„Önök biztosítják a többséget” – mondta az ellenzéknek a szombathelyi fideszes polgármester

  • Kupi Györgyi
  • 2019. január 8.

Kis-Magyarország

Történelem, csupa kisbetűvel.

Ha csupa kisbetűvel is, de történelminek nevezhető, hogy a fideszes vezetésű Szombathely közgyűlése is elfogadta azt a határozatot, amely szerint a helyi önkormányzati cégek nem alkalmazhatják a túlóra törvényt.

Még tavaly december közepén a rabszolgatörvény bojkottjáról fogadott el határozatot a szegedi közgyűlés, amelyet Botka László kezdeményezett. Egyben akkor arra buzdította az önkormányzatokat, hogy cselekedjenek hasonlóan.

Botka bojkottra szólít fel a túlóratörvénnyel szemben

Szeged nem alkalmazza a rabszolgatörvényt. Botka László Szeged polgármestere közleményben jelentette be, hogy Szeged nem alkalmazza a túlóratörvényt. Emellett a polgármester bojkottra hívja a munkáltatókat és az önkormányzatokat a rabszolgatörvénnyel szemben. Botka úgy véli, a Fidesz a munka törvénykönyve módosításával embertelen helyzetbe hozta a magyar munkavállalókat, ezért azonnali és határozott lépéseket kell tenni.

A vasi megyeszékhely közgyűlésének baloldali frakciója, valamint az egyetlen jobbikos képviselő kezdeményezte, hogy kedden rendkívüli közgyűlésen döntsenek arról, hogy Szombathelyen az önkormányzati tulajdonú cégek ne alkalmazhassák a túlóra törvényt, a többségi tulajdonú cégeknél pedig az önkormányzat azt képviselje, hogy ne lehessen az eddiginél nagyobb mértékben túlmunkát elrendelni.

A szombathelyi képviselő-testület 21 tagú. Kedd délelőtti rendkívüli ülésen a Fidesz-KDNP frakciót kizárólag a polgármester, Puskás Tivadar képviselte. A 9 tagú baloldali frakció viszont teljes létszámban jelen volt. Mellettük megjelent a jobbikos képviselő, Balassa Péter és az egyetlen nem fideszes városvezető, a Pro Savaria civil egyesületet képviselő, egyben a gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármester, Molnár Miklós is. Így a határozatképes volt a közgyűlés.

A Jobbik és a baloldal

A szavazásnál már elég volt a Jobbik és baloldal voksa is, így némi politikai adok-kapok után a közgyűlés elfogadta az előterjesztést. Egyben azt a módosítást is, hogy felkéri a polgármester Hende Csabát, Szombathely kormánypárti országgyűlési képviselőjét, kezdeményezze a törvénymódosítás visszavonását a parlamentben.

A fideszes polgármester kulcsmondata a keddi rendkívüli szombathelyi közgyűlésen az volt, hogy az ellenzékre utalva azt mondta: „önök biztosítják a többséget”. Egyben jelezte, hogy ez a jövőben más ügyekben is így lehet. A megjegyzést Balassa Péter jobbikos képviselőnek címezte, de Molnár Miklós alpolgármester is magára vette. Utóbbi elmondta, abban a reményben jött el a közgyűlésre, hogy értelmes szakmai vitát lehet folytatni a kérdésről, sajnálja, hogy a Fidesz-frakció távolmaradásával ez elmaradt. Molnár Miklós – akihez egyébként a legnagyobb, városüzemeltetésért felelős cég tartozik – ezután elhagyta az üléstermet.

A szombathelyi rendkívüli közgyűlés után tartott sajtótájékoztatón a szocialista önkormányzati képviselő, Nemény András történelminek minősítette, hogy kedden a többséget az ellenzék adta a vasi fővárosban.

Miért kellett volna értelmes vita?

A határozati javaslatban az szerepel, hogy a többségi önkormányzati tulajdonú cégek hívjanak össze taggyűlést, és ezeken Szombathely amellett szavazzon, hogy ne lehessen elrendelni az eddigieknél több rendkívüli munkaidőt. Ez azoknál a cégeknél teremt pikáns helyzetet (például a Vasivíz ZRt-nél), ahol ugyan Szombathely a legnagyobb tulajdonos, de ahhoz, hogy a cég működését egyedül befolyásolni tudja, ez nem elég. Az ügy valószínűleg itt folytatódik.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.