„Minden eddiginél korábban, már áprilisban megjelentek a belvárosban olyan hajléktalanok, akik az ország más régióiból érkeztek Siófokra; eddig ilyet csak a nyári főszezon idején tapasztaltunk” – mondta a siófoki képviselő-testület legutóbbi ülésén Lengyel Róbert polgármester. Szavait Molnár Gábor dandártábornok, Somogy megye rendőrfőkapitánya – aki szintén jelen volt az ülésen – azzal egészítette ki: új jelenségként idén már német hajléktalanokkal is találkoztak a járőrök.
Nem szép látvány
Zaklatnak, kéregetnek, büdösek, hangosak – panaszolják a városlakók a Facebookon azzal kapcsolatban, hogy a belváros padjain jó néhány fedél nélküli tölti óráit napközben. Miért nem lép fel velük szemben a városőrség, a rendőrség? Miért nem intézkedik a polgármester? – teszik fel a kérdést. Lengyel Róbert polgármester (korábban városi rendőrkapitány) azt mondta: a panaszok zöme jogos, noha neki személy szerint nincs lehetősége „rendet tenni”. „Ilyen számban talán még valóban egyetlen tavaszon sem találkoztunk a belvárosban »élő« hajléktalanokkal – mondta a polgármester. – Egy részük ártalmatlan és a közösségi szabályokat betartva próbál egyszerűen csak túlélni, egy részük viszont mocsokban fetrengő, alkoholmámorban úszó, szanaszét piszkító, kolduló, antiszociális elemként keseríti mások mindennapjait. Nem szép látvány a turistákat váró városunk főterén a padon »élő« fedél nélküli, az is érthető, hogy már csak a jelenlétük is irritáló, sőt, rontják a közeli vendéglátóhelyek forgalmát is. A panaszokat kapjuk a városházán, kapja a rendőrség is, de azt kell mondjam, hogy az állami jogalkotás szintjén ez a probléma nincs megfelelően kezelve.”
A siófoki városvezető úgy látja, a hajléktalanellátás kapacitása nagyságrendileg kisebb Magyarországon, mint az igény, így hajléktalanok ezrei kívül rekednek e gondoskodási körön. „Egyszerűen nincs hova menjenek. És az önkormányzatok sem jutnak külön központi forrásokhoz abból a célból, hogy esetleg maguk keressenek helyben megoldásokat. A jogalkotó pár éve azt gondolta, hogy pusztán büntetéssel, a feladat rendőrségre lőcsölésével majd megoldódik ez a probléma, de ez nem jött be. 2018 óta az »életvitelszerű« hajléktalanság ugyan önmagában szabálysértés, azaz pénzbírsággal sújthatók – a nincstelen hajléktalanok, akiknek sokszor élelemre se nagyon jut.”
A helyi rendőrség idén új módszert vezetett be a közterületi hajléktalanság visszaszorítására – számolt be a siófoki képviselő-testületi ülésen Bene Zsolt ezredes, városi rendőrkapitány. Szavai szerint egy figyelmeztetést követően helyszíni bírságot szabnak ki, mégpedig legtöbbször a törvény szerinti legmagasabb összeget, amit, ha a hajléktalan nem fizet, akkor a hatóság átvált elzárásra. Addig persze hetek, hónapok is eltelhetnek, de – jegyezte meg a siófoki rendőrkapitány – mivel ezt idén már idejekorán elkezdték, a nyári szezonra sokakat „ki lehet vonni így a forgalomból”. Azt is tapasztalják ugyanakkor – tette hozzá Bene Zsolt –, hogy mindig jönnek újak, az ország legkülönbözőbb városaiból, sőt, külföldiek is felbukkantak.
Engednek a „csábításnak”
Az talán érthető, hogy a nyári Siófok, a Balaton-part miért vonzó a más településen fedél nélkül maradtak számára, de a német hajléktalanok felbukkanására vajon mi a magyarázat? Milyen célból jöhettek éppen ide? Másutt, például a fővárosban is találkoztak német, egyáltalán, külföldi fedél nélküliekkel? – kérdeztük Győri Pétertől, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnökétől. „Nagyon ritkán, nyugat-magyarországi városokban és Budapesten találkoztunk már e jelenséggel – hangzott a válasz. – Leggyakrabban »átutazó« hajléktalanok, akik az évszak, a meleg közeledte függvényében elindulnak délre (például az északibb országokból a mediterrán országokba mennek és ott élnek nyaranta, vagy hosszabb ideig). A hajléktalanok országon belüli vándorlása már jóval általánosabb. A pandémia után megnőtt turistaforgalom, a megélhetési lehetőség is vonz néhány embert. Ha »bejön« nekik (ahol nagyobb a forgalom a települések közterein, például ahová nyárra megérkeznek a turisták, ott nagyobb az esélye annak, hogy »támogatást« kapnak tőlük), ha nem, akkor elmennek máshová. De a vándorlásukban közrejátszhat az is, hogy több ok miatt szűkülnek a hajléktalanellátás által nyújtott szolgáltatások, ezért megpróbálnak olyan helyekre húzódni, ahol magánsegítséghez juthatnak.”
Győri Péter szerint a hajléktalanság világjelenség, minden nagy forgalmú településen sokkal gazdagabb országokban is létezik kisebb, vagy éppen sokkal nagyobb mértékben. „Van, ahol »elterelik«, elvonzzák őket egy-egy szolgáltató pontra, hogy inkább ott legyenek, ott kapnak élelmet, időtöltési lehetőséget – magyarázta. – Tudomásunk, ismereteink szerint sokukon segítene, ha kiterjedtebb és színvonalasabb ellátások lennének (nem csak szociális, hanem egészségügyi, idősgondozási, foglalkoztatási), egyszerűbben fogalmazva: bármivel el lehet »csábítani« ezeket az embereket máshová, ha ott jobb nekik.”
Nem kötelező
Siófokon csak késő ősztől kora tavaszig tart nyitva a hajléktalanok éjszakai menedékhelye; 2014-ben készült el százmillió forintos beruházással, uniós támogatásból a hajléktalanszálló felújítása, de éjszakai tartózkodásra csak a leghidegebb hónapokban lehet kinyitni. A városnak állandó lélekszáma folytán nem kötelező, hanem önként vállalt feladata ilyen menhelynek a fenntartása, amihez ezért az állam nem is biztosít forrást.
„A probléma itt van előttünk, megoldás azonban nincs – fűzte tovább gondolatait Lengyel Róbert. –
Nincs hol laknod, szállót vagy tudunk biztosítani, vagy nem, de a közterületen se legyél – nagyjából ezt üzeni ma az állam a hajléktalanoknak.
Ha a szerencsétlen ember pénz híján le is üli a bírságot (ha éppen befogadja a büntetés-végrehajtás, mert sokakat valamilyen fertőző betegség folytán nem), 100-200 napnyi elzárás után ismét az utcára kerül. Itt volna az ideje annak, hogy kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt elkezdjenek gondolkodni végre valós és hatékony megoldáson, mert lassan eláraszt és megfullaszt bennünket ez a »kezeletlen társadalmi betegség«. Itt is és országosan is. Mi, önkormányzatok, biztosan partnerek lennénk ebben. De források és megfelelő jogi keretek nélkül ez nem fog menni.”
„Valaki segítsen már!”
A siófoki belvárosban tett körutunk során láttunk hajléktalant a tulipános virágágyásba vizelni, a víztorony tövében békésen aludni egy padon, arrébb csoportosan italozni a 3 literes műanyag palackos borból, német fedél nélkülire azonban nem bukkantunk. Amikor rákérdeztünk a kissé hangosan borozgatókra, ők sem tudtak külföldi sorstársakról. Pontosabban megemlítettek egy német állampolgárságú idősebb nőt, aki naponta kiül a Fő tér sarkára kéregetni, de ő már egy-két éve Siófokon tartózkodik és állítólag többen is próbáltak neki segíteni szállás- és álláslehetőséggel – a jelek szerint csekély eredménnyel. A siófoki hajléktalanszálló törzslakója, a hosszú évek óta telente oda visszajáró, a melegebb hónapokban pedig „egyéb” fedelet kereső és találó József azt mondta a Narancs.hu-nak: „Mindegy, hogy magyar vagy külföldi, helyi vagy vidéki, nem szabadna általánosítani, mert sokan vagyunk, akik nem a saját mocskunkban fetrengő alkoholisták vagyunk, akik esélyt szeretnének kapni a kitörésre vegzálás és büntetés helyett. Olcsó bérlakás, apró munkalehetőség – mindegy az is, hogy az önkormányzat, vagy az állam segít a társadalomba való visszailleszkedésben, csak valaki kezdjen már végre hozzá!”
Félnek az éhezéstől
Egyre inkább ellehetetlenül a válaszadók megélhetése, egyúttal a segítő szervezetek helyzete – derült ki a Menhely Alapítvány és az ország hajléktalanellátó szervezeteinek közös, idén immár 25. felméréséből. A februári kutatás kérdéseire országszerte több mint 7 ezer hajléktalan ember adott értékelhető válaszokat. Közülük 1530 lakott közterületen; Budapesten 431-en, Pécsett 290-en, Miskolcon 93-an, Kaposváron 80-an. Jelentős számuk éhezik, vagy fél az éhezéstől, jövedelmük zsugorodik, nem tudnak hozzájutni gyógyszerekhez, miközben az őket segítő szervezetek támogatás híján kénytelenek eddigi szolgáltatásaikat szűkíteni, vagy megszüntetni.
