Így működik vidéken a NER: miniszteri szobában dől el, ki milyen posztot kap

  • Kupi Györgyi
  • 2019. február 28.

Kis-Magyarország

Hogyan működik a NER Szombathelyen? Igaz, hogy Hende Csaba honvédelmi minisztériumi szobájában szövegezték azt a megállapodást, ami az önkormányzat működéséről szól?

„A dolgok nem helyben dőlnek el…” – ezt Kremser Csaba, a szombathelyi fideszes polgármester, Puskás Tivadar sajtósa mondta pár hete egy sajtótájékoztatón.

Hogy ez mennyire így van, az alább történet is jól illusztrálja. A város egyetlen nem fideszes alpolgármesterét, Molnár Miklóst – miután jelenlétével lehetővé tette a rabszolgatörvény közgyűlési tárgyalását, és az ellenzéki előterjesztést ugyan az ő szavazata nélkül, de elfogadta a szombathelyi közgyűlés – előbb a város vezetője, Puskás Tivadar, majd a térség országgyűlési képviselője, Hende Csaba árulózta le a megyei lapban, a Vas Népében.

S, hogy a Fidesznek már a saját pártszervezetén is túlnyúló ereje van, mi sem bizonyítja jobban, hogy egy helyi civil szervezet nyílt levelébe arra kérte a Molnárt a közgyűlésbe küldő Pro Savaria Egyesületet, hogy vonják meg az alpolgármestertől a bizalmat. Ha a Pro Savaria nem is, a  polgármester lépett: megvonta Molnár hatásköreit, most még az alpolgármesteri posztjáról is vissza akarja hívni.

Frissítés: ennek végül rossz vége lett. Cikkünk megjelenésével egyidőben zajlott a szombathelyi közgyűlés ülése, ahol a teljes ellenzék összefogott, a Molnárral kekeckedő Fidesz pedig kisebbségbe került.

 

 

A pártszövetséggel nincs megállapodás

Molnár januárban, pár nappal a leárulózása után tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen saját ügyét nem említette, de arról beszélt, mint gazdasági alpolgármester, hogy a város közel 600 millió forint plusszal zárta az a 2018-as évet.

Ezen az eseményen ott volt a Kremser Csaba, a polgármesteri kabinet kommunikációs munkatársa. Molnár még a sajtótájékoztató hivatalos része előtt némiképp pikírten jegyezte meg, hogy az ő tájékoztatására reagálva lehet ismét cikkeket közölni a megyei lapban, mire Kremser azt válaszolta, hogy ezek a dolgok (mármint, hogy milyen reakció születnek) „nem helyben dőlnek el.” A sajtótájékoztató végén Kremsernek a Narancs.hu tett fel egy kérdést: hogyan érti azt, hogy nem helyben dőlnek el a dolgok? Ha nem helyben, akkor pontosan hol? Kremser azt válaszolta: nem emlékszik rá, hogy ilyet mondott volna.

Molnár Miklós szombathelyi gazdasági ügyekért felelős alpolgármester a héten szerdán egy újabb sajtótájékoztatót tartott, amelyen reagált arra a vádra, hogy ő megszegett volna bármilyen Fidesszel kötött szerződést.

Azért csak most, mert úgy döntött, a soron következő közgyűlésig – ami csütörtökön tartanak – vár a fideszes polgármester, Puskás Tivadar nyilvános bocsánatkérésére. Molnár a sajtónak kiosztotta azt a megállapodást, amelyen az egyik szerződő fél ő volt, a másik Puskás Tivadar. Ezzel cáfolta Puskást, aki azt állította: Molnár „felrúgta azt az írásos megállapodást, amelyet a Fidesz–KDNP pártszövetséggel kötött,” ugyanis a papírból világosan kiderül: a „pártszövetséggel” semmilyen megállapodást nem kötött.

Hende Csaba, a megállapodás szombathelyi szövegezője

Hende Csaba, a megállapodás szombathelyi szövegezője

Fotó: wikipedia.org

Csak egyezetett ügyekben támogat

Annak a megállapodásnak viszont, amit Puskással kötött, van egy nagyon fontos eleme: Molnár „minden vele egyeztetett ügyben” támogatja a polgármestert. Molnár erről a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ő nem akarta a városvezetésen belüli szakmai vitákat a közgyűlés nyilvánossága elé vinni, de mindenképpen dűlőre kellett jutnia a polgármesterrel, hiszen ha nem születik kompromisszum kettejük között, és nem szavaz meg egy előterjesztést, akkor a város elveszíti a működőképességét.

Molnár arra az újságírói megjegyzésre, hogy a megállapodásban túl sok a gépelési hiba, elmondta, hogy a megállapodást Hende Csaba vagy kollégája gépelte le egy hosszú, közel három napos tárgyalás után, amelyet a 2014-es önkormányzati választások után Hende kezdeményezett vele, és a legelső tárgyalás a Hende Honvédelmi Minisztériumban lévő dolgozószobájában volt. A megállapodás a kiegyenlített erőviszonyok miatt külső támogatót keresett és hozott a Fidesznek Molnár Miklós személyében.

A polgármester ott sem volt

Kérdésünkre, hogy a polgármester jelent volt-e a tárgyalásokon, Molnár azt válaszolta, nem. Ennek ellenére az állítólag Hende irodájában készült megállapodást Puskás polgármester és Molnár írta alá, míg Hende Csaba ellenjegyezte, a szombathelyi fideszes önkormányzati képviselők pedig aláírásukkal kötelezőnek fogadták el.

Puskás Tivadar, aki ott sem volt a megállapodás megszövegezésénél

Puskás Tivadar, aki ott sem volt a megállapodás megszövegezésénél

Fotó: szombathely.hu

De miért is volt szükség egy ilyen megállapodás megkötésére?

Molnár az előző, 2010-2014-es ciklusban a város pénzügyeiért felelős alpolgármester volt, és elég keményen tartotta a kezében a kasszakulcsot, ebből pedig feszültségei támadtak a Fidesszel. Végül Hende volt az, aki úgy döntött a 2014-es választások előtt, hogy nem kötnek választási szövetséget a Molnár vezette Pro Savaria Egyesülettel, annak ellenére, hogy 2014 előtt frakciószövetségben működtek együtt a városban.

Csakhogy Molnár önerejéből bejutott a közgyűlésbe, a helyi Fidesznek pedig nélküle nem volt meg a többsége. Nem lehetett könnyű pillanat Hendének, amikor le kellett ülnie azzal az emberrel tárgyalni, akit ki akart fúrni. Molnárnak sem volt könnyű, mert a baloldali szavazók leárulózták, miután a Fidesznek biztosított többséget. Ennek lett az eredménye végül a Hende irodájában született megállapodás.

És ezen a ponton elérkeztünk ahhoz gyakorlati a kérdéshez, most, február utolsó napján hogyan lesz Szombathelynek költségvetése Molnár szavazata nélkül? Ezt ugyanis Molnár már – egyeztetés híján – nem szignózta. A másik billegő szavazó, Balassa Péter képviselő pártját, a Jobbikot a napokban nácizta le Hende a vasi lapban.

Nehogy megírják!

Apró, de a NER működésére azért rávilágító nüansz, hogy a korábbi, januári sajtótájékoztató végén – a kollégák távozta után – Kremser arra kérte a Narancs.hu tudósítóját, hogy ne írja meg azt, amire egyébként ő "nem emlékszik". Mármint, hogy hol dőlnek el a dolgok.

Egyébként Kremser hangfelvételt is készített a január sajtótájékoztatóról, mondván, hogy az másfél éve minden sajtótájékoztatóról készül. (Újságíró kollégák erre nem emlékeztek, vagy erről nem volt tudomásuk.) Molnár munkatársa kérésére Kremser ott helyben törölte a hangfelvételt, mivel senkitől sem kértek előzetesen engedélyt a hangfelvétel készítéséhez. A polgármester sajtósa azóta sem jelent meg egyetlen Molnár által tartott sajtótájékoztatón sem.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.