Nyíltan egymásnak esett Simonka és a Békés megyei közgyűlés fideszes elnöke

Kis-Magyarország

„Jelenlegi állapotodban ösztönösen is másokat igyekszel sárral bekenni, hiszen így te kevésbé látszol piszkosnak” – írta Zalai Mihály Simonka Györgynek.

„De addig sem mehetünk el szó nélkül amellett a felelőtlen, önző viselkedés mellett, amit Zalai Mihály (…) ezekben a nehéz időkben megengednek maguknak. Az Operatív Törzs és a miniszterelnök naponta hangsúlyozzák, hogy a legveszélyeztetettebb, 60 év feletti és krónikus betegségben szenvedő emberek életének a megmentése az elsődleges cél, és hogy a járványügyi szabályokat mindannyian tartsuk be. Ehhez képest Zalai Mihály negyvenegynéhány évesen képes elcsenni idősebb, betegebb honfitársainktól a hiánynak számító vakcinát, miközben engem csak a hétvégén legalább negyvenen hívtak fel Orosháza környékéről, akik 60 év feletti súlyos krónikus betegségük ellenére sem jutottak vakcinához, hogy a magánegészségügyben dolgozókról, vagy az óvodapedagógusokról ne is beszéljek” – írta több mint támadó éllel hétfői Facebook-bejegyzésében Simonka György a Békés megyei közgyűlés elnökéről, párttársáról. 

Az egészben az a szép, hogy annak idején Zalai Mihály Simonka emberének számított, és a dél-békési kormánypárti parlamenti képviselő befolyásának köszönhetően lett a Békés megyei közgyűlés elnöke. Erről és másról is az imént idézett posztjában éppen Simonka számol be ekképp: „A megye első embereiként azt várnák tőlük az emberek, hogy példamutatóan viselkedjenek. Ehhez képest renitens, nagyképű urizálást folytatnak, mint akik bármit megtehetnek.

Igen, én is felelős vagyok, hiszen ezeket az embereket az én kérésemre nevezték ki annak idején.

Kinevezésük után a munkájukat rögtön úgy folytatták, hogy a saját jövedelmüket milliós nagyságrendekkel emelték meg. Milliós jutalmak és fizetések, fullos irodák, titkárnők, alelnöki tisztségek, személyi fotósok és mindenkinek szolgálati autó, sofőrrel.”

Nem sokat késett Zalai válasza. A Békés Megyei Önkormányzat elnöke, mint arról a Narancs.hu korábban beszámolt, Simonka egyre kínosabb büntetőügye és befolyásának rohamos csökkenése miatt már jó ideje a rugalmas elszakadás taktikáját választotta egykori mentorával szemben.

Néhány héttel ezelőtt pedig beszámoltunk arról, hogy Simonka törvényességi vizsgálat lefolytatását kérte a Békés megyei fideszes kormánymegbízottól Zalai Mihály ellen egy vélelmezett pályázati visszaélés miatt. Egy, az EU által támogatott, magyar-román határon átnyúló egészségügyi programról van szó, amelyben a koronavírus-járványra hivatkozva végül kihagyták a projektből a korábban Simonka által alapított Dél-Békés Mentőcsoportot, és a szakmai feladatot, valamint ezzel együtt a 3 milliárd forintos forrást a Gyulát ás Békéscsabát magába foglaló Békés Megyei Központi Kórházra és az orosházi gyógyító intézményre bízták.

Simonka idézett bejegyzésére Zalai Mihály szintén a Facebookon közzé tett nyílt levélben így fogalmazott: „Remélem, hogy soraim jó egészségben találnak mind fizikailag, mind pedig mentálisan. Láttam, és sajnálkozással figyeltem mindazt, amin az elmúlt egy évben keresztül kellett menned. Nem csodálkozom, és természetesnek is tartom, hogy a jelenlegi állapotodban ösztönösen is másokat igyekszel sárral bekenni, hiszen így te kevésbé látszol piszkosnak.”

Ahova elmentek: Simonka (középen) Zalai (jobb oldalt)

 
Itt még együtt: Simonka György (k) és Zalai Mihály (j)
Fotó: Simonka György/Facebook.com

Majd úgy folytatja: „Amivel engem megvádolsz, arról te magad is tudod, hogy nem igaz. Tisztában vagy vele, hogy az Astrazeneca (sic!) oltást 60 év alattiak is megkaphatták, sőt március 8-a előtt csak 60 év alattiaknak volt beadható. Én is megkaptam március 4-én az SMS-t arról, hogy 7-én beoltanak, majd 74 000 társammal együtt arról kaptam értesítést, hogy ez elmarad. A következő meghívás már 11-re szólt. Akkor felvettem az oltást, és erről beszámoltam a Facebook oldalamon is. Azért tettem ezt, mert már több ismerősöm meghalt a környezetemben, megtapasztaltam, hogy milyen súlyos állapotba kerülhetnek azok, akik elkapják ezt a kórt, és sajnos olyan barátom is van, aki több mint két hete küzd az életéért egy lélegeztetőgépre kapcsolva. Kötelességemnek éreztem, hogy saját példámmal hívjam fel a figyelmet az oltás fontosságára” – így Zalai.

Végül a Békés megyei közgyűlés fideszes elnöke azt írta Simonkának, hogy:

„Nehéz év van mögötted, és tudom, hogy nagyon nehéz hetek és hónapok várnak még rád.

Sok erőt és kitartást kívánok ahhoz, hogy a bíróságon bebizonyítsd az ártatlanságodat. Remélem, hogy ott ennél higgadtabban, mértékletesebben és tisztességesebben fogod megvédeni vélelmezett igazadat, mint ahogyan most jártál el. Kérlek, vigyázz az egészségedre, és ha SMS-t kapsz, menj oda bátran, ahová hívnak, és vedd föl a védőoltást. Mutass példát mindazoknak, akik még hisznek benned.”

Lapunk Békés megyei fideszes forrásai Zalai nyílt levelével és annak tartalmával kapcsolatban azt mondták, hogy ezt

a Fidesz legfelső vezetésének tudta és engedélye nélkül, ebben a formában biztosan nem írhatta volna meg

a közgyűlési elnök. Egyébként portálunk arról is beszámolt a napokban, hogy bár Simonka György mentelmi jogát nemrég újból felfüggesztette az Országgyűlés, kényszerintézkedést nem rendeltek el ellene.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.