Rádiós műsorvezető lesz a politika helyett egy Fidesz-képviselő

  • Kupi Györgyi
  • 2014. szeptember 18.

Kis-Magyarország

Három ciklus után már nem motiválta semmi, ezért megy el az egyik szombathelyi rádióhoz a városatya. A távozók közt van még a drogügy kapcsán megismert Lazáry is. Őket iskolaigazgató, uszodás és médiaszakember pótolná. Körbenéztünk Szombathelyen, ahol a baloldal még reménykedik.

A jelenlegi szombathelyi Fidesz–KDNP-frakció összetételéhez képes nagy változások várhatók a következő ciklusban – legalábbis a jelöltek listája alapján. „Régi motorosokat” ejtettek (vagy ők léptek ki önként), a most indulók több mint fele pedig rokon, üzleti partner, vagy épp az egyik önkormányzati cég alkalmazottja. Az alábbiakban összegyűjtjük a távozó és érkező „arcokat”.

Akik mennek

Gyűjtésünk alapján kiderül: 2010-ben 11-en kerültek be a Fidesz-frakcióba Szombathelyen, közülük öten vonulnak vissza a városi politizálástól.

A drogügy kapcsán célkeresztbe került alpolgármester, Lazáry Viktor például távozik (az üggyel – amely később hajóval és prostituáltakkal is bővült – többször is foglalkoztunk: itt és itt is), vele tart Marton Zsolt alpolgármester, és Szakály Gábor tanácsnok. Szakályt Puskás Tivadar polgármester kabinetfőnökként mentené át, de a köztisztviselői státusz összeférhetetlen a képviselőséggel, Szakály pedig utóbbiról nem mondott le. Lapunknak azt nyilatkozta, visszavonulása saját döntése volt. Mindig a Fidesz politikai közösségének tagja volt, és ezután is támogatja „a közösséget”. Bár egyes sajtóorgánumok az ő személyét is megpróbálták összemosni a drogüggyel, ehhez – mint mondta a magyarnarancs.hu-nak – nincs köze a döntésének (ahogy, mint hangsúlyozta, neki sincs az ügyhöz). Hozzátette: sosem volt főállású politikus, mindig volt civil foglalkozása, állása, ide vonul vissza.

Marton Zsoltot még Hende Csaba vitte magával az MDF-ből a Fideszbe, ahol aztán szép karriert futott be, alpolgármester lett ebben a ciklusban. „Jó, ha az ember észreveszi magán, mikor jobb lépni, mint maradni. Három ciklus után viszonylag kevés motivációt éreztem már magamban, és nem kívántam belépni a megélhetésből politizálók sorai közé. És kapóra jött a felkérés egy helyi rádiótól is” – tudatta lapunkkal. A rádió a Frisss FM, ahol Marton a reggeli adás egyik műsorvezetője lett.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Lazáryt is kérdeztük további terveiről, de telefonon nem nyilatkozott, levelünkre nem válaszolt. Poór András szintén távozó képviselő csak az utóbbi ciklusban volt frakciótag, és nem sikerült a figyelem középpontjába kerülnie.

És akik jönnek

Rokonok, barátok, üzletfelek léphetnek a távozók helyébe – ez derül ki a lapunk birtokába került információkból. Ágh Péter országgyűlési képviselő kivonul a városi politikából, körzetét édesapja, Ágh Ernő örökli, aki Ágh Ernőnének, a megyei kormányhivatal hivatalvezetőjének a férje.

Városi cégek vezetői közül is toboroztak kormánypárti jelölteket – egyikük Koczka Tibor, a Szombathelyi Médiacentrum Kft. ügyvezetője. Utóbbi jelölése az ellenzékiek körében többeknél „kicsapta a biztosítékot”: a szombathelyi tévét üzemeltető és a Szombathelyi 7 önkormányzati hetilapot kiadó cég igazgatói posztja sokak szerint nem fér össze a politikai szerepvállalással.

A vita fölösleges?

A múlt héten a szombathelyi Fidesz közleményt adott ki. Idézzük: az „idei évben már volt két választás Magyarországon. A Fidesz–KDNP akkor sem vitázott. Számunkra legfontosabb a párbeszéd a szombathelyiekkel. A következő hetekben képviselőjelöltjeink személyesen keresik fel a választópolgárokat azért, hogy együtt határozhassuk meg közös jövőnk alapjait. A Fidesz–KDNP szerint városunknak nincsen szüksége a felesleges vitákra.”

Új jelölt még Illés Károly, a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. vezetője és a Vasivíz Zrt. igazgatótanácsának elnöke. Nem ő az egyetlen az újak között, aki az utóbbi, többségi önkormányzati tulajdonú társaság tisztségviselői közül kerülhet a frakcióba: Kántás Zoltán a cég által üzemeltett uszoda és termálfürdő vezetője.

Ezzel ugyanakkor megfordult az a korábbi trend, hogy a képviselőkből lettek önkormányzati céges alkalmazottak, mint például Lendvai Ferenc és dr. Szakács Dávid, akik már képviselőként kerültek a Vasivízhez: Lendvai marketing- és kommunikációs vezetői kinevezést kapott, dr. Szakács Dávid a jogi osztály vezetője lett. Most mindketten újrázhatnak képviselőként.

Farkas Csaba üzleti partnerből avanzsált képviselőjelöltté. A könyvkiadó 2012-ben alakult kft.-je 2013 óta több millió forintot kapott az önkormányzattól egy könyvsorozat kiadására. Intézményvezetőt kettőt találunk a jelöltek között: Rettegi Attila oszlopos tagja a frakciónak, és régóta igazgatója az egyik középiskolának. A másik régi motorost, Sági Józsefet pedig épp most nevezte ki a Klik egy másik szakközépiskola megbízott igazgatójává.

Ellenzéki esély: csak szerényen!

És nem csak a frakcióban történt változás: 2006-ban és 2010-ben közösen indult a Fidesz–KDNP a 2002-es választásokra alakult (akkor még a Fidesz ellen jelölteket állító) jobboldali egyesülettel, a Pro Savariával. 2006-ban az egyesület egyik tagja, Molnár Miklós volt a Fidesz polgármesterjelöltje. Ebben a ciklusban választókerületi képviselőként került a közgyűlésbe, és alpolgármester lett. Most önállóan indul az egyesület a Fidesz döntése alapján. A szakítás hátterében információink szerint az állhat, hogy az eladósodott város pénzügyeit erős kézzel rendbe tevő közgazdász, technokrata Molnár és a Fidesz–KDNP-frakció között – finoman szólva – nem mindig volt teljes az összhang.

Molnárnak a polgármesteri posztra ugyanakkor nem látszik, hogy reális esélye lenne. Czeglédy Csaba szocialista frakcióvezető az általuk megrendelt közvélemény-kutatás eredményéről annyit árult el, hogy a két nagy jelölőszervezet, a Fidesz–KDNP és a baloldali tömörülés (Éljen Szombathely! Egyesület, Magyar Szocialista Párt, Demokratikus Koalíció, Együtt – a Korszakváltók Pártja, jelöltjük Ipkovich György volt polgármester) között szoros a verseny, a másik három szervezet (LMP, Pro Savaria, Jobbik) viszont nem számíthat jelentősebb eredményre, különösen, ha alacsony lesz a választói aktivitás. (Az LMP-nek és a Jobbiknak ebben a ciklusban egy, a Pro Savariának két képviselője volt a közgyűlésben.)

A Fidesz–KDNP Puskás Tivadar polgármestert indítja újra a városvezetői székért: a tavaszi választások alapján esélyesként. Noha áprilisban az ellenzékiek közül többen reménykedtek abban, hogy Hende Csaba verhető lesz, a honvédelmi miniszter mégis fölénnyel hozta körzetét. Puskás mellett szól továbbá az is, hogy a Fideszt érintő közelmúltbeli botrányokból rendre kimaradt.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.