Kubatov Gábor elküldte a selyemzsinórt Simonka Györgynek és Boldog Istvánnak

Kis-Magyarország

Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke és pártigazgatója azt ajánlja a vádlottak padján ülő két fideszes országgyűlési képviselőnek – akik nem mellesleg a kétharmados többséget garantálják a kormánypártnak –, hogy ne induljanak a következő választáson. Miközben világos: a döntés a Fidesz kezében van. 

Hosszabb interjút adott a kormányközeli Mandinernek Kubatov Gábor, a Fidesz-MPSZ pártigazgatója, a párt egyik alelnöke. Itt a szokásos gyurcsányozáson és Karácsony Gergely szapulásán, valamint a Momentum, az MSZP és a Jobbik minősítgetésén túl megkérdezte a hetilap a politikust, hogy az éppen büntetőeljárás alatt álló Boldog István és Simonka György újra elindulhat-e a Fidesz színeiben a 2022-es országgyűlési választáson.

„Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, őket is. Boldog István és Simonka György előtt most az a feladat áll, hogy megvédjék magukat ezekben az eljárásokban. Bele kell állniuk a perekbe, be kell bizonyítaniuk a saját igazukat. Érthető módon, minden energiájukat leköti a védekezés.

Az én személyes véleményem az, hogy bölcsebb lenne, ha a közösségünk érdekében hagynák, hogy más induljon helyettük”

– válaszolta a felvetésre Kubatov. Arra a kérdésre, ebből az következik-e, hogy nem ők fognak indulni, a pártelnök azt válaszolta, „ez nem az én döntésem, hanem az elnökségé. De ha javaslatot tehetnék erre, akkor ezt az álláspontot képviselném.”

Majd hozzátette, mindketten azt mondják, hogy meg tudják magukat védeni, amit Kubatov el is hisz nekik. Ezért azt ajánlja nekik, foglalkozzanak most ezzel, zárják le ezeket az ügyeket. „Országgyűlési képviselőként, a Fidesz tagjaként az a morális kötelességük, hogy azt a közösséget, amely egyébként mindig segítette őket, most segítsék azzal, hogy hátrébb lépnek egyet” – fejtette ki nehezen félreérthető módon a pártigazgató.

Mindez világos üzenet a két, talán még mindig az újraindulásban reménykedő és azt tervező kormánypárti képviselőnek, a költségvetési csalási ügyekben megvádolt Simonka Györgynek és Boldog Istvánnak, hogy politikai pályájuk hamarosan véget érhet – mintha jelképesen most küldték volna el nekik át a selyemzsinórt.

A Fidesz azért is akarhatja parkolópályára állítani őket, mert felmérések sorából pontosan tudhatja, hogy a várhatóan nagyon éles választási küzdelemben minél több vidéki választókerületre van szüksége a remélt győzelemhez. S ha a vádlottak padján ülő két parlamenti képviselője, Simonka és Boldog újraindulnának, az olyan politikai ballasztot jelentene, amin akár a kormánytöbbség is múlhat, ezért semmit sem kockáztathatnak. Ez igaz annak ellenére is, hogy mindkét megvádolt képviselő korábban többször is úgy nyilatkozott, hogy 2022-ben újra sorompóba akar állni a törvényhozási mandátumért. Sőt, Simonka még a 24.hu-nak adott interjúban azt is megpendítette, hogy akár független jelöltként is harcba szállna. Ennél nagyobb felségárulást azonban az Orbán Viktor vezette Fidesz-MPSZ aligha tűr el, így ennek elvi esélye is közelít a nullához. 

Ki léphet Simonka helyére?

Ezek után a következő gyakorlati kérdés, hogy Simonka és Boldog politikai semmibevétele után kiket indíthat a kormánypárt a helyükben, akik eséllyel léphetnének fel a jövő áprilisi országgyűlési választáson. A Narancs.hu már korábban megírta, hogy Simonka dél-békési körzetében erre a legnagyobb esélye erre Erdős Norbertnek és Zalai Mihálynak van.

Erdős korábban volt országgyűlési képviselő, majd Békés megyében kormánybiztos és európai parlamenti képviselő, aki bölcsész diplomája dacára jelenleg az agrártárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. 

Zalai Mihály korábban Orosháza alpolgármestere volt, majd Simonka György erőteljes támogatásának köszönhetően lett a Békés Megyei Közgyűlés elnöke. Az utóbbi években Zalai a rugalmas elszakadás stratégiáját valósítja meg egykori mentorával szemben, miután Simonkát vád alá helyezték és politikai súlyából sokat vesztett. Mindez nem is olyan régen nyílt csatározásba és vitába torkollott a kép viharsarki fideszes politikus között.  

Mindeközben zajlik az ellenzéki előválasztás is, és mint azt korábban megírtuk, Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. számú, Törökszentmiklós központú választókerületében, vagyis Boldog István körzetében Csányi Tamás jelenlegi jobbikos képviselő tűnik az aboszolút befutónak (minthogy ellenfele sincs). Könnyen lehet, hogy az új fejlemények fényében Csányi Tamás ellenfele nem a háta mögött „bakternek” nevezett Boldog lesz. 

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."