Bukta a rágalmazási pert Botka ellen, de Szabó Bálintnak nincs hol bocsánatot kérnie

  • narancs.hu
  • 2019. április 9.

Kis-Magyarország

Abban a sajtóperben hirdettek kedden ítéletet első fokon a Szegedi Járásbíróságon, amelyet azt követően indított Botka László szegedi polgármester, hogy Szabó Bálint az Echo TV-ben nyilatkozott róla.

Az első rendű alperes Szabó Bálint 2018. november 6-án az Echo TV műsorában a Szegedi Járási Ügyészség vádiratára hivatkozva azt állította, hogy a SZEVIÉP-ügy szálai Botka Lászlóig nyúlnak, illetve, hogy nála landoltak pénzek. A szegedma.hu internetes portálon, illetve a Déli Szó november 9-i számában is megjelentek a Szabó által nyilatkozott állítások azt a látszatot keltve, hogy a polgármester érintett a büntető ügyben.

Amint arról tavaly ősszel a Narancs.hu elsőként beszámolt, Botka László ezek után jó hírnév megsértésére hivatkozva személyiségi jogi pert indított Szabó Bálint és a két sajtóorgánum ellen. A korábbi tárgyalási napokon a szegedma.hu és a Déli Szó jelezte: ők csak átvették Szabó nyilatkozatát, ezért nem felelnek annak valóságtartalmáért.

Botka tavaly ősszel lépett a rágalmazás miatt

Botka tavaly ősszel lépett a rágalmazás miatt

Fotó: Wkimedia

Kikérték a SZEVIÉP-ügy vádiratát

Bálint Gábor, a felperes ügyvédje azonban elmondta, hogy ha meg is állná jogilag a helyét az, hogy a sajtótermékek bármilyen tartalmú nyilatkozatot idézhetnek, azért felelősség nem terheli őket, ám a cikkek néhány ponton eltérnek az Echo TV-ben elhangzottaktól, ezért igenis felelősség terheli őket.

Szabó Bálint egyenesen azt sugallta: csak a tévé riportere mondta ki, hogy Botka Lászlóhoz vezetnek a SZEVIÉP-ügy szálai, ő ezt nem erősítette meg, sőt a vádiratból idézve pontosította a tévés szavait. A bíróság közben kikérte a Szegedi Járási Ügyészségtől a SZEVIÉP-ügy vádiratát, amelyben a bíró kereste azokat a részeket, melyek Botka László érintettségére utalnának, de ilyet nem talált.

Ezt nyilván tudta Szabó Bálint is, ezért bírósági hozzászólásában inkább elhatárolódott ettől az állítástól, minthogy megerősítette volna azt. Botka László egyébként mindkét alperestől helyreigazítást és kétmillió forint sérelempénzt, valamint a perköltségek megtérítését várta.

Echo TV, szegedma.hu, Déli Szó

A szeged.hu beszámolója szerint az ítélethirdetésre egyik alperes sem ment el, sőt jogi képviselőik is távol maradtak a tárgyalástól.

Lakatos Péter bíró az első fokon meghozott ítéletben elmondta, az eredetileg kért 2-2 millió forint helyett az 1-1 millió forintos sérelemdíj arányos. Mivel azonban az Echo TV néhány napja megszűnt, Szabó Bálintnak nincs hol megkövetnie a polgármestert, ugyanis eredetileg ezen a csatornán élő adásban kellett volna Botka László bocsánatát kérnie, de erre már nincs lehetőség.

Szabó Bálint: aki mondta is, nem is

Szabó Bálint: aki mondta is, nem is

Fotó: Bod Tamás felvétele

A szegedma.hu-nak a sérelem megfizetésén túl nyolc napig kint kell tartania a nyitóoldalán az ítélet rendelkező részét, valamint egy bocsánatkérést Botka László polgármestertől, a Déli Szónak a címoldalán kell megtennie ugyanezt. Az ítélet nem jogerős, az alperesek minden bizonnyal fellebbeznek az ügyben.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.