Simonka már megint betegnek mondta magát és még a saját rendezvénye elől is meglépett

Kis-Magyarország

Hiába jegyezte a meghívót, hiába lett volna a sajtótájékoztató és a lakossági fórum fő attrakciója, hétfőn sem jelent meg a nyilvánosság előtt a Polt-féle ügyészség által vádolt fideszes politikus. Betegégre hivatkozva mentette ki magát, ám nem ez az első, hogy "hirtelen" megtámadta valami kór.

Lassan úgy fest, hogy szinte lehetetlen találkozni a dél-békési körzet legfőbb közszereplőjével, aki azóta húzódott vissza a nyilvánosság elől, hogy az ügyészség hivatalosan is benyújtotta a vádiratot a bíróságnak, amiben nagyon súlyos bűncselekményekkel vádolják. Pedig Simonka Györgyöt korábban imádta a szereplést és minden egyes "fellépését" alaposan dokumentálta a közösségi médiában vagy a befolyása alatt lévő helyi orgánumokban.

Ám legutóbb már feleslegesen mentünk el a medgyesegyházi ipari park alapkő-letételére, ahol a meghívó szerint a fideszes politikus ünnepi beszédet mondott volna. Egy fránya sportsérülés megakadályozta ebben, mondták ekkor a fideszes szervezők. Több informátorunk szerint a kormánypárt központja letiltotta Simonkát: nem vehet részt az önkormányzati kampányban, mert kétes híre csak viszi a szavazatokat azoktól a kormánypárti jelöltektől, akik mellett kiáll.

Fáj a térde neki

Hasonló eset történt 2017 őszén, amikor ügyvédje egy orvosi igazolást küldött a bíróságnak, pedig akkor épphogy Simonka kezdeményezte a pert cikkírónk ellen. Az akkori forgatókönyv szerint a fideszes politikus bal térbe berobbant, ezért 5-7 nap teljes pihenésre volt szüksége, nem tudott jelen lenni a tárgyaláson. Csakhogy Simonka lebuktatta saját magát. Közismert, hogy igen aktív a Facebookon, szinte minden eseményről beszámol, amin részt vesz.

Így derült ki, hogy a térdfájása nem zavarta abban, hogy a kérdéses időpontban sajtüzemet avasson. Majd a következő napokban fogadta a medgyesegyházi iskolások küldöttségét, mi több Békéscsabán újraválasztották a Fidesz Békés megyei választmányi elnökének.

Mégiscsak találkozunk Simonkával?

Mint többször beszámoltunk, Simonkát a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYFÜ) a Békés megyei kormánypárti képviselőt bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással, hivatali vesztegetéssel és okirat-hamisítással vádolja a termelési és értékesítési szövetkezetekkel (tész) kapcsolatos csalások miatt, ahol a kárérték eléri a 1,4 milliárd forintot.

Ám most úgy tűnt, megtört a jég, Simonka előmerészkedik és lehet kérdéseket feltenni neki. Hétfő délutánra sajtótájékoztatót és lakossági fórumot szervezett körzete központjába, Orosházára, a helyi művelődési házba. Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, az is mutatja, hogy ezt saját Fb-oldalán is közzétette.

Némi harc árán ott lehetünk

Ám csakhamar kiderül, hogy az orosházi sajtótájékoztatóra csak előzetes regisztrációval lehet bejutni. A jelentkezés határidőt pedig olyan szűkre szabták, hogy annak gyakorlatilag lehetetlen volt megfelelni. A szeptember 13-án, múlt pénteken kiadott sajtóközlemény nem kisebb megkötést tartalmazott, hogy még aznap délig mindenki jelentkezzen.

Mivel a határidőt képtelenség volt tartani, nekünk sem sikerült, ennek ellenére nem adtuk fel, a megadott e-mail címre elküldtük jelentkezésünket, sőt vasárnap délelőtt felhívtuk a megadott telefonszámot a szervezőket, hogy elfogadták-e a regisztrációnkat. Ám mereven elzárkóztak attól, hogy regisztrációnkat elfogadják. Arra a kérdésre sem válaszoltak, miért regisztrációhoz kötött egy vidéki sajtótájékoztató.

Majd kisebb meglepetésünkre, a rendezvény előtti napon, vasárnap kora délután levelet kaptunk a szervezőktől, amelyben a következő állt: „Tisztelt Uram! Simonka György képviselő urat értesítettük késedelmes regisztrációs szándékáról. A képviselő úr válasza, hogy szívesen látjuk a rendezvényen. Kérjük, a meghívóban foglaltak alapján a sajtótájékoztatón is vegyen részt.”

Hirtelen jött betegség

Csakhogy hétfőn a terembe lépve láttuk, hogy a korábbi jelzések ellenére a névtáblák egyikén sem szerepel Simonka neve.

Amikor ennek miértjére rákérdeztünk, akkor Puju János, Simonka egyik legközelebbi munkatársa, egyben a dobozi képviselő-testület fideszes tagja azt mondta a Narancs.hu-nak, hogy egy gyorsan jött betegség levette a lábára a képviselőt. Ennek a betegségnek tényleg nagyon gyorsan kellett jönnie, hiszen fényképekkel illusztrálva a hétvégén még közös családi biciklizésről számolt be a politikus. (Lásd a nyitóképünket.)

Simonka helyére orosházi hűbérese, Dávid Zoltán fideszes polgármester ugrott be.

Simonka-show helyett Dávid Zoltán és Pogácsás Tibor

Simonka-show helyett Dávid Zoltán és Pogácsás Tibor

Fotó: A szerző felvétele

A sajtótájékoztatón azt kérdeztük Pogácsás Tibortól, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárától, megkönnyebbült-e, hogy nem a mentelmi jogától megfosztott, hamarosan a vádlottak padján ülő Simonkával kell közös sajtótájékoztatót és lakossági fórumot tartani, akinek ráadásul a nyomozóhatóságok már zár alá vették az otthonául szolgáló újkígyósi házát.

Az államtitkár kitérő választ adott, és az önkormányzati választások fontosságáról beszélt. Hozzátéve, Simonka-ügy megy a maga útján.

Tovább szorul a hurok a súlyos bűncselekményekkel vádolt fideszes országgyűlési képviselő körül

Zár alá vette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala Simonka György fideszes országgyűlési képviselő újkígyósi otthonát - írta a 24.hu. Ez az újkígyósi ingatlan igen kalandos utat járt be. A Simonka büntetőügyét tárgyaló Fővárosi Törvényszék új információkkal szolgált a Narancs.hu-nak.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.