Macskával fajtalankodott, azonnal elbocsátották a gyulai bölcsődei dadát

Kis-Magyarország

Pusztító erejű videó került fel az egyik legnagyobb internetes közösségi felületre még hétfőn. Az alig 30 másodperces felvételen egy idősebb nő fajtalankodik egy kiszolgáltatott macskával. Az illető az egyik gyulai bölcsőde dadája, akit azonnali hatállyal elbocsátottak munkahelyéről.

A felvétel nem egészen tisztázott körülmények között került fel az egyik legnagyobb internetes közösségi oldalra. Az sem zárható ki, hogy a rajta látható nő véletlenül tette saját Facebook-profiljának történetébe a felvételt, amelyen a teljes neve is jól látható. Már szerda este nagy visszhangot keltett mindez a békési fürdővárosban, csütörtökön azonban már szinte mindenki erről beszélt. Aligha véletlen, hogy a bölcsődét működtető Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény a helyi közvélemény megnyugtatására haladéktalanul közleményt adott ki a történtekről.

E szerint a gyulai „Csemeteház Bölcsőde egyik gyermekgondozójáról február 7-én olyan videófelvétel került nyilvánosságra a közösségi médiában, amely kivétel nélkül minden normális embert felháborított”. Hangsúlyozzák, hogy a felvételen gyermek nem szerepel és az nem a bölcsődében készült. Amint a gyulai kistérségi szervezet tudomására jutott a felvétel, azonnal vizsgálatot indított az ügyben, egyidejűleg a munkáltató felhívta a dolgozót arra, hogy a vizsgálat lezártáig ne álljon munkába.

A vizsgálat rekordgyorsasággal le is zárult, s ennek végeredménye, hogy a videón – amely szerkesztőségünk birtokában van, de szándékosan nem osztjuk meg felületünkön – látható bölcsődei dada munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették. Így már nem dolgozik az intézménynél és többet nem is dolgozhat a gyulai kistérségi társulás, illetve az önkormányzat által fenntartott bölcsődékben, köznevelési intézményekben. A közlemény kitér rá: eddig nem merült fel adat arra, hogy az elbocsátott dolgozó a munkahelyén rendellenes tevékenységet folytatott volna.

„A gyermekek biztonsága érdekében azonban a munkáltató vizsgálatot folytat annak kiderítése céljából, hogy korábban a kollégák között merült-e fel gyanú arra vonatkozóan, hogy az elbocsájtott munkavállaló a munkahelyén visszaélést követhetett el a reá bízott gyermekek sérelmére. Ilyen gyanú felmerülése esetén a munkáltató haladéktalanul feljelentést tesz a rendőrségen” – zárul a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény közleménye.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.