Korábban már volt szülői panasz a perverz videójával lebukott gyulai kisgyermeknevelőre

Kis-Magyarország

Estébe nyúló rendkívüli szülői értekezletet tartottak a gyulai Csemeteház Bölcsődében a csütörtökön helyben kirobbant botrány után.

A Narancs.hu csütörtökön délután adta hírül, hogy Gyulán jóformán az egész város felbolydult, miután olyan videófelvétel került fel az internetre, amelyen az egyik helyi bölcsőde dolgozója látható, amint egy macskával fajtalankodik. A felvételen gyerekek nem szerepeltek és nem a bölcsődében készült. Az intézmény fenntartója azonnali vizsgálatot rendelt el, és a kisgyermeknevelő munkaviszonyát azonnali megszüntették. A Gyulai Kistérségi Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény közleménye szerint többet nem is dolgozhat a gyulai kistérségi társulás, illetve az önkormányzat által fenntartott bölcsődékben, köznevelési intézményekben. Arra ugyanakkor nem merült fel információ, hogy az elbocsátott dolgozó a munkahelyén rendellenes tevékenységet folytatott volna.

Ilyen előzmények után tartottak estébe nyúló szülői értekezletet a Gyula törökzugi, nagyobb részben lakótelepet magában foglaló városrészében található Csemeteház Bölcsődében. A szülők elmondása szerint ezt a kistérség vezetője tartotta, akit ezt követően telefonon kerestünk meg. A vezető a fenti tényt megerősítette, de azt kérte, hogy az ügyben ne szerepeltessük még a nevét se, mert ilyen módon is szeretne elhatárolódni a történtektől.

A rendkívüli szülői értekezleten megjelent szülők közül néhányan portálunknak elmondták, tájékoztatást kaptak a botrány kirobanását követő intézkedésekről. A résztvevők tudomásuk vették a részletes tájékoztatást, azonban voltak, akik arról érdeklődtek, hogy bármilyen abúzus esetlegesen előfordulhatott-e korábban a bölcsődében is. Ám kiderült, ilyen információról senki nem tud. Az azonnali hatállyal elrendelt vizsgálatba bevonták a bölcsőde dolgozóit is, akiknek ugyanezt a kérdést feltették.

Az egyik gyulai Facebook-oldalon névvel vállalta véleményét egy korábbi szülő. Azt írta: „A dada ellen korábban is nagyon sok panasz volt, többek közt tőlünk is, de sosem volt szankciója. Az intézményvezető felelősségét is vizsgálni kellene.” A bejegyzést a Tick-Tack Bábszínház igazgatója, a bábművész Strausz Róbert tette, aki hosszú ideig Gyulán élt, nemrégiben azonban Romániába költözött. Megkeresésünkre Strausz azt írta az érintett nőről, nem egy esetben „fülig rászáradt taknyosan kaptuk meg a gyereket, emiatt kötőhártyagyulladása is lett. Feszt a mobilját nyomkodta, a gyerekekkel nem foglalkozott. Jeleztük a vezetőnek, de nem történt semmi.”

A Gyulai Hírlap archívumában jelenleg is több olyan, az érintett bölcsődéről készült beszámoló és ehhez mellékelt fotó található, amelyen a fajtalankodó nő is látható. 

Csütörtöki cikkünben a macskával fajtalankodó, nyugdíjhoz közeli nőt dadaként említettük. Egy olvasói jelzés szerint a helyes kifejezés „kisgyermeknevelő”. Tény, hogy az 1997-es gyermekvédelemről és gyámügyi igazgatásról szóló  törvény végrehajtási utasítása a „kisgyermeknevelő” megnevezést használja. Ám a szakemberek szerint ennek a régi elnevezése a dada, ami gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Arról a szakemberről van szó, aki egész nap gondozza a gyermekeket, és vigyáz rájuk , amíg a szülők dolgoznak.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.