„Hatos erősségű földrengésnek megfelelő károsodás” – egy szolnoki utca lakóinak küzdelme a posta logisztikai központjával

  • Massay-Kiss Andrea
  • 2023. május 10.

Kis-Magyarország

A Szolnok déli részén lévő utcák közül némelyikben elviselhetetlen a teherautó-forgalom. Az itt élőknek a forgalmat generáló cégekkel korábban is voltak konfliktusaik. 

Ha ezt tudom, nem vettük volna meg ezt a házat

A szolnoki Csaba utca a város déli részén, a megyeszékhely szélén lévő szűk utcák egyike. Korábban munkások lakták, a városrészt úgy is hívják, hogy déli ipartelep. A kertes lakóövezetben lévő házak nagy része 50-60 éves Kádár-kocka. Ipartelep lévén az utca végén a szocializmusban is voltak már lerakatok, például az Amfora vagy a Füszért. Az itt élőknek a cégekkel korábban is voltak konfliktusaik, de problémájuk akkor vált hangsúlyossá, amikor a depók területén kialakították az új, postai logisztikai központot a közelmúltban. A lakók elsődleges gondja, hogy a házaik falán – egyeseknél már ijesztő méretet öltő – repedések jelennek meg, melyekért szerintük a megnövekedett teherautóforgalom nagyban felelős.

Jakabné Kolónyi Judit fogja össze a panaszosokat. A szomszéd utcában lakik, de lánya és annak párja nem régen kezdték el közös életüket a Csaba utcában. „Ezt a házat négy fizetésből tettük rendbe, szinte a két kezünkkel” – mutat a szép külsejű, a posta logisztikai központjának bejáratával szemben lévő kockaházra Jakabné Kolónyi Judit. „De ha ezt tudom, akkor nem ide költözünk” - folytatja a lánya, miközben megmutatja a házon a felújítás után keletkezett repedéseket. „Ráadásul a saját házunk előtt nem állhatunk meg” – teszi hozzá jelezve, hogy más problémájuk is van a teherautó-forgalommal. Idén februárban kikerült a megállni tilos tábla, nem messze az ingatlanuktól. Ugyanis a nem túl széles utcában a logisztikai központ bejáratához közelítve, ha ezen a szakaszon autók parkolnak, akkor nem tudnak biztonságosan befordulni a kamionok. „Amikor még parkolhattunk itt, különösen a ház felújításakor és a beköltözéskor volt rossz, mert állandóan vitatkoztunk a teherautósofőrökkel. Türelmetlenek voltak, nem tudták megvárni, hogy kipakoljunk az autóból” - mondta Jakabné lánya. Párjának autóját egyszer össze is törték. Azt mondja, az egyik gépkocsivezető szerint miattuk került ki a közlekedési tábla. Végül a múlt év végén a pár kapott két, rendszámmal ellátott parkolóhelyet a logisztikai központon belül. „De ennek ellenére is van, hogy elfoglalják. Azt mondták legyünk türelemmel, ezt a dolgozóknak még meg kell szokni” -   jelezte a fiatal nő. 

„A környéken lakók nyugalma biztosítva lesz” 

A Magyar Posta 50 milliárdos beruházásának része a szolnoki felújított depó. „A posta tavaly nyáron indította el az MPL+ programot, amelynek célja a posta csomagszállítási és -kezelési hálózatának teljes megújítása. A projekt keretében újjászervezi a logisztikai feldolgozó hálózatát: országosan 23 depót alakít ki, 19-et vidéken, 4-et a fővárosban” -írta a Magyar Építők 2020-ban. A szolnoki logisztikai üzem barnamezős beruházás, kialakítását 2021-ben kezdték, egy év alatt készült el. A megújult szolnoki üzemcsarnok csaknem 6 ezer négyzetméter, nagy részén csomagfeldolgozás zajlik majd. A külső mintegy 16 ezer négyzetméternyi terület a járművek közlekedésére, parkolására szolgál. A depóban összesen mintegy 140 postai munkatárs dolgozik. Az üzem ellátási körzetébe megközelítőleg 80 település tartozik -  adta hírül a posta.hu. A szolnoki létesítményt 2022 márciusában adták át. Az átadó eseményen Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere azt mondta,

a környéken lakók nyugalma biztosítva lesz, hiszen kis méretű autók, és nem kevés elektromos gépkocsi közlekedik majd az üzem környékén, a nagyobb járművekre pedig hajnalban lehet számítani.

 
A Magyar Posta logisztikai központjának átadása Szolnokon. A kép bal oldalán Szalay Ferenc polgármester

Földrengéssel egyenlő károsodás

De ebből semmi nem így lett. Elektromos autók helyett nagyobbak és zajosabbak járnak, ráadásul szinte egész nap, ugyanis a logisztikai központban nemcsak a posta üzemel, hanem más cégek is bérelnek lerakatot. „Este fél tíz, és hallom, hogy ezek a nagy dögök alig bírnak befordulni” – mesélte az a forrásunk, akinek a háza szinte a legnagyobb károsodást szenvedte el. Megmutatta, hogy mekkorára hízott az a repedés, ami állítása szerint két hete még egy csík volt. Körbe vezet a házban, és több repedést is mutat.

A biztosító kijött, megállapította, hogy hatos erősségű földrengésnek megfelelő károsodás van az épületen.

„Ez 6-8 millió forint kártérítést jelentene, de a biztosító nem fizet, mert nem a természet okozta a kárt” – meséli. Másoknál azt lehet látni, hogy az alap is megrepedt.

 
Teherautó-forgalom okozta repedés egy Csaba utcai házon
Fotó: Olvasónk felvétele

Egy itt lakó férfi is akkor tapasztalta a romlást, amikor megkezdődött a logisztikai központ építése. Egy idős nő arról panaszkodik, hogy nincs nyugalmuk: éjjel felébred, mert olyan nagy zajjal járnak el a kamionok. „Egy alkalommal ide parkolt a kapumba egy kamion úgy, hogy nem tudtam kiállni a kocsival munkába menet, meg kellett keresnem a sofőrt, aki elment kávézni” - mesélte egy férfi. Az út kopásáról sem szabad megfeledkezni. „Tíz évet vártunk, hogy végre legyen sima, járható úttestünk. Úgy négy-öt éve történt a felújítása, most már lehet látni, hogy megsüllyedtek a lefolyók, az útszegély pedig sérült” - mutatja egy helyi lakos. Tetézi a Csaba utcaiak baját, hogy gyakran vannak csőtörések itt is, ami egyébként az egész városra jellemző.

A polgármester meglepődött

„A legnagyobb gondunk az, hogy az itt elhangzott problémákat nagyon nehéz bizonyítani” - veszi át a szót a panaszosokat képviselő Jakabné Kolónyi Judit. A logisztikai központ átadása tavaly márciusban történt, és az első levelet a problémákról már júniusban megfogalmazták és elküldték. A városrész képviselője, Molnár Iván (Fidesz-KDNP) is többször járt az utcában. Bár Jakabnéval egybehangzóan többen állítják, hogy nem tájékoztatták őket a beruházásról, vagy legalább is nem mindenkit, viszont a 2022. márciusi átadóra többeket meghívtak (ne feledjük: tavaly áprilisban választás volt). A tájékoztatással kapcsolatban megkerestük Molnár Ivánt, de nem válaszolt levelünkre. „Tavaly októberben jártunk a polgármester fogadóóráján egy vastag paksamétával, képeket vittünk a kamionokról, a házak károsodásáról” - meséli tovább Jakabné. A városvezető ekkor meglepetten tapasztalta, hogy ezek szerint a forgalmat a posta még nem terelte át a szomszédos Gyökér utcára. Ígéretet tett, hogy mindenben támogatja az itt lakókat, de hozzáfűzte, a panaszaikat bizonyítani kell. Az egyik lakó elmesélte, ő már körbejárta az ügyet. Azt állítja: nincsen olyan független statikus, aki ezt elvállalja, de még a megyén kívül sem. Az ügyvédek pedig azt mondják, statikai szakvélemény nélkül nem tudnak foglalkozni az üggyel, ha jogi úton próbálnának igazságot szerezni a lakók. „Nem értjük, miért nem az ipari parkba helyezte a posta ezt a létesítményt” – jegyezte meg Jakabné.

 
Szolnok, Csaba utca
Fotó: Olvasónk felvétele

Másik utcára terelnének

A városrészben mostanáig több lakossági fórum volt, a legutóbbi ez év áprilisában. A városrész fideszes képviselőjén kívül megjelent a polgármester, és volt olyan, amikor a posta képviselői is, valamint ellenzéki fórumot is rendeztek. Minden alkalommal elmondták, hogy türelmet kérnek a lakóktól. Ebből már 2021 óta van nekik bőven, inkább a megoldásokra kíváncsiak. A Szolnok TV Köz-Ügy című podcast műsora is (a 21. perctől látható) foglalkozott a Csaba utcaiak gondjaival a polgármestert faggatva. Szalay Ferenc megjegyezte, a Csaba utcában eddig sem volt kisebb a teherautó-forgalom, mivel itt mindig voltak lerakatok. Úgy gondolja, az utolsó csepp a pohárban az itt élőknél a posta logisztikai bázisának nyitása óta megnövekedett forgalom lehetett, ami naponta 4-8 kamiont és mintegy 100 teherautót, kisteherautót jelentett. A városvezető elismerte, hogy a Csaba utca alkalmatlan arra, hogy ipari övezet útjaként szolgáljon. A logisztikai központ Gyökér utcáról történő megközelítése lenne az alkalmasabb. A megoldással többek között az a gond, hogy kissé bonyolult a tulajdonviszonyok miatt. Az a rész, ahol a logisztikai központ üzemel, egy tulajdonos kezében van, és van ott olyan szabadterület, amelynek más a tulajdonosa. Ezen keresztül a Gyökér utcához készülhetne elérés, ahol a kisteherautók jutnának el a logisztikai központhoz. Így tudnák csökkenteni a Csaba utca terheltségét. A tulajdonosoknak kell megegyezni egymással a posta bevonásával. A polgármester bizakodó; „május 30-án áll össze ez az egész” - nyilatkozta a tévének. A városi tévé Aktuális című műsorában Fejér Andor fideszes alpolgármester nyilatkozott; elhangzott, a megoldás részben az, hogy a 10–18 tonna alatti gépjárműveket átterelnék a Gyökér utcára. A Csaba utca ezzel nem tehermentesül teljesen; először tudni kell, hogy mennyi kamionról van szó, mert nem csak a posta, hanem más kereskedelmi cég kamionjai is közlekednek itt, ezután lehet dönteni egy másik út megépítéséről, ami persze forrás kérdése is. A városvezetés „B” terve a problémára még a súlykorlátozás lehet.

Jakabné Kolónyi Judit az itt élők nevében úgy értékeli ezeket, félmegoldás született. Elkeserítőnek tartja, hogy még mindig várniuk kell és felmerült benne, hogy vajon készült-e környezettanulmány a posta logisztikai központ beruházása előtt. Erről lapunk is érdeklődött a Magyar Postánál, válaszukat még nem kaptuk meg.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”