Az osztrák határ mellett található, 9 ezer fős Szentgotthárd önkormányzata nemrégiben saját újság kiadásába kezdett. Ez önmagában még nem hír, csak akkor lesz az, ha tudjuk: a kisvárosban már évek óta működik egy ingyenes havilap. Csakhogy a legnyugatibb magyar városban a jelek szerint nem örülnek a döntéshozók, ha független sajtó működik. Márpedig a Gotthárdi Körkép (GK) közéleti-kulturális periodika már ötödik esztendeje látja el hírekkel, háttér-információkkal a helyi lakosságot. Teszi mindezt önkormányzati támogatás nélkül, ennek köszönhetően anyagilag és politikailag is függetlenül.
Fillér támogatás nélkül
Fotó: A szerző felvétele
A szentgotthárdiak 2010-ben ebből a médiából tudhatták meg például, hogy újonnan megválasztott polgármesterük miképp plagizálta elődje programját, vagy azt, hogy miként bukott el a grémium egy korábban már megnyert 345 milliós uniós városrehabilitációs pályázatot, majd ennek nyomán egy olyat is, amely 300 millióból újította volna fel a kistérségi iskolákat. Ez a lap írta meg azt is, hogy a szentgotthárdi városvezetés jócskán megkurtította a civil társadalom támogatására egyébként a képviselők által létrehozott alapot annak érdekében, hogy kiadhassa saját „szócsövét”.
Történt ugyanis, hogy a 2010-es önkormányzati választásokat követően, decemberben a szentgotthárdi képviselők gáláns felajánlást tettek: honoráriumuk egy részéből úgynevezett civil és városrészi alapot hoznak létre. Ebben negyedévente mintegy 900 ezer forint gyűlt össze, melyre a helyi egyesületek és településrészek pályázhattak céltámogatásért. A forrásra égető szüksége volt és van a civileknek, hiszen a város büdzséjéből alig-alig csordogál részükre pénz, noha számos közfeladatot ellátnak a horgásztó karbantartásától kezdve a kulturális szolgáltatásokig, így tehermentesítve a helyhatóságot.
Ezt az amúgy nem túl magas összeget csonkította meg március végén a grémium egy rafinált rendeletmódosítással, amely lehetővé tette, hogy az önkormányzati sajtótermék kiadására visszaszivattyúzzák magukhoz a felajánlott összeg jó részét. (Szeptemberben például közel 215 ezer forintot.)
Felmerül a kérdés, szükség volt-e még egy újságra a hármas (magyar–szlovén–osztrák) határ városában? Ilyen formában és a közpénz rovására aligha: a 8 oldalon szerénykedő ’Szentgotthárd’ egyelőre nem versenytársa az általában 20 oldalon megjelenő GK-nak. Az önkormányzati lap szerényebb mivolta ráadásul felértékelte a GK-t a lakosság és a reklámozók körében is. Ezt jelzi legalábbis, hogy utóbbiak szaporodni látszanak, amióta mindenki számára világossá vált: a városvezetés nem szimpatizál a független médiával, igyekszik annak működését megnehezíteni, mi több, még attól sem riad vissza, hogy a lapot szerkesztő maroknyi helyi értelmiségit – ha burkoltan is – közalkalmazotti állása elveszítésével fenyegesse meg.
