Pócs János szerint aki a helyi bűnözésről mer beszélni, lejáratja a városát

Kis-Magyarország

Hát még ha aláírást gyűjtenek!

Jászapátin jártunk, abban a városban, amely jó ideje Pócs Jánosnak köszönheti hírnevét. Riportunkban elsősorban arra kerestük a választ, hogy mitől olyan népszerű – népszerű-e egyáltalán – a botrányt botrányra halmozó fideszes képviselő, illetve hogy mit tehet ilyenkor az ellenzék.

Nos, nem sokat. Pócs nem tűr semmiféle kritikát, amit az alábbi eset is jól mutat.

300 tiltakozó

Február közepén néhányan megjelentek a jászapáti önkormányzat képviselő-testületi ülésén azzal az ötpontos beadvánnyal, ami a városban uralkodó közállapotokra hívta fel figyelmet.

A beadványt több mint 300-an írták alá, szerintük a kedvező bűnügyi statisztika ellenére félelem uralkodik a városban, amiért – kimondva-kimondatlanul – egyes roma családok a felelősek.

Pócs János a Parlamentben

Pócs János a Parlamentben

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

„Nyugdíjasok vagyunk, és saját bőrünkön érezzük, hogy nem jó ami itt megy. Amikor inzultátlák a lányomat, a 4 éves unokámat, majd ezt megírtam a Facebookon is, az volt a válasz, hogy túlzásokba esem. Közben mással nem is foglalkoztunk egész nyáron, mint hogy a kisgyereket nyugtattuk. De mesélhetnék arról is, hogy egyesek úgy járkálnak mások portáján, mintha otthon lennének, és már az összes üresen álló házból elvittek mindent, amivel fűteni lehet. Vagy a kóbor kutyákról, az utak állapotáról…”– mondja Lédeczy Jánosné, aki ott volt a képviselőtestületi ülésen.

„Higgye el, fuldoklunk ebben a városban, ezért is kezdtük az aláírásgyűjtést – függetlenül a politkától. A polgármester szó szerint kegyet gyakorolt azzal, hogy adott nekünk két percet, hogy elmondjuk, amit akarunk – teszi hozzá a férje. – De a petíciónkat nem vette át, azt postán kellett elküldenünk”.

A jászapáti önkormányzat működéséről sokat elárul, hogy a képviselő-testületi ülésen, miután a panaszosok leléptek, Pócs János levelét olvasták fel, aki nemcsak azt írta meg, hogy kérésére „a kiemelt rendőrségi és készenléti egység” a városban közel 700 igazoltatást végzett, hogy a bejelentett bűncselekmények száma közel hatvan százalékkal csökkent, illetve hogy bejelentett bűncselekmények közül a felderítetlen esetek száma a nullához közelít”, de azt is, hogy „már az országos média és szélesebb körben is felfigyelnek a városunkat lejárató, botrányt keltő közbiztonsági hangulatkeltésre”.

Miközben a város iránti érdeklődést magának köszönheti: nemrég került nyilvánosságra egy, a romagyilkosságok évében, 2008-ban készült videó, amiben az látszik, hogy a politikus kazánba küldte egyik roma alkalmazottját. A felvételen azt mondja a megbüntetett férfi, miközben a kazánban ül, hogy Pócs itt égeti el azokat a cigányokat, akikre haragszik, később a képviselő meggyújt egy papírt és a férfi mellé dobja, majd becsukja a kazán ajtaját. Az ügy kipattanása után több roma szervezet tiltakozott, felszólították Orbán Viktor, hogy mondassa le Pócsot.

A fideszes Pócs János elismerte, hogy videóra vette, amint kazánba zárja egyik roma alkalmazottját

Szerinte ebben nincsen semmi kivetnivaló. Meglehetősen furcsa videót szúrt ki a amin a fideszes Pócs János kazánba küldi egyik roma alkalmazottját. A felvételen azt mondja a megbüntetett férfi, miközben a kazánban ül, hogy Pócs itt égeti el azokat a cigányokat, akikre haragszik, később a képviselő meggyújt egy papírt és a férfi mellé dobja, majd becsukja a kazán ajtaját.

Lédeczyék szerint szó sincs "hangulatkeltésről", szerintük a bűnügyi statisztikák nem a valós helyzetet mutatják. „Valóban itt voltak a készenlétisek, de csak munkaidőben. Még engem is igazoltattak, amikor mentem a könyvtárba, de délután ötkor hazamentek Pestre” – jegyzi meg Lédeczy a 700 igazoltatásról.

Jászapátiról szóló helyszíni riportunkat e heti lapszámunkban olvashatják.

Ne feledje el e héten is megvenni a Magyar Narancsot: csütörtöktől kapható az újságárusoknál vagy fizessen elő rá itt.

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.