igen intenzív emberi hatásoknak van kitéve, nagyfokú a parti beépítettség (60 százalékos), a társadalmi beavatkozás növényfajokat irtó szelektáló hatása érvényesül.
Merénylet a holtág ellen
Tarródy Nagy Gézával végigjártuk a szolnoki Tisza-holtág kertvárosi partszakaszát. A természetvédő szerint folyamatos karbantartásra lenne szükség, ezek közül a legfontosabbak a vízikörnyezet fenntartása, a nádaratás, a gyomfák eltávolítása, a rézsűkarbantartás. Úgy tűnik, ezek hiányában nincs a víznek szakszerű gazdája. „Adott egy sokszínű vízterület, ami legalább hetven-nyolcvan éve nincs koordinálva, zömében ad hoc módon felfejlődött, kiépült környezetet látunk, amelyben van sok nem odavaló, tájidegen elem” – mondta a környezeti menedzser.
A szakember kritikusan szemléli a rézsűt (lejtős oldalt) is, mert ahol a helyi lakosok gondozzák, ott ez egyéni ízlés szerint történik és nem egyszer szakszerűtlenül. A partszakaszon több tucat móló és stég van. Tarródy Nagy Géza megjegyezte, hogy ugyan van elismerést kiváltó is, de a lejárók 90 százalékban magánlejárók, elkerítettek; inkább 300-400 méterként közösségi lejárókra lenne szükség. A nádas szinte folytatólagos, amit karban kell tartani. „Kiirtani nem szabad, mert védi a partot az erodálástól, aratni szokták” – magyarázta a szakember.
A túlzott beépítettségről úgy fogalmazott, egy holtág esetén az szinte merénylet.
A holtágak fontos problémája a feliszaposodás, amelyben szerepet játszik a szennyezés. Mint ahogy a környezeti szakember elmondta, aggodalommal figyeli, hogy a szolnoki holtágban ez évente 1 centiméter, de a szajoli részen már vannak komolyabb gondok: létezik olyan 1 kilométeres szakasz, ahol a 1,5 métert is elérheti az iszap. Tarródy Nagy Géza szerint az állam feladata lenne a part fenntartásának egyéni felelősségére való felhívás, a közösségi móló létesítése, csónakkikötők, sétaterek kialakítása.
A természet kezeli önmagát
Szalma Elemér főiskolai docenssel, a Szegedi Tudományegyetem Hidroökológiai Kutatócsoportjának vezetőjével a mártélyi holtágnál találkoztunk. Ezeket az élőhelyeket hínár, tündérrózsa, sulyom, tiszavirág jellemzi, a vizek partján pedig gyékény, nád terem. A mártélyi holtág különlegessége, hogy időnként szikes víz áramlik be, mert a folyók mellett, mint egy övzátony (a folyókanyarulatok belső oldalán felhalmozódó üledék) megjelennek a szikes élőhelyek is, és ezek befolyásolják a holtágakat. A tudományos kutató nem gondolja, hogy a holtágak alapvető fenntartása hiányozna. Szalma Elemér szerint inkább túl vannak kezelve. Ez tapasztalható a mártélyi holtág esetén is. „A növényzet szempontjából a legideálisabb a 30-70 százalékos arány, vagyis 30 százalék növényzet és 70 százalék nyíltvíz” – magyarázta a szakember. Arról is beszélt, ahogy a természet kezeli önmagát. „A tündérrózsás élőhelyeknél, alulról folyamatosan, kristálytiszta, nátriumban gazdag víz jön fel, ilyenkor oxigénmentes folyamatok alakulnak ki a vízben és az élőlények ehhez adaptálódtak. A tündérrózsa átszellőzteti gyökerét és az üledékben található módosult szárát. Az átszellőztetés különlegessége, hogy kiviszi a vízből a fölös tápanyagot, foszfort, nitrogént levegő formájában. Ez a jelentősége a nádasnak is, az öntisztulásban van nagy szerepe.”
„A társadalom vizes élőhelyhez való viszonya meghatározza a természethez való viszonyát”
Ezt Szalma Elemér a társadalmi problémákra rátérve állapította meg. Az említett gyálai holtággal kapcsolatban elmondta, vannak olyanok, akik még emlékeznek, amikor az első szippantós autó megjelent és gyakorlatilag beleeresztette a tartalmát. „A 60-as években Szegeden már volt csatornázás, az árvíz után először a csatornahálózatot építették meg, amit még ma is be lehet járni, ugyanúgy, mint a párizsit. Aztán a 70-es években elindult az ivóvízprogram, melynek tervezete szerint minden lakásba bevezetik az ivóvizet, de nem volt rá pénz – ezért ez csak most fejeződött be –, és a szennyvizet pedig beleeresztettük a vizeinkbe.
Magyarországon a 2000-es évekig naponta 2,3 millió köbméter szennyvíz folyt élővizeinkbe”
– mutatott rá a kutató.
Ki legyen a holtágak gazdája?
Tarródy Nagy Géza az állam és a vízügyi igazgatóságok felelősségét is hangsúlyozta a holtágak fenntartása tekintetében. Szerinte az állam nem jó gazda, függetlenül a politikai rendszerektől, az önkormányzatok alkalmatlanok, felelős üzemeltetőjük a vízfelületeknek pedig nincs. Ha mindez meglenne, akkor nem kellene milliárdokat költeni egy holtág esetén a vízminőség és a környezet javítására, a lakosság egészségesebb életkörülményeinek kialakítására. A szakember elmondta, egyesületénél úgy vélekednek az állami kezelésről, hogy „ki kellene venni a kezükből a természeti kincseinket”. „Egyesek zsákmányterületnek nézik a vízterületeket és az egyre jobban felértékelődő parti zónát” – emelte ki az egyesületi vezető. A lakosság egyre jobban kiszorul, a hasznosítást pedig leginkább a horgászatra korlátozzák.
Szalma Elemér viszont úgy gondolja, nem jó, ha minden az idegenforgalomról szól. „Leterheli a környezetet, ha a vizek átmennek jóléti társadalmi szolgálatba” – jegyezte meg. A Nagyalföldi Környezetvédő Egyesületnél ugyanakkor azt vallják, új szereplők kellenek a környezetvédelemben és a tájgazdákodásban, mert ma nincsen érdekütköztetés és érdekvédelem. Tarródy Nagy Géza azt mondta, amikor az 1970-es években a vízügyi igazgatóságok felügyelete alá került a környezetvédelem, volt egy pozitív lendület, de sajnos ez a rendszerváltásra kifulladt. „A háború előtti víztársulatok voltak a legjobb fenntartók. Ők felelősséggel tartoztak a földtulajdonosoknak, gazdálkodóknak és a leginkább polgár- és természetbarát intézkedéseket hozták meg” – emelte ki az egyesületvezető. Szerinte ma egy civilszolgálatra lenne szükség, szakemberekkel kiegészülve, hogy kivegyék az állam kezéből a létesítmények gondozását.
Civilekre bízni ezt nem szabad
– ez pedig Szalma Elemér véleménye. A holtágak esetében ugyanis léteznek geológiai, geofizikai, biológiai, botanikai problémák. A kutató szerint a holtágak az állam tulajdonában vannak a legjobb helyen, mert óriási pénzmennyiségre van szükség a kezelésükhöz. Abban egyetértett a környezetvédő egyesülettel, hogy össze kell szervezni a különböző gazdálkodási ágakat: az erdészetet, a tájvédelmet, a vízgazdálkodást, hogy komplex szemléletű tájgazdálkodás történjen, és ne az extraprofiton legyen a hangsúly.
Az Országos Vízügyi Főfelügyelőség a holtágak kezelésének dilemmájával kapcsolatos kérdésünkre azt válaszolta, a holtágfenntartási és -rehabilitációs feladatok elvégzésére az államon kívül más szereplőt nem látnak megjelenni, vélhetően azért, mert ez a piac számára nem minősül megtérülő befektetésnek.
