Legyűrte a Fideszt az ellenzéki összefogás Szombathelyen: lőttek a kormánypárti többségnek

  • G. M.
  • 2019. február 28.

Kis-Magyarország

Lőttek a fideszes többségnek a közgyűlésben.

Többségbe került az ellenzék Szombathelyen, mert a Fidesz–KDNP-s polgármesternek elmérgesedett a viszonya az alpolgármesterével – írja a Nyugat.hu élő közvetítésében.

Miután a helyi ellenzék december végén a túlóratörvényt helyben megtiltó javaslat miatt rendkívüli közgyűlést kezdeményezett, a Fidesz arra számított, hogy határozatképtelen lesz a közgyűlés. Ám a Fidesszel eddig együtt szavazó, így a többséget biztosító Molnár Miklós (aki Pro Savaria Egyesület jelöltje volt a választáson) elment az ülésre, megszavazta a napirendi javaslatot, így a közgyűlés határozatképes lett.

Puskás Tivadar, Szombathely fideszes polgármestere

Puskás Tivadar, Szombathely fideszes polgármestere

Fotó: MTI Fotó: Varga György

Ugyan a túlóratörvényt elutasító határozatot nem szavazták meg, ám a fideszes Puskás Tivadar így is mérges lett Molnárra, akit árulónak nevezett, és azt mondta róla, hogy átállt a szocialistákhoz. Puskás ezért kezdeményezte visszahívását is az alpolgármesteri posztból.

Molnár viszont jelezte, hogy Puskás Tivadart innentől nem tudja polgármesternek tekinteni, így az eddigi megállapodásnak is lőttek. Ez ma be is bizonyosodott: a csütörtöki közgyűlésen az ellenzék Molnár szavazataival átvette az irányítást, leszavazták a fideszes napirendet, és levették a napirendről Molnár visszahívását is.

Hogy pontosan mi vezetett idáig, arról ebben a cikkünkben olvashat részletesen:

Rabszolgatörvény: háború Szombathelyen, felfüggesztették a civil alpolgármestert

Puskás Tivadar fideszes polgármester elvonta Molnár Miklós alpolgármester hatásköreit. A város napi működése kerülhet veszélybe, nem tudni, hogy lesz így költségvetés. Az ügy előzménye, hogy a múlt héten a szombathelyi közgyűlés a Fidesz frakciójának távollétében megszavazta annak a tervezetnek a napirendre vételét, amely megtiltaná a vasi székhely önkormányzati cégeinél a túlóratörvény alkalmazását.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.