Kizárták a Fideszből Zsigó ellenfeleit – Kormánypárti belharcok Baján

  • Stemler Miklós
  • 2014. február 20.

Kis-Magyarország

Révfy Zoltán volt bajai polgármestert és Búcsú Lajos exalpolgármestert is kizárták a Fideszből. Úgy tudjuk, azért kellett távozniuk, mert nem szavazták meg Zsigó Róbert képviselői jelöltségét. A polgármester belső ellenzéke így megszűnt Baján.

Még a kampány kezdete előtt kizárták a párt helyi szervezetéből a várost 2006 és 2010 között irányító Révfy Zoltánt és a város korábbi alpolgármesterét, Búcsú Lajost – értesült a magyarnarancs.hu bajai forrásból. Bár a kizárások a közelmúltban – úgy tudjuk, januárban – történtek, az előzmények a 2010-es önkormányzati választásokig nyúlnak vissza. Ekkor „ejtette” ugyanis a Fidesz Révfy Zoltánt, aki 2002 és 2010 között meghatározó alakja volt mind a helyi Fidesz-szervezetnek, mind a közéletnek. Az 1969-es születésű ügyvéd a 2002-es önkormányzati választásokon jutott be a bajai képviselő-testületbe a Fidesz színeiben, ahol frakcióvezetőként dolgozott. Bár 2002-ben a Fidesz még az eredetileg bácsalmási Zsigó Róbertet indította polgármesterjelöltnek, ám miután ő vereséget szenvedett szocialista riválisától, 2006-ban már Révfy volt a párt jelöltje, aki végül magabiztosan, 60 százalék közeli eredménnyel hozta a polgármesteri címet Baján.

Az erős és a népszerű

2010 nyarán azonban belviszály tört ki a bajai Fideszben: Révfy háttérbe kívánt szorítani több befolyásos helyi fideszes politikust, köztük két alpolgármesterét, akik viszont cserébe Zsigó Róbert országgyűlési képviselőhöz, választókerületi elnökhöz fordultak. Zsigó és Révfy viszonyát egy helyi forrásunk az erős és a népszerű jelzőkkel írta le: Révfy tősgyökeres bajaiként nagy népszerűségnek örvendett, sőt polgármestersége is sikeres volt, ám az 1998 óta országgyűlési képviselő Zsigó erősebb volt országos szinten.

2006-ban Orbánnal: Révfy még nyeregben

2006-ban Orbánnal: Révfy még nyeregben

Fotó: MTI

Az időpont ideális volt a túlságosan önjáró polgármestertől való megszabadulásra, hiszen a demoralizált ellenzéknek esélye sem volt felállni a tavaszi kétharmados vereség után, Révfy félreállítása mégsem ment könnyedén. A bajai Fidesz-szervezet egy igen sajátos közgyűlésen döntött a polgármesterjelölt személyéről, hiszen az egyébként a jelöltséget vállaló Révfyre nem is lehetett szavazni, csupán Zsigó jelöltségéről lehetett véleményt nyilvánítani – a jelenlévők közül 44-en támogatták őt, 39-en viszont elutasították. Az eljárás ellen Révfy az országos választmánynál kért jogorvoslatot, sikertelenül.

Bár az önkormányzati választáson Zsigó több mint háromezerrel kevesebb szavazatot kapott, mint Révfy 2006-ban, így is nagy fölénnyel győzött. A volt polgármester viszont sem listán, sem egyéniben nem kapott helyet. Két alpolgármestere, Búcsú Lajos és Fercsák Róbert azonban igen, az ő jogköreiket egyébként pár hónappal a választás előtt erősen megnyirbálta a leköszönő polgármester.

Választás és botrány

Búcsú és Fercsák az új városvezetésben is alpolgármesteri tisztséget kapott, ám egy önkormányzati forrásunk szerint előbbi körül a levegő már nem sokkal az önkormányzati választások után fogyni kezdett, és egy éven belül Zsigó egy képviselő-testületi ülésen nyilvánosan szólította fel lemondásra az alpolgármesteri tisztségről. A szokatlan lépés hivatalos oka a városi közoktatás átszervezésének kudarca volt, amelyért Búcsú alpolgármesterként felelős volt. A nyilvánosan megszégyenített alpolgármester végül lemondott, majd egyéniben szerzett képviselői mandátumától is megvált.

Jogsértő eset?

Ha Ön vidéken él, és (hatalmi) visszaélést vagy jogsértő esetet tapasztal, írja meg nekünk a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu címre, és mi utánajárunk!

Az időközben a Fidesz szóvivőjévé választott Zsigó személyzeti politikája akkor került az országos média érdeklődésének középpontjába, amikor az általa támogatott Kovács Csabának komoly nehézségeket okozott egy erősen jobboldali körzet elhozása egy 2013 őszén tartott időközi választáson. Arról pedig a magyarnarancs.hu számolt be először, hogy a polgármester egy törvénymódosítást kezdeményezett a bajai könyvtár élére kiírt pályázat miatt. (A kiszemelt jelöltről és a lex Zsigóról itt olvashat bővebben.) Az Orbán Viktor bizalmát élvező politikust mindezek a botrányok nem gátolták meg a képviselő-jelöltség újbóli megszerzésében – bár a helyi pártszervezetben néhányan ez ellen szavaztak, információink szerint többek között Révfy Zoltán és Búcsú Lajos is.

Csak a cukrász

Bár az ellenszavazatok nem osztottak, nem szorzottak, a renitens tagok ellen forrásaink szerint eljárás indult, és mind Révfyt, mind Búcsút kizárták a Fideszből – több másik tag esetében ettől végül eltekintettek. Kérdésünkre Révfy Zoltán megerősítette kizárásának tényét, de annak körülményeiről nem kívánt bővebben beszélni. Búcsú Lajos elzárkózott a nyilatkozattól, ám értesülésünket nem cáfolta. (Egy kommentben egyébként egy Búcsú Lajos nevű felhasználó a magyarnarancs.hu-n fejtette ki véleményét Zsigó Róbertről: „Ma senki sem elégedett, csak a cukrász. A szovjet hadsereg kevesebbet ártott. Nem kívánom, hogy visszamenjen Bácsalmásra. Az a település is jobbat érdemel.”)

Zsigó Róbert

Zsigó Róbert

Fotó: MTI

A listán elfoglalt helyének köszönhetően Zsigó Róbert parlamenti mandátuma biztosnak tűnik. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a 2010 óta erősen átalakult bajai Fidesznek új polgármesterjelöltet kell találnia az önkormányzati választásokra. Révfy Gábor egyébként arra a kérdésünkre sem kívánt reagálni, hogy esetleg független jelöltként szerencsét próbálna-e az őszi választáson; a korábbi polgármester 2010-ben épp a Fidesz iránt érzett lojalitása miatt nem élt ezzel a lehetőséggel.

A kizárásokkal kapcsolatokban kerestük Zsigó Róbertet is, aki egyelőre nem reagált kérdésinkre. Amint megteszi, közzétesszük válaszát.

Figyelmébe ajánljuk