Petíciót indítottak Szegeden a messziről jött ember ellen

Kis-Magyarország

Balázs Csabáról, a szegedi kulturális intézmények kinevezett vezetőjéről nem hiszik el, hogy nincs politikai hátszele.

„Felszólítjuk Szeged Város Közgyűlését, hogy vonja vissza Balázs Csaba kinevezését, és nevezze ki Orbán Hedviget igazgatónak!” – olvasható a petícióban, amely a szegedi közgyűlés december 17-én született „méltatlan, megalázó és szakmaiatlan, ezért kultúraellenes” határozata ellen tiltakozik.

Szegeden februárban lejár a Szent-Györgyi Albert Agóra vezetőjének, Orbán Hedvignek a megbízatása. Az önkormányzat pályázatot írt ki. Erre ketten jelentkeztek, a jelenlegi igazgató, Orbán Hedvig – vagy ahogyan mindenki ismeri: Hédi – mellett Balázs Csaba is, a Siklósi Vár Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetője. A közgyűlés kulturális bizottsága zárt ülésen hallgatta meg a két pályázót, és úgy döntött, Balázs Csaba kinevezését javasolja. A Botka László polgármester (Összefogás Szegedért) vezette közgyűlés pedig ez alapján ki is nevezte Balázst 2022. február 16-ától 2027. február 15-ig, 19 igen és 9 nem szavazattal.

Mivel Szegeden összevonják a kulturális intézményeket – ahogyan a színházat a szabadtérivel –, és a város hét, eddig önálló művelődési háza beolvad az Agórába, az új vezető Szeged kulturális életének meghatározó szereplőjévé válik.

A közgyűlésen szóba került a dunántúli pályázó viszonya a politikához. Tény, hogy Balázs Csaba 2014-től 2019-ig Siklóson független önkormányzati képviselő volt, és a független polgármester mellett alpolgármester. Az ellenzékben lévő jobboldali képviselők Balázsról mint SZDSZ-es múltú emberről beszéltek – Haág Zalán (KDNP) „politikai komisszárnak” nevezte. Emlékeztetett, hogy tíz éve konszenzusos döntés nyomán lett az Agóra vezetője Orbán Hedvig, akit öt éve is jónak tartott mindkét oldal, és semmilyen kritika nem érte a munkáját. A KDNP-s képviselő szerint Botka nem is ismeri a városát, azért lehet kinevezni egy máshonnan érkezett embert intézményvezetőnek. Chovanecz Kata (Fidesz) a pályázati kiírást hozta szóba. Chovanecz szerint Balázs Csabának nincs megfelelő végzettsége, és nem is nevezhető ki.

 
Balázs Csaba. 
Forrás: Balázs Csaba Facebook-oldala 

Botka László azt mondta, hogy lejárt a vezetői megbízatás, új pályázatot kellett kiírni és elbírálni, ennyi történt. Balázs Csaba „politikai komisszárságáról” pedig annyit – így Botka –, hogy a jelenlegi siklósi polgármester, Riegl Gábor (Fidesz-KDNP) kulturális tanácsnoka. Martonosi Éva jegyző pedig úgy foglalt állást, hogy mindkét pályázat érvényes volt, mindkét pályázó rendelkezik a megfelelő végzettséggel.

Információink szerint a Fidesz nem adta föl a harcot ez ügyben, vizsgálják a Balázs pályázásával kapcsolatos városházi dokumentumokat.

A közgyűlési döntés visszavonását kérő petíciót nem politikusok kezdeményezték. A kapcsolattartóként föltüntetett Török József szegedi közművelődési szakértő, akinek ebben az elbírálásban nem volt része, szegedi polgárként áll ki az ügyben. Elsősorban azért kérik a döntés visszavonását, mert Orbán Hédi kultúraszervező munkájával szemben nem volt kifogás soha, tíz éve vezeti az intézményt, előtte húsz évig irányította a jogelőd Százszorszép Gyermekházat, 1997-ben Bessenyei-díjjal, 2003-ban a Szegedért Alapítvány díjával tüntették ki. Ez a mostani döntés – a petíció szerint –harmincéves áldozatos és minőségelvű munkát negligált.

A tiltakozók azt is szóba hozzák, hogy a megválasztott vezetőnek nincs meg a törvényben és a kiírásban is szereplő szakirányú gyakorlata és egyetemi (MA) végzettsége, és így az ő kinevezése duplán törvénysértő.

Ezt arra a szakvéleményre hivatkozva állítják, amelyet a Narancs.hu újságírója is láthatott. A kulturális bizottság által felkért szakértő szerint Balázs Csabának ugyan van közművelődési felsőfokú szakképesítése, de az olyan, ami ebben az esetben nem számít szakirányú végzettségnek. A Siklósi Várszínház élén eltöltött idő pedig azért nem számít ez esetben figyelembe vehető szakmai gyakorlatnak a szakértő szerint, mert a várszínház alaptevékenysége előadó-művészeti, nem ugyanaz, ami a szegedi Agóráé. 

A felkért szakértő Orbán Hedvig pályázatát támogatta. 

Orbán Hedvig mellett kiállt Gellérfy László is, aki a Szegedért Alapítvány Társadalmi-Állampolgári Kuratóriumának elnöke. Az alapítvány 32 éve díjazza a város szellemi életének meghatározó személyiségeit.  

Szegeden, ha azt mondom Hédi, azt mondod Százszorszép, ha azt mondom Orbán Hédi, azt mondod Szent-Györgyi Albert Agóra,...

Posted by Gellérfy László on Saturday, December 18, 2021

A döntés ellen tiltakozók flashmobot szerveznek január elején, információink szerint a városházával szemben. Ez a szakma szolidaritásának megnyilvánulása a városszerte tisztelt népművelő iránt.

Török József lapunknak arról beszélt, a közgyűlési döntés azt bizonyítja, hogy a városi önkormányzatnak nincs kulturális koncepciója, csakis intézményekben, azok fönntartásában gondolkodik. Szerinte annyi történt, hogy Balázs Csaba Szegedre költözik, ismerték, keresni akartak neki egy állást, és kapóra jött az Agóra-pályázat: erre a szegedi városvezetés „pillarezdülés nélkül képes”.

Más civil vélemény szerint tényleg igaz lehet, hogy az egykori SZDSZ ma is létező kapcsolati hálója működött, amikor megválasztották az igazgatót.

Másoknak, akikkel a Narancs.hu beszélt, viszont az tűnt föl, hogy a város vezetői– tapintatból, vagy mert az eljárás metódusa lehetővé teszi – nem mondják ki „expressis verbis”, amit a döntés maga jelent:

tisztelik, elismerik Orbán Hédi munkáját, de azt szeretnék, hogy máshogyan működjön az összevont intézmény, mint eddig az Agóra. Nyilvánosan gond nélkül fölvállalják a politikai konfliktust, de az emberit és szakmait nem. 

„Gyakran jártunk Szegedre a nagybátyámékhoz. Nagyon szerettem abban a városban, emlékszem a régi Z. Nagy Cukrászda fagylaltjának az ízére. Unokatestvéreimmel is tartjuk a kapcsolatot, gyakran jövünk Szegedre színházba, a Szabadtérire, de valóban idegennek számítok” – mondja a Narancs.hu-nak Balázs Csaba. – „Nekem is van munkám, a feleségemnek is. Amikor megláttam a pályázati kiírást, beszéltünk róla. Arra jutottunk, hogy pályázok, nincs veszítenivalóm, viszont előrelépés lenne egy nagyobb városban dolgozni. A feladat is vonzó, az Agóra, főleg a majd hozzá tartozó művelődési házakkal együtt. A siklósi várszínházat átvéve olyan szervezetet vezettem, amely a piacról élt, nem kapott költségvetésből, nekünk a rendezvényeinkre elő kellett teremtenünk a pénzt. Az esélytelenek nyugalmával indultam, aztán értesítettek, hogy várnak a bizottsági meghallgatásra. Azt nem tudom, honnan vették, hogy én SZDSZ-es voltam, vagy hogy politikai támogatottságom lenne, mert nincsen. A végzettségem és a szakmai gyakorlatom megfelel a 2020-as Emmi-rendelet előírásainak. Amióta megválasztottak, leveleket kapok, csetüzeneteket ismeretlenektől, egyik-másik méltatlan stílusú. Nem volt még ilyen, de nem tudok mit kezdeni ezzel a gyűlölettel. A megbízási szerződésemet még nem írtam alá, és bár nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni az önkormányzatot, elgondolkodtam rajta, hogy tényleg kell-e ez nekem: az-e az én feladatom, hogy árkokat temessek be. Az egzisztenciánk nem függ attól, hogy elmegyek-e Szegedre dolgozni, vagy sem. Ezt most a két ünnep között megbeszéljük.”

Kérdésünkre, mit gondol a petícióról, és hogyan tervezi az életét február 15-e után, Orbán Hédi azt válaszolta, nagyon szépen köszöni a szegediek támogatását. Február 15-éig ellátja a feladatát a legjobb tudása szerint – a továbbiakról egyelőre nem szeretne nyilatkozni.

 
Orbán Hédi (balról).       
Forrás: Szent-Györgyi Albert Agóra Facebook

A Szent-Györgyi Albert Agóra 2013 óta működik, szakkörök, művészeti csoportok életét, rendezvényeit szervezi, kiállításokat, ismeretterjesztő vetélkedőket, előadásokat, táborokat, akkreditált képzéseket rendez. Honlapján a polgármesteri köszöntő a négyszintes épület elkészülte alkalmából Klebelsberg Kunót idézi, aki szerint „a város, a városvezetés csak falakat emelhet, s e falakat lélekkel megtölteni a bennük munkálkodók feladata”.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Jakob lova

  • SzSz

„A tehetséged olyan, mint a szalonna. Nem elég fellógatni a kéménynél. Először jól be kell dörzsölni sóval, majd mindennap ellenőrizni kell!” – tanácsolják Elsie-nek, akinek a szalonnához illő tehetsége konkrétan az éneklés.

Szemrevaló: Haldoklás, de komédia

Bár a film nem tragikus hangoltságú, néhol finom iróniát is tapasztalhatunk, azért a térdünket nem fogjuk csapkodni két öregember (a férj alzheimeres, a feleség rákos) agóniája, meg egy az életét kudarcként megélő zeneszerző öngyilkossága láttán.

Nincs meglepetés

Ráfoghatjuk akármire, hogy lelki táplálék, fajunk szellemi öröksége, a művészet (egyik) elsődleges célja akkor is a nőszerzés. Eszmei fajfenntartás, ha úgy tetszik.

Minden út Rómába vezet

Azt túlzás lenne állítani, hogy David Gil­mour végigdolgozta volna az elmúlt 35 évet. A Pink Floyd énekes-gitárosa a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Polly Samsonnal, akivel családot alapított, és aki lényegében a fő alkotótársa lett. Gilmour rengeteg időt töltött, illetve tölt még mindig a szeretteivel, és elsősorban emiatt ad ki csupán évtizedenként egy lemezt. 

Teszt

Három pár, háromféle társadalmi státusz, háromféle dinamika, három kudarcos viszony – megvan a harmadik darabja is Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának.

Szellem a palackban

2024. január 1-jén nagy dolog történt Magyarországgal, évszázadonként jó, ha egy ilyen kitüntetett alkalom adódik, a teljes napfogyatkozás például biztosan smafu hozzá képest. Hazánk – nos, távolról sem elsőként a kontinensen – bevezette az italos palackok betétdíját, mindközönségesen az üvegvisszaváltást.

Falmelléki dallamok

A magyar uniós elnökségről szóló plenáris vitát ugyan lapzártánk után rendezik (amikor ezt önök olvassák: rendezték) az Európai Parlamentben, de Orbán Viktor reakciója a korábbi szereplései alapján előre kisakkozható.

„Idegen vagyok magamnak”

Ebben a különös interjúkötetben, amelynek több fejezetében egy-egy harmadik fél is bekapcsolódik a beszélgetésbe, Gyárfás Dorka többnyire afféle narrátorként kíséri Kulka Jánost, csupán alkalmanként lendítve tovább a témát egy-egy új irányba.