Ők bontanák le a kétharmadot – A veszprémi választás indulói

  • Magyar Krisztián
  • 2015. február 19.

Kis-Magyarország

KDNP-ből érkező jobbikos, Lázárt leoltó LMP-s, olajügyekben profi exrendőr és a piacpárti független. Bemutatjuk a február 22-ei választás ellenzéki arcait, és a fideszes jelöltet is.

A napokban derült ki, hogy – bár korábban 26-an kérték nyilvántartásba vételüket – végül 12-en harcolnak majd az EU-biztossá kinevezett Navracsics Tibor megüresedett helyéért. Korábban már biztossá vált, hogy végül nem indul Simicska Lajos, és az is hamar egyértelmű lett, hogy nem lesz összellenzéki összefogás.

De kik is az indulók a február 22-ei választáson?

Gertsmár Ferenc (LMP)

Egy darabig úgy tűnt, megtörhet az LMP korábbi gyakorlata, miszerint csakis saját jelölttel vágnak neki az országgyűlési választásnak. Még a Jobbikkal is hajlandóak lettek volna egyeztetni, de úgy tudjuk, Török Gábor politológus indulása esetében mögé is beálltak volna. Az LMP Józsa László nevét is bedobta, a Veszprémben élő közgazdász egyetemi tanárt, volt MDF-tagot is el tudták volna képzelni az ellenzéki pártok által támogatott közös jelöltként, aki információink szerint vállalta is volna az indulást. Miután a baloldali pártok Kész Zoltán mögé sorakoztak, az LMP úgy döntött, visszatérnek az eredeti forgatókönyvükhöz, és helyi önkormányzati képviselőjüket, Gerstmár Ferencet indítják. Schiffer András, a párt társelnöke többször hangoztatta, hogy szerintük Kész Zoltán egy „szabadpiaci fundamentalista”, akit a globalizációkritikus LMP nem fog a parlamentbe emelni.

A zöldpárt jelöltje közel sem ismeretlen a városban, hiszen 14 éve él Veszprémben – ráadásul 2010 óta önkormányzati képviselő. Azóta dolgozik a közgyűlés Városstratégiai és Városmarketing illetve Közjóléti Bizottságában, utóbbinak jelenleg alelnöke. Ő az LMP önkormányzati és rendészeti szakszóvivője, illetve a párt országos és megyei elnökségének tagja.

Gertsmár a mikrofonnál

Gertsmár a mikrofonnál

 

 

Gerstmár Ferencet határozott és aktív ellenzéki képviselőként ismerik helyi forrásaink, aki ugyanakkor együttműködő is tud lenni, ha az adott elképzelés (számára) támogatható. Neki sikerült például elérnie, hogy Veszprémben a választópolgárok 25 százaléka helyett már 10 százalék is elegendő legyen egy helyi népszavazás kiírásához, de az ő indítványa nyomán vezették be a kedvezményes kisgyermekes bérletet a helyi közösségi közlekedésben.

„A kétharmad lebontásának Veszprémben a parlamenti munkát tekintve nincs akkora jelentősége, de a Fidesz teljhatalmának megbontása lélektanilag sokat jelenthetne, hiszen mindez azt is megmutatná, hogy a kormánypárt egyeduralma nem kikezdhetetlen” – nyilatkozta már a magyarnarancs.hu-nak az LMP jelöltje. Gerstmár úgy véli, miután a többi ellenzéki párt  nem volt partner abban, hogy közös jelöltjük legyen, nekik most az a dolguk, hogy a veszprémieknek és a környező településeken élőknek megmutassák: van valódi alternatíva. „A szupergazdagoknak és a nagytőkének két jelöltje is van Veszprémben. Én azok képviseletére vállalkozom, akik tisztességes munkával szeretnének egyről a kettőre jutni.” A Fidesz jelöltjéről, Némedi Lajosról is kérdeztük Gerstmár Ferencet, aki szerint a veszprémi alpolgármester a Fidesz struktúrájának egyik fogaskereke, akiből a parlamentben egy lojális pártkatona lehet.

A zöldpárt jelöltje szerint az „LMP önállóságának és tisztességének az is az ára”, hogy viszonylag kisebb költségvetésből kampányolnak. „Ennek csak úgy lehet nekivágni, ha a győzelem lebeg a szemünk előtt.” Elmondta azt is, milyen képviselő lenne, ha bejutna: kiállna az oktatásért, küzdene az embereket és a környezetet kizsákmányoló  nagytőke hatalma ellen. Hozzátette: „Ha kell, ezerszer is Lázár János arcába mondom: a Paks 2-re szórt ezermilliárdok és az orosz  energiafüggőség helyett inkább a lakóépületek felújítását, a valódi  munkahelyteremtést kellene támogatni”.

Karancsi Tibor (független – SZMPP)

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja (SZMPP) a korábbi rendőrt, az olajügyek kirobbantóját indítja Veszprémben. Ugyan Karancsi Tibornak nincs különösebb veszprémi kötődése, de megkeresésünkre azt mondta: korábbi és jelenlegi korrupcióellenes tevékenysége garancia arra, hogy megfelelően képviselje a helyiek érdekeit is az országházban is. Veszprémi kötődése szerinte abban áll, hogy most épp ott van időközi választás, és azért indítják őt, mert bíznak abban, hogy a helyi emberek nincsenek elkötelezve a Fidesz mellett.

A szocdemekhez a tavalyi országgyűlési választások előtt került közel Karancsi, be is lépett Schmuck Andor pártjába. Bács-Kiskun 5-ös számú választókerületében indult, a szavazatok 0,23 százalékát meg is szerezte, összesen kilencvenen voksoltak rá. A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjából tavaly csak azért lépett ki, mert a volt NAV-ellenőrrel, Horváth Andrással és a szekszárdi trafikmutyi leleplezőjével, Hadházy Ákossal megalapították a Korrupcióellenes Szövetséget. Mint hangsúlyozta: mindez nem jelenti azt, hogy ne szimpatizálna a szociáldemokratákkal, de így most már csak függetlenként indulhat. Karancsi szerint ez is bizonyítja, hogy ő nem egy „politikai prostituált, aki könnyen átáll akár egy ellentétes értékeket valló politikai csoportosuláshoz”.

MTI

MTI

 

Kérdésünkre, hogy miként került közel a szocdemekhez, Karancsi Tibor úgy reagált: korábban más pártok is megtehették volna, de Schmuck Andorék keresték meg őt, hogy csatlakozzon, de egyébként neki is szimpatikusak a párt értékrendjei. Amikor rákérdeztünk, hogy mely értékekre gondolt, egyebek közt a szegények iránt tanúsított szociális érzékenységet említette és azt, hogy a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja jelöltjei az utóbbi választások során voltak azok, akik lemondtak arról az egymillió forintról, amely az országgyűlési képviselő-jelölteknek jár támogatásként.

Kérdésünkre, miszerint miből és hogyan kampányol, Karancsi Tibor elmondta: minimális költségvetésből a lehető legtöbb szavazót szeretné elérni. A veszprémi kampánynyitó tervezett költségeit is inkább átutalták az MKB Veszprém meggyilkolt kézilabdásának, Marian Cozma édesapjának. Leginkább az utcai, személyes beszélgetések során tapasztalt visszajelzések után Karancsi Tibor bizakodó, úgy érzi, képes lesz jó eredményt elérni. Szerinte a pozícióját az is erősíti, hogy a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség is csatlakozott a támogatói közé.

A magyarnarancs.hu-nak Karancsi Tibor azt mondta: jelenleg sokkal fontosabbnak tartja az országos problémák kezelését, mint azt, hogy egyes helyi, jelentéktelenebb hiányosság megoldását keresse. Úgy véli: az országnak most arra van szüksége, hogy megszűnjön a Fidesz kétharmada. „Ha ez sikerül, Veszprém helyzete is sokkal jobb lesz.”

Varga-Damm Andrea (Jobbik)

A Jobbik a 10 éves koráig Veszprémben élő jogászt és adótanácsadót, dr. Varga-Damm Andreát indítja az időközi választáson. Az egyébként nem párttag jelölt neve még a devizakárosultak kapcsán vált országosan ismertté, akkor számos fórumon bizonygatta egyebek közt a devizahitelezés jogellenes elemeit és a társadalmat érintő negatív hatásait. Nemrég a Jobbik pártelnöke a devizahitelesek Jeanne d’Arc-jaként mutatta be.

És a többiek

Veszprémben a devizahiteles tüntetésekkel ismertté vált Kásler Árpád is indul a Haza Nem Eladó Mozgalom Párt színeiben. A párt egyik közleményében a tavasszal még azt írta: „Ha minden devizaadós elmegy szavazni, akkor a pártnak kétharmados többsége lesz”. Kétharmaduk nem lett, az országos listás eredményük 0,48 százalék volt, de Kásler pártelnök Békés megye 3-as számú körzetében 5,71 százalékot ért el. Veszprémben közel sem biztos az ilyen jó szereplés: a tavalyi voksolás során egyéni jelöltjük megállt 0,56 százaléknál.

Az Összefogás Párt színeiben az a Szepessy Zsolt indul, aki tavaly feljelentést tett ismeretlen tettes ellen azt kifogásolva, hogy az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP szövetség is az „összefogás” szót használja választási kampányában. (A feljelentést elutasították.) Szepessy Zsolt pártelnök tavaly tavasszal a Szabolcs-Szatmár Bereg megye 1-es számú választókerületében begyűjtötte a szavazatok 0,46 százalékát.

A Magyar Munkáspárt Szentpáli Kolost, egy 20 éves egyetemi hallgatót indít. Szentpáli 1994-ben született Budapesten, és a Piarista Gimnáziumban érettségizett. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának hallgatója. Facebook-oldalán olyan fotók is találhatók, amelyeken a moszkvai Lenin-mauzóleum előtt pózol. Korábban demonstrált a szíriai békéért illetve a kilakoltatások ellen is, és van veszprémi kötődése is, ezt a helyi tv-nek adott interjújában is megerősítette: korábban járt már a városban osztálykiránduláson.

A 2012. év végén bejegyzett Aquila Párt (AQP) a Veszprém megyében született, de Budapesten élő Varga Péter Miklósnét ajánlja a szavazóknak. A párt honlapján olvasható a részletes programjuk, amelyben a pártalapítás célját és okát így foglalják össze: „Az AQP új politikai táblát vesz, teljesen új, még tiszta, még magukat le nem járatott figurákkal „játszunk”, és az első lépésektől az utolsókig felelünk a tetteinkért. Az AQUILA magyarul sas, és mi feketefehér színekben játszunk, ahogyan a sakktáblán is.”

Horváth Lajos neve már az októberi önkormányzati választások során is ott volt a veszprémi szavazólapokon. Az asztalos vállalkozóként ismert független akkor polgármester kívánt lenni, de ehhez a 2,35 százalékos eredménye nem volt elég. Honlapján úgy fest, még az önkormányzati választásokra készült programja szerepel, de ebben kiemeli: takarékoskodna, megállítaná a fiatalok elvándorlását, munkahelyeket teremtene és segítené a helyi vállalkozókat.

Szintén indul Bősze Ferenc, aki ingatlanjogra szakosodott veszprémi ügyvéd. Sok információ nem kering róla, de egy közleményében azt írja, hogy ugyan független, de jól behatárolható értékrendje van. Természetesen szeretne nyerni, de akkor sem lesz elkeseredve, ha egy tisztes megmérettetésen alul marad.

Papp András Pálról alig található lényegi adat az interneten azon kívül, hogy ő is függetlenként száll harcba a mandátumért. Annyit azért tudunk, hogy a helyi választási bizottság őt vette legutoljára nyilvántartásba.

Ugyanakkor  nem a Jobbik az egyetlen párt, amellyel szorosabb kapcsolata volt dr. Varga-Damm Andreának, hiszen 2009-ben belépett a KDNP-be, elmondása szerint azért, mert akkor „egyetlen valóban külső szemlélő számára is demokratikusan működő ellenzéki pártnak a KDNP-t látta”. Tavalyi kilépését portálunknak ezzel indokolta: „Sajnos a pártvezetés és a parlamenti frakció nagyon távol van a tényleges tagságtól, s így azok a markáns keresztényi elvek, amelyek mentén kellene a kormányzásban részt venni, nem tudnak érvényesülni.”

Dr. Varga-Damm Andrea 2010-ben a Honvédelmi Minisztérium főtanácsadója lett, feladata a korábbi gazdasági döntések felülvizsgálata, a mindennapi működés során pedig az indokolatlan szerződések feltárása, megszüntetése volt. A minisztériumból indoklás nélkül bocsátották el 2011-ben.

A 2014-es országgyűlési választások előtt több ellenzéki párt is megkereste, a Jobbiknál akkor merült fel dr. Varga-Damm Andrea neve, amikor Áder János köztársasági elnök kiírta a veszprémi időközi választás időpontját. Úgy tudjuk, nem párttag, korábbi parlamenti szakértői munkája során ismerhették meg Vona Gáborék, de a Jobbik színeiben és támogatásával indul a veszprémi jelölt, aki az előző ciklusban több ellenzéki képviselő által benyújtott törvényjavaslat kidolgozásában is közreműködött.

Dr. Varga-Damm Andrea szerint a veszprémiek többségét nem a kétharmad ledöntése izgatja. A helyiek „a saját hiteles képviseletüket, az élethelyzetük javítását célzó képviselői munkát fontosabbnak tartják”. A Jobbik jelöltje nem is tartja közjogi szempontból jelentősnek a fideszes többség cikluson belüli felszámolását, ugyanis – szerinte – könnyen lehet, ha a kormánypártnak egy kétharmados döntéshez szüksége lenne egy-két képviselőre, „van az az előny, amely segítségével találhat egy-két átszavazót”.

magyarnarancs.hu kérdésére, miszerint miben látja a térség főbb fejlesztési irányait, dr. Varga-Damm Andrea – egyebek közt – elmondta, a választókerület problémái nagyjából azonosak az ország nehézségeivel: a munkalehetőségek beszűkülése, a szociális és egészségügyi ellátórendszer problémái és az infrastrukturális hiányosságok mindenütt fellelhetők. A mikrovállalkozások munkahelyteremtő képességén mindenképp javítana a Jobbik jelöltje, mint mondja: a vállalkozások fejlesztésére irányuló támogatások jelentős bővítése nélkül nem várható fejlődés, sőt, a „jelenleg egyensúlyinak látszó, valójában ingatag gazdasági helyzet romlani fog.”

„Aki nem azzal a céllal indul el, hogy nyerni szeretne, nem veszi komolyan küldetését” – reagált felvetésünkre dr. Varga-Damm Andrea, aki szeretné, ha minél többen mennének el február 22-én szavazni.

Addig szinte minden nap megfordul utcai, vagy lakossági fórumon a választókerület valamelyik településén, de több helyen is Tóth Éva illetve Leblanc Győző operett és nótaénekes, továbbá Ihos József humorista adja meg majd az utolsó lökést a kampányrendezvényre érkezőknek.

Kész Zoltán (független – MSZP, DK, Együtt, PM, MOMA)

Az utóbbi hetekben a fideszes kétharmad ledöntésének egyik szimbóluma lett Kész Zoltán. A függetlenként induló jelölt már a zászlóbontás elején hangsúlyozta, hogy minden párt támogatását szívesen fogadja, kivéve a Jobbikét. Érkeztek is a pártok: az MSZP, a DK, az Együtt, a Liberálisok és a PM is őt segíti, de azóta már a Bokros Lajos vezette Modern Magyarország Mozgalom is beállt a sorban, jelentsen ez bármennyi potenciális szavazót.

Kész Zoltán angoltanárként végzett az ELTE-n, több helyen, köztük egy helyi katolikus iskolában is tanított, de a Veszprémi Egyetemen és az ELTE-n is dolgozott. Ösztöndíjasként tanult és oktatott az Egyesült Államokban, korábban sportriporterként is dolgozott, nagy kézilabda-rajongó hírében áll.

false

 

Fotó: MTI

Veszprémi forrásainktól úgy tudjuk, Kész Zoltánt nagyon szerették a tanítványai, sokan barátságos, mégis jó és kemény tanárnak tartják. Volt diákjai közül többen a kampányát is segítik, aláírásokat is gyűjtöttek neki. A támogatásra szüksége is van, hiszen – a közvélemény-kutatások szerint is – Kész Zoltán a kampány kezdetén még nem volt eléggé ismert Veszprémben.

Több mint tíz évvel ezelőtt az akkor Navracsics Tibor mellett dolgozó Porga Gyula – aki jelenleg Veszprém polgármestere – hívására Kész Zoltán belépett a helyi Fidelitasba, és meg is kapta az elnöki posztot. Nyolc hónap után Kész otthagyta a Fidesz ifjúsági szervezetét, ahol elmondása szerint nem volt semmilyen fogadókészség az együttműködésre épülő gondolkodásra.  A független jelölt jelenleg – akit Veszprémben sokan „Totyának” becéznek – a Polgári Platform és a Szabad Piac Alapítvány vezetője, a magyar gazdaság helyzetével és a szélsőjobb térnyerésével is sokat foglalkoznak. A helyi civil és közéletben aktív Kész szervezte novemberben a budapesti kormányellenes tüntetéssel párhuzamos veszprémi „közfelháborodás napját”.

Kész Zoltán elmondása szerint minél több civilt próbál bevonni a választási időszak megmozdulásaiba annak érdekében, „hogy igazi helyi közösségi akcióként fogjuk fel ezt a kampányt”. A múlt heti Magyar Narancsnak adott interjújában kiemeli: egyedül nem tudja megváltani az országot, de ennek a győzelmének szimbolikus jelentősége lenne. Úgy véli: az utóbbi években fideszes többségű Veszprémben is legyőzhető a kormánypárt, így pedig elindulhat egy olyan folyamat, amely végén már érdemi változások is lesznek.

A kampánnyal kapcsolatban Kész Zoltán arról beszélt, hogy ajtótól-ajtóig típusú kampányt kell folytatnia, azaz személyesen kíván elmenni minél több választóhoz. Számos nyilvános eseményen, fórumon próbálja meggyőzni a választókerületben élőket, hogy szavazzanak rá és arra, hogy vége legyen a Fidesz kétharmadának. A kampánytémák között a korrupció, az átláthatóság, az adózás, az oktatás ügye és a fiatalok elvándorlása is szerepel. A független jelölt szerint fontos hangsúlyozni, hogy bárkit indít Veszprémben a Fidesz, az nem a helyieket fogja képviselni, hanem „Orbán Viktor személyes szavazógombja lesz az Országházban”. „Országos ügy ez a választás, de persze ami jó Magyarországnak, az jó Veszprémnek is.”.

Úgy tudjuk, Kész Zoltán megválasztása esetén nem ülne be egyetlen parlamenti párt frakciójába sem, ennek ellenére az MSZP látványosan segíti őt. A szocialisták február elején Veszprémben tartják idénynyitó frakcióülésüket, és február a 22-e előtti időszakban több száz aktivistát is vezényelnek a helyszínre, akik mindenféle eszközzel próbálják majd rávenni a helyieket, hogy szavazzanak Kész Zoltánra.

Aki nem bontana: Némedi Lajos (Fidesz–KDNP)

A Fidesz nem csupán országos, hanem helyi szinten is igyekszik azt hangsúlyozni, hogy a kétharmad szempontjából nincs jelentősége a veszprémi időközi választásnak, nekik a választókerületben élők képviselete az elsődleges céljuk. Ennek megfelelően Veszprém tavaly év végén nyolcszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott, amelyet Porga Gyula polgármester elmondása szerint fejlesztésekre költenek majd. Ezt követően januárban Orbán Viktor miniszterelnök is ellátogatott a városba, hogy meghallgassa jelöltjük, a veszprémi alpolgármester elképzeléseit. A híradások szerint Némedi Lajos választási programját is bemutatta a kormányfőnek. Ez azért is érdekes, mert információink szerint Némedi nem hozott nyilvánosságra részletes választási programot. (A többi jelölthöz hasonlóan Némedi Lajost is szerettük volna elérni, ám többszöri egyeztetést követően írásban kért kérdéseinkre egy hét után sem érkezett válasz.)

Az önkormányzat honlapján található önéletrajza szerint az általános és a középiskolát szülővárosában, Pápán végezte el, közigazgatási diplomáit Budapesten szerezte, feleségével és gyermekeivel 20 éve él Veszprémben. Már közel negyven éve dolgozik önkormányzatokban, Veszprémben 2006 óta képviselő, 2010-től pedig a város működtetéséért felelős alpolgármester. „Pozitív, reális és határozottan ambiciózus vagyok, szeretek közösségért dolgozni és érzem annak felelősségét is” – írja magáról.

A vehir.hu beszámolója szerint egy hétfői lakossági fórumon Némedi Lajos úgy nyilatkozott, hogy „elérhető képviselő” szeretne lenni, akinek a legfontosabb a választókerületben élők képviselete. Megígért még egy sor városi fejlesztést, majd megemlítette az átépítés előtt álló 8-as főutat, amellyel kapcsolatban más fórumokon már felmerült, hogy a felújítás után az útszakaszt is díjkötelessé tehetik. Amikor ennek kapcsán az InfoRádió azt kérdezte Némedi Lajostól, hogy tudja-e garantálni a díjkötelesség elkerülését, Némedi Lajos csak ennyit mondott: „Nem fogok erre a kérdésre válaszolni”.

A Fidesz egyébként már az aláírásgyűjtés során számos aktivistával volt jelen a választókerületben, Némedi Lajos a helyi médiumoktól is megkapja a segítséget, számos lakossági fórumot tart, ahol általában a települések polgármesterei is kiállnak mellette. A helyi viszonyokat ismerők szerint ő a legesélyesebb, még akkor is, ha ellenzékiek egyre intenzívebben támadják őt MSZMP-s múltja miatt.


Figyelmébe ajánljuk