Terjeszkedik Matolcsy Ádám, tárgyalt a legnagyobb hazai irodabútorgyárral is

Kis-Magyarország

Bár a Matolcsy Ádám tulajdonolta Balaton Bútor Zrt. tárgyalt az egyik legnagyobb honi irodabútorokat gyártó gyulai céggel, az adásvétel nem jött létre – tudta meg a Narancs.hu. Ugyanakkor Matolcsy portálunknak azt nyilatkozta, bel- és külföldön egyaránt cégfelvásárlási tervei vannak.

Magyarország egyik meghatározó irodabútor-gyártójával, a Gyulai Fafém Bútor Zrt.-vel tárgyalt tavaly a Balaton Bútor Zrt. – ismerte el a Narancs.hu kérdéseire Matolcsy Ádám, Matolcsy György jegybankelnök kisebbik fia, a Balaton Bútor tulajdonosa.

A tavalyi tárgyalás tényét megerősítette Zsarnóczay László, a gyulai cég egyik tulajdonosa, vezérigazgatója is, azt viszont mindketten cáfolták, hogy a Balaton Bútor Zrt. megvásárolta volna a gyulai céget. Ugyanakkor Matolcsy Ádám portálunknak válaszolva kifejtette, hogy „ettől függetlenül vannak cégvásárlási terveink itthon és külföldön is egyaránt.”

„A Gyulai Fafém Bútor Zrt a jövőben is Magyarország meghatározó bútoripari szereplője kíván maradni. Cégünknek nagy tervei vannak a jövőre nézve, mely kapcsán a cégvezetés nem fog változni, csupán kibővül a növekedési tervek végrehajtása miatt” – írta kérdéseinkre a Békés megyei fürdőváros legnagyobb magánkézben lévő termelőüzemének tulajdonos-vezérigazgatója.

A Gyulai Fafém Bútor Zrt.-nek még nem ismert a 2020-as mérlege, de 2019-ben árbevételük meghaladta a 3,5 milliárd forintot. Ezzel forgalmuk kétszerese a 2019-ben 1,7 milliárdos forgalmat bonyolító, veszprémi központú Balaton Bútor Zrt.-nek.  

A gyulai üzem vezérigazgatója a Narancs.hu-nak kifejtette, dolgozóik munkahelye nincs veszélyben, sőt, bővítést terveznek az idei évben is. A cégnek stabil honi, valamint ausztriai és németországi megrendelői vannak, és egyes hírek szerint a Magyarországról kitessékelt, és a székhelyét Bécsbe áthelyező CEU-nak is szállítottak bútorokat. Zsarnóczay László tavaly nyáron egy magáncég "nyilvánosságra nem tartozó üzleti szerződésének" nevezte kérdésünkre azt, hogy valóban szállítottak-e bútort az egyetemnek, de hozzátette, hogy a CEU-val közvetlen üzleti kapcsolatban nem álltak soha. Magát az ügyletet, amely ilyen esetekben közvetítőcégeken keresztül történhet meg, nem cáfolta.

Matolcsy Ádám egy felvetésünkre adott válaszában semmi szokatlant nem talált abban, hogy a fele akkora árbevétellel rendelkező Balaton Bútor Zrt. vásárolna meg egy másik, nagyobb céget, ilyen lehetett volna akár a gyulai iroda- és iskolabútorokat gyártó cég is. Megfogalmazása szerint számtalanszor előfordult már a piacon, hogy kisebb árbevétellel rendelkező cég nagyobbat vesz meg.

Matolcsy Ádám 2015-ben, alig 30 évesen vásárolta meg a veszprémi bútorgyárat. Hat évvel ezelőtt akkor gyorsultak fel az események, amikor a Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonjogot szerzett Matolcsy Ádám másik cégében, a Glamorous Kft.-ben, ami ugyanebben az időben a Növekedési Hitelbank hitelével megvásárolta a nagy múltú bútorgyárat, a Balaton Bútor Kft-t. A Matolcsy érkezése előtti évben, 2014-ben 8-900 millió forint volt a cég árbevétele, ami azóta a kétszeresére nőtt. Sőt, egy nemrégiben tető alá hozott projektnek köszönhetően ez nem kis mértékben emelkedhet már az idén és a következő években.

2019 decemberében ugyanis az állam három évre szóló bútorbeszerzési keretmegállapodást kötött a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságon keresztül. Ennek értelmében 2021 és 2023 között az előszűrőn átment, és a kiírásnak megfelelő cégek összesen 20 milliárd forintért szállítanak termékeket az államnak. 

A Balaton Bútor mellett további öt hasonló profilú cég nyerte el a keretmegállapodást. Matolcsy Ádám azt mondta, cége a legmagasabb pontszámmal jutott be a projektbe, ahol több szempont alapján értékelték a pályázókat, de a legnagyobb hangsúlyt az árazásra fektették. Kérdésünkre Matolcsy azt közölte, azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a 20 milliárdos megrendelésből mennyi jut a Balaton Bútorra, mert a keretszerződés csupán arra jogosít, hogy minden egyes bútormegrendelés kiírásáért versenyezni tudjanak.

Az elmúlt időszakban a Balaton Bútor Zrt. közel 300 millió forintos támogatást kapott a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól és a Testnevelési Egyetemnek is nagyobb megrendelést teljesített.  

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.