Rendőrök vitték ki a győri önkormányzati cég telephelyéről a kiperelt adatok miatt reklamáló polgármesterjelöltet

  • Papp László Tamás
  • 2024. április 2.

Kis-Magyarország

Pintér Bence még újságíróként kérte az önkormányzati tulajdonban lévő GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-t hogy adják ki számára, mennyit fizettek ki alvállalkozóknak 2021-ben és 2022-ben, s milyen cégek alkotják ezt a kört. Mivel a fideszes vezetésű önkormányzati cég a Kúriát is megjárt jogerős ítélet dacára sem volt hajlandó kiadni az adatokat, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület színeiben, az LMP és a Momentum támogatásával a városvezetésért induló Pintér sajtótájékoztatót hirdetett a cég telephelyének bejárata elé. Utána szeretett volna bejutni a cég ügyvezetőjéhez, de biztonsági őrök állták útját, akik rendőrökkel vezettették ki a szándékához ragaszkodó jelöltet.

Pintér Bence 2023. január 2-ig adatigénylésében azt kérte a GYHG-tól, hogy küldje meg az „elérhető kimutatásait az alvállalkozókkal végeztetett munkák tekintetében a 2021-es és 2022-es évekre nézve, listaszerűen összeszedve, hogy melyik cégnek milyen jellegű munkára hány forintot fizetett ki (bruttóban) a cég ezekben a naptári években”. Az adatigénylést a GYHG január 17-én arra hivatkozással tagadta meg, hogy a kért kimutatással nem rendelkezik. Másképp gondolta viszont az első, aztán a másodfokú bíróság, s végül a Kúria. A legfelsőbb bírói fórum 2023. december 6-án jóváhagyta a korábbi ítéleteket, melyek kötelezték a céget, „hogy 30 napon belül papír alapon, vagy bármilyen adat rögzítésére alkalmas elektronikus adathordozó eszközön az általa 2021. és 2022. években igénybe vett, vele szerződést működési körében kötött alvállalkozókra vonatkozó alábbi adatokat adja ki: az alvállalkozó neve vagy cégneve, a szerződés alapján végzendő feladat, a szerződés alapján megfizetett díjazás” – derül ki a Kúria ítéletéből.

 
Rendőrök vezetik el Pintér Bencét a hulladékgazdálkodási cég telephelyéről
Fotó: A szerző felvétele

Pintér 2021 májusában riportot írt arról, hogy a GYHG (és korábbi anyacége, a Győr-Szol) gazdálkodása „a publikum számára teljesen átláthatatlan. Az éves beszámolókat leszámítva semmilyen részletes adat nem ismerhető meg a honlapjukról, nem lehet kideríteni, hogy milyen alvállalkozók, és hogyan dolgoznak nekik, tavaly októberben pedig minden dolgozójukat titoktartásra kötelezték”. Úgy tűnik, a cég azóta sem adja ki az időközben keletkezett, alvállalkozókra vonatkozó adatokat. „Amikor nem akartak nekem egy-egy önkormányzati adatot kiadni, nyomós okuk volt rá: haverok és rokonok dolgoztak be jelentős összegekért a Győr-Szolnál, vagy éppen az derült ki, hogy havonta egymillió forintért bérelnek luxusautót Dézsi Csaba András polgármesternek” – mondta kedden a cég telephelyén tartott sajtótájékoztatón a polgármesterjelölt. Amikor ennek végeztével Pintér megpróbált bejutni a cég telephelyére, ám először a GYHG biztonsági emberei próbálták megakadályozni, aztán pedig a kihívott rendőrök vitték ki onnan a polgármesterjelöltet.

 
Fotó: A szerző felvétele

„Természetesen vissza fogok térni, nem adom fel” – írta a történtekről Facebook-bejegyzésében Pintér. A Narancs.hu kérdésére elmondta: végrehajtót fogadott, akivel rá akarja kényszeríteni az önkormányzati céget az ítéletben foglaltak betartására. Az ügyben a lapunk megkérdezte a GYHG ügyvezetőjét, illetve Dézsi Csaba Andrást, Győr kormánypárti polgármesterét, de egyelőre nem válaszoltak. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.