Robbanás történt a kiskörei vízerőműben

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 20.

Belpol

Nyolc ember sérült meg a balesetben, közülük négyen súlyosan.

Egyelőre nem tisztázott körülmények között robbanás történt a kiskörei vízerőműben hétfőn kora délután – számolt be róla a heol.hu Nagy Csaba megyei katasztrófavédelmi sajtószóvivő tájékoztatása alapján. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz hétfőn 14 óra 37 perckor érkezett a bejelentés, hogy robbanás történt az erőműben. A helyszínre ezt követően a tiszanánai és az abádszalóki önkormányzati, valamint a tiszafüredi és a hevesi hivatásos tűzoltók vonultak, továbbá a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat munkatársai is bekapcsolódtak a mentési munkálatokba.

Nagy Csaba arról is beszámolt a heol.hu-nak, hogy a tűzoltók négy embert hoztak fel a vízerőmű alagsori épületéből, majd átadták őket a mentőknek. Később ezt azzal egészítették ki, hogy összesen nyolc sérültet láttak el a helyszínen.

Közülük négyen súlyos, négyen könnyebb égési sérüléseket szenvedtek. A súlyosabb sérültek közül egy embert a Honvéd Kórházba, kettőt Debrecenbe, egyet pedig Miskolcra szállítottak. A könnyű sérültek közül valamennyit az egri Markhot Ferenc Kórházban látják el.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.