Lebukott adócsaló cégek: az államot védi a törvény, de az igazi vesztesek az alkalmazottak

  • Massay-Kiss Andrea
  • 2021. december 24.

Kis-Magyarország

A közterheket és az áfát nem fizető cégek ellen a hatóságok eljárást indíthatnak, ám az alkalmazottak káráról kevesebb szó esik. Az érzékeny anyagi veszteségek mellett pénzügyileg megterhelő egyéni csatákat vívni, főleg ha a foglalkoztatott csökkent munkaképességű.

Tizenhárom őrző-védő cég vezetőjének letartóztatását indítványozta december elején az ügyészség. A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség akkor közölte, a több helyszínen zajló nyomozás során, a NAV bűnügyi nyomozói és a Készenléti Rendőrség munkatársai azért állították elő a gyanúsítottakat, mert a közteher és az áfa befizetése alól akartak kibújni. Ennek érdekében több lépcsős céghálózatot hoztak létre, bejelentési kötelezettségeiket részben teljesítették, ám semmit nem fizettek be. A gazdasági társaságokat rendszeresen cserélgették, ez tűnt fel az adóhatóságnak. Az államnak 2 milliárd forintos kárt okoztak.

De ezekben az esetekben nem csak az állam a károsult, vesztesek a céghálózatok legalsó részein lévő foglalkoztatottak is.

Az ügy miatt munka és fizetés nélkül maradtak, a közteher-befizetések hiányában biztosan számíthatnak a nyugdíjjogosultságuk módosulására, és egyéb járandóságok elmaradására is.

Történetünkből az látszik, a bökkenő az, hogy míg az állam a törvény segítségével érvényesítheti akaratát, addig az őrző-védő cégek tulajdonosai által foglalkoztatott munkavállalók hoppon maradnak.

„Amíg az államnak megvannak az eszközei a behajtáshoz, addig a dolgozóknak sajnos nincsenek, még felvilágosítást sem kapnak, mert azzal rázzák le őket, hogy eljárás alatt van a cég. Amire meg már vége lesz az eljárásnak, addigra oda a felelős cégvezető, mint esetemben is történt” – mondta a Narancs.hu-nak Szabó Mihály, az ügy egyik károsultja.

Egyszerre négy foglalkoztatónál munkaviszonyban

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszakürt-Bogarasban élő férfi 2017-től három évet dolgozott az egyik lekapcsolt cégnél, mint portás-telepőr. Rehabilitációs ellátásra jogosult, 45 százalékban csökkent a munkaképessége, gerinc- és szívproblémái vannak. Öt éve lenne még a nyugdíjig, jelenleg 39 200 forint rehabilitációs ellátást kap. Gyógyszerköltsége minden hónapban 12 ezer forint, munkája nincs, párjával önellátásra rendezkedtek be. 

„Egymás után alakultak ezek a cégek, és általában egy hónappal később kaptuk meg a munkaszerződést” – kezdi történetét a tiszakürti férfi. A foglalkoztatottak így tudták meg, hogy már egy másik cégnél dolgoznak, amely egyébként ugyanazzal a tulajdonosi körrel rendelkezett. Az eredeti fővállalkozó az Omega Team volt – bár őket csak az őrzött területen kifüggesztett tábla, és a cégnévvel feliratozott ruha jelenítette meg – a dolgozók munkaerőkölcsönző cégekhez kerültek. A társaságok, ahol Szabó Mihály megfordult: Norb-Guard-95, Brand-Szol-Ker Kft., Privat-Szol-Ker Kft., Adrenalin-Group, Star Ranger Kft. A felsorolt cégek közül több jelenleg felszámolás vagy kényszertörlés alatt van.

Amikor az utolsó két foglalkoztatót egyszerre kapcsolták le, történetünk főszereplője összesen négy munkáltatónál rendelkezett munkaviszonnyal.

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának Kunszentmártoni Kirendeltségénél tudta meg, hogy az Adrenalin Group, ahol 2019. február 1-től volt alkalmazásban, nem zárta le jogviszonyát, és így került a Star Ranger Kft.-hez ugyanazon év július 1-től, bár munkaszerződést nem kapott. Amikor az eljárások elindultak, sehogyan sem tudott kilépő papírt szerezni, és közben lett egy új munkaadója, valamint a Rehab is foglalkoztatónak számított.

A kaotikus helyzet hozadéka, hogy egy ideig nem folyósították a rehabilitációs ellátást, mert a Nemzeti Foglalkoztatási Alapkezelő felületén az volt látható, hogy több nyitott munkahellyel is rendelkezik. Végül ez a probléma úgy oldódott meg, hogy nyilatkozatott kellett tennie a JNKSZ Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztályánál.

Közel félmilliós veszteség

A cégvezetői és tulajdonosi letartóztatások 2019-ben kezdődtek, az üggyel annak idején a Narancs is foglalkozott. Szabó Mihálynak viszont az is csak 2 év után derült ki a NAV tájékoztatásából, hogy a fent említett egyik foglalkoztatónál csupán 2019 februárjában volt bejelentve, tovább már nem. A munkabér ezzel szemben egészen júniusig megérkezett a bankszámlájára, sőt, bérpapírt is kapott a levonások feltüntetésével. „Ezeket az igazolásokat bár minden, az ügyben érintett hivatal kérte, hiába mutattam be, az ügymenetre kedvező befolyásolással nem voltak” – mondta a károsult a Narancs.hu-nak.

„Elbuktam egy havi fizetést, több mint két hónap táppénzt és három és fél hónap rehabilitációs ellátást”

– folytatta.

2020 márciusától betegállományban van gerincproblémái miatt, ám táppénzre való jogosultsága sem teljes, mert a foglalkoztatók hiányos munkaügyi igazolásai miatt nem tudja bemutatni az ehhez szükséges dokumentációkat. Számításai szerint összesen közel 500 ezer forint kiesését jelent neki mindez. Ráadásul „lepattantam minden falról, amikor segítséget próbáltam szerezni” – fűzte a fentiekhez.

Nincs segítség? 

Érdeklődött a nyugdíjfolyósítónál, fővárosi kormányablaknál (a foglalkoztatók budapesti székhelyűek voltak), a NAV-nál és az ombudsmannál is. Az Alapvető Emberi Jogok Biztosa arról tájékoztatta Szabót, miután alaposan megvizsgálta ügyét, hogy mivel ő csak hatóság tevékenysége vagy mulasztása esetén járhat el, a foglalkoztató cégek viszont nem minősülnek hatóságnak. Levelében azt írta a biztos, hogy sajnos ez az eset annak ellenére is fennáll a munkavállaló kárára, hogy „az jelentős részben korábbi foglalkoztatóinak mulasztása illetve jogellenes magatartása nyomán alakult ki.”

A szegedi főügyészségi csoportvezető ügyésze polgárjogi vagy munkajogi eljárást javasolt. Szabó Mihály többedmagával munkajogászhoz fordult, de kiderült, hogy egy órányi jogi tanácsért 8 ezer forintot kell fizetni fejenként, így a pereskedés költségeit szinte biztosan nem tudja állni. A munkajogász azt tanácsolta, hogy a károsult dolgozók várják meg, míg kijelölik a csődbiztost, mert akkor tudnak bekapcsolódni az eljárás folyamatába. De arról, hogy ez a kijelölés mikor történt, még nem kaptak értesítést.

A NAV arról viszont értesítette a károsultat, hogy a büntetőeljárás alatt álló cégeket lezárták és kivették a rendszerből, de így már nem látszik, hogy be voltak jelentve. Ez viszont a nyugdíj szempontjából rossz hír, mert kevesebb ellátásra számíthatnak. A károsultnak volt olyan kollégája, aki éppen nyugdíjazás előtt állt, amikor a cégek ellen eljárást indítottak. „Hét éve ment a kukába” – mondta.

A tiszakürti férfi úgy gondolja, mindez azért fordulhat elő, mert nem elégségesek az ellenőrzések. A munkaerőkölcsönzőknél, a takarító cégeknél, az őrző-védő vállalkozásoknál rendre tapasztalhatóak a hasonló esetek. A legtöbb helyen a munkáltatók ki sem adják, és ki sem fizetik a szabadságokat, nincs hétvégi vagy ünnepnapi pótlék, ezzel ő is így járt. Sűrűn előfordult, hogy nem biztonsági őrként jelentették be a foglalkoztatottat, hanem forgalomirányítóként vagy karbantartóként, mert így nem kellett az 1300 forintos minimál szakmunkásbért kifizetni, elég volt csak a 680 forint órabér.  

„Elkeserítő a helyzet, ami ma megfelelő ellenőrzések hiányában az országban van. Ismeretségi körömben szinte alig akad olyan, aki teljes munkaidőben lenne bejelentve, a legtöbben napi 2, 4, ritkábban 6 órában”

– hangsúlyozta. Azt sem érti, hogy miért ő az egyetlen, aki felhívja erre a figyelmet, tudomása szerint, a fent említett büntető eljárás alatt álló ügynek is országosan legalább 1800 károsultja van.

(Címlapképünk illusztráció)

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk