Súlyos szexuális bűncselekmények miatt most is letartóztatásban van az egykori nagyszénási történelemtanár

Kis-Magyarország

Súlyos szexuális bűncselekményekkel gyanúsítanak a hatóságok egy volt nagyszénási általános iskolai tanárt és a sértett lány nevelőapját. Egyikük jelenleg is letartóztatásban van, míg másikuk bűnügyi felügyelet alatt.

Korábban hírt adtunk arról, hogy öt hónappal ezelőtt, február elején az Orosházi Rendőrkapitányság őrizetbe vette a gyanú szerint szexuális visszaélést elszenvedő lány nevelőapját és a nagyszénási Czabán Samu Általános Iskolában tanító történelemtanárt. Néhány nappal később az oktatási intézmény fenntartója, a Békéscsabai Tankerületi Központ megszüntette az orosházi illetőségű óraadó tanár megbízási szerződését. Az esetről a sajtó három héttel később, február végén számolt be.

Akkor a Narancs.hu kiderítette, hogy az orosházi történelemtanárt, N. Z.-t két évvel korábban azért távolították el az egyik helyi iskolából, mert szintén szexuális visszaélés gyanújába keveredett: furcsa és félreérthető üzeneteket küldött egy 15 éves lánynak, bár akkor bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója, Víghné Pintér Lilla igazgató akkor azt írta portálunk megkeresésére: „Ha bűncselekmény gyanúja is felmerült volna, haladéktalanul feljelentést tettünk volna, ám mivel ilyenről akkor sem a szülők, sem a diákok, sem pedig a pedagógusok nem tudtak, a férfi eltávolítása volt a legtöbb, amit tehettünk. Iskolánk semmiféle visszaélést nem tűr meg, különösképp akkor nem, ha azt gyermekek sérelmére követik el.”  

Lakhelyén, Orosházán a helyi közvélemény rádiós bemondóként és vőfélyként is ismeri az előzetes letartóztatásban lévő tanárt. A helyiek úgy tudják, hogy rendszeresen késett a munkából, óráit nem kezdte el időben, emellett egyes hírek szerint az itallal is gondjai akadtak, és volt, hogy beosztásához nem illően viselkedett a gyerekek előtt. 

Első megközelítésre nem volt érthető, hogy ilyen előzmények után miért alkalmazta a tanárt a nagyszénási alapfokú iskolában a Békéscsabai Tankerületi Központ. Bánki András igazgató ezt megkeresésünkre még tavasszal azzal magyarázta, hogy az Orosházi Református Általános Iskola fenntartója nem a tankerület, így az eset kapcsán nem rendelkeztek információval, vagyis míg az egyházi fenntartású iskolából korábban menesztették a férfit, ez az állami tankerületi iskoláknak nem jutott a tudomására. 

A Narancs.hu kérdésére a Békés Vármegyei Főügyészség most azt közölte, hogy az ügyben „a nyomozó hatóság egy személyt szexuális visszaélés bűntette és gyermekpornográfia bűntette, míg egy a másikat szexuális erőszak bűntette miatt hallgatott ki gyanúsítottként. Az előbbi bűncselekményekkel érintett férfi letartóztatását jelenleg augusztus 5-ig hosszabbította meg a nyomozási bíró, míg a másik férfi bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll 2023. július 20-ig. A nyomozás jelenleg is folyamatban van a két férfi ügyében, a konkrét tényekkel és az elvégzett nyomozati cselekményekkel kapcsolatban egyrészt a sértett védelme, másrészt az eljárás érdekei miatt nem tudok tájékoztatást adni.”

Az ügyben megkerestük a megyei rendőr-főkapitányságot is, amely azt közölte, hogy a sértett lányt, a nagyszénási általános iskola tanulóját tanúként már meghallgatták a nyomozók.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.