Még arról is vita volt, hogy fideszes-e a faluvezető – feloszlatta magát a tiszavárkonyi képviselő-testület

Kis-Magyarország

A képviselők nem tudtak együttműködni a polgármesterrel, akit a Fidesz elvileg támogatott, de ő ezt kikérte magának. 

Négy tiszavárkonyi önkormányzati képviselő javaslatára feloszlatta magát pénteken a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 1500 lelkes Tiszavárkony önkormányzata.

A négy képviselő azért javasolta a testület feloszlatását, mert azt mondták, nem tudnak együttműködni a polgármesterrel, a második ciklusát töltő Hegedűs Istvánnal. A héttagú tiszavárkonyi képviselő-testületben 6 független és egy fideszes képviselő ült, Hegedűs maga is független, bár a helyi Fidesz vezetője azt mondta, Fidesz-támogatott, de ezt utólag a településvezető kikérte magának.

A feloszlatást kezdeményező képviselők állítása szerint nem kaptak információt semmiről, ha kaptak is, az utolsó pillanatban, a falu életéről kevesebbet tudnak a képviselők, mint a falu lakossága. A polgármester szerintük többet ígér, mint amit be tud tartani, ötlet- és akaratszegénység jellemzi, a település értékeivel nem megfelelően bánik. Vannak ugyan határozatok, de nincsenek végrehajtva, és ha meg is beszéltek mindent, a polgármester nem úgy hajtotta végre azokat, ráadásul bizonyos dolgokat el is titkol előlük. 

A képviselő-testületi ülésen a helyi Fidesz vezetője, Bognárné Szabó Melinda azt mondta, hogy a Fidesz által támogatott, de egyébként független polgármesterrel nem szeretne szembemenni. Azzal érvelt a feloszlatás ellen, hogy a falu nem azért választotta meg őket, hogy bedobják a törölközőt. A fideszes képviselő szerint a kialakult helyzetért mind a testület, mind a polgármester hibás. Sok mindenben igazat adott a testületnek, úgy vélte, a polgármester csípőből próbált csinálni sok mindent, ezzel a testület bólogató János szerepébe kényszerült.

A polgármester a felvetésekre úgy reagált, hogy szerinte a tájékoztatás minden úton és módon működött. Úgy vélte, mindenben kikérte a testületi tagok véleményét, leginkább a fontos ügyekben, szerinte pont a testület az, amely nem igazán nyitott, például nem akarja megérteni, mi az a költségvetés, mi az, amivel naponta küzdenek, hogy ne kerüljön a település csődeljárás alá – a település ugyanis szintén nehéz helyzetbe került az önkormányzati bevételek kormány általi elvonása miatt. 

Hegedűs István polgármester a fideszes képviselő hozzászólására úgy reagált, hogy kikérte magának, hogy ő a Fidesz által támogatott faluvezető lenne, mondván, ő csak egy olyan polgármester, aki a kormányzattal működik együtt, azokkal, akik a forrásokat tudják nekik biztosítani, de teljesen politikamentesnek tartja magát. 

Egy helyi lakos szerint viszont a polgármester a választáskor megtévesztette a választókat azzal, hogy a fideszes parlamenti képviselővel pózolt a választási anyagán – erről az ülésen is kisebb vita alakult ki. 

Végül a polgármesterrel együtt héttagú testület 5-2 arányban döntött a feloszlatásról, a kettő nemmel szavazó a fideszes képviselő és a polgármester volt.

A jegyző ismertette a következő lépést, miszerint a veszélyhelyzetet követően 15 napon belül a helyi választási bizottság kiírja az időközi választást. 

(Borítóképünkön: Hegedűs István a térség fideszes parlamenti képviselőjével, Kállai Máriával egy eseményen)

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Forradalmárok a vámpírok ellen – mutatjuk, kiknek kellene és kik fognak nyerni az idei Oscaron

Oscar-győzelmekkel érhet révbe az egész díjszezonban domináló Egyik csata a másik után, de még az is lehet, hogy a Bűnösök nemcsak hogy lenyomja, hanem történelmet is ír. A legjobb női főszereplőn kívül gyakorlatilag minden színészi kategória tartogat még izgalmakat, de nem lefutott a nemzetközi filmek versenye sem. Oscar-előrejelző cikkünkben kategóriákra lebontva mutatjuk, mire érdemes figyelni a magyar idő szerint március 16-án, hétfő hajnalban kezdődő 98. Oscar-gálán.

A verseny kiirtása a legnagyobb baj - mint a szocializmusban

  • narancs.hu

A verseny, a vállalkozó szellem kiirtása a legnagyobb baj, húsz év ezt rendbe hozni. A termelékenységünk nem nő, túlzott a centralizáció, az állam mindenbe beleszól, a versenyt elfojtja - mint a szocializmusban - mondta lapunk rendezvényén László Csaba volt pénzügyminiszter.

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.