Újságírókat zártak ki Kövér László fórumáról – Így védik Orbánékat a valóságtól

  • narancs.hu
  • 2014. március 21.

Kis-Magyarország

Ózdi példáinkon keresztül mutatjuk be, hogyan működik a kormánypárt újságírószűrő rendszere. Belépés csak szerviliseknek!

Orbán Viktor 2014. február 27-én Ózdra látogatott. Előzetes programja szerint interjút adott a városi televízió stúdiójában, majd vállalkozóknak tartott előadást, végül az Ózdi Ipari Park területére tervezett „Kultúrgyár” – amely MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) programként ismert – építésének helyszínén időkapszulát helyezett el.

Kivételezettek és kizártak

Az Ózdi Művelődési Intézmények (ÓMI) környékén sokan voltak kíváncsiak a miniszterelnök-pártelnök látogatására, közöttük számos újságíró. A helyszínen aztán kiderült: a vállalkozóknak szánt kampányfórum szigorúan zártkörű, de az egykori gyár területére szervezett programján is csak meghívottak vehetnek részt. Nekik reggel 9 óráig regisztrálniuk kellett, majd kaptak zöld vagy piros színű karszalagot. A zöld a belépési engedély volt, a pirossal fotózni is lehetett.

false

 

Fotó: MTI

Néhány gyanútlan újságíró minderről a helyszínen szerzett tudomást. Így járt ezzel a több országos lapnak tudósító újságíró és egy helyi, nem önkormányzat hírportál (ozd.onlajk.hu) két munkatársa is. Mindhárman megkeresték a városi Fidesz-iroda vezetőjét, ám Tompa Zsigmond mindössze annyit közölt velük, hogy nincsenek rajta a listán, ezért nem kaphatnak karszalagot. Ezután próbálkoztak az újságírók számára beléptetésre kijelölt gyári kapunál is, ám az ott karszalagot osztogató hölgy hosszas telefonálás után tudatta, hogy a rendezők a már leírt indok miatt nem engedélyezik a belépést. Akkor ért oda a Magyar Távirati Iroda tudósítója és fotósa, akiket szintén lefelejtettek a listáról, ám előttük ennek ellenére kinyílt a kapu.

Kövér László és a kizárt sajtó esetei

Noha az eset nyilvánosságot kapott, hamarosan megismétlődött. Kövér László kampánykörútja során március 13-án érkezett Ózdra, amely esemény felkeltette a miniszterelnök látogatásakor diszkriminált újságírók figyelmét. Ők ezúttal óvatosabbak voltak, mert felhívták a pártirodát, ahonnan az irodavezető a helyi szervezet éléről korábban leváltott Vitális Istvánhoz irányította őket. Az ozd.onlajk.hu főszerkesztője beszélt is Vitálissal, aki nem mellesleg a városháza kabinetvezetője és a BAZ megyei 3. számú választókörzetben fideszes képviselőjelöltként induló Riz Gábor kampányfőnöke. Ezúttal is az a válasz érkezett, hogy zártkörű a rendezvény, amit a sajtó kizárásával rendeznek meg. (Kövér fórumáról korábban már kizárták a magyarnarancs.hu munkatársát, aki később a bíróságon kereste igazát, sikertelenül.) Ennek ellenére ismét tudósított az eseményről az MTI, illetve a kormányt és a Fideszt nem kritizáló helyi média.

Jogsértő eset? Visszaélés?

Ha Ön vidéken él, és jogsértő eset vagy hatalmi visszaélés jutott tudomására, kérjük, írjon nekünk a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu címre, és mi utánajárunk!

Nemcsak a sajtómunkások, de Ózd önkormányzatának ellenzéki képviselői sem kaptak meghívót a két közjogi méltóság ózdi eseményére. A független Márton Ferenc elmondta: erre irányuló kérdésére Fürjes Pál polgármester-pártelnök azt válaszolta, hogy Orbán látogatásakor a Miniszterelnöki Iroda iránymutatását teljesítették, akik arra kérték őket, hogy csak a MaNDA projekt aktív résztvevőit hívják meg.

Kellemetlen kérdések

Nem zárták el a kormány politikusait a sajtótól mindig: pár hónapja Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szólította híveit rezsiharcra az ÓMI tánctermében. A rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón a később két politikai eseményről is kizárt újságíró feltett néhány kritikát is tartalmazó kérdést a miniszternek. A sajtótájékoztatón a helyi Fidesz-vezetők láthatóan kényelmetlenül érezték magukat, talán ezt követően hozták meg hírkorlátozó döntésüket.

Nemrég számolt be az Index arról, hogy központi stratégia a kormány részéről az, hogy kampányolása során nem értesítik az országos sajtót Orbán Viktor érkezéséről a különböző vidéki helyszínekre – így szűrve meg a kellemetlen kérdésekkel készülő újságírókat. „A bújtatással elérhető, hogy az országos lapok, tévék riporterei csak ritkán zavarják meg az eseményeket, a helyi média és a meghívott újságírók viszont nyugodt légkörben tevékenykedhetnek a miniszterelnök körül.”

Az ózdi esetek kapcsán érdeklődtünk a Fidesznél, hogy miért nem lehet a párt prominenseinek rendezvényére bejutnia a munkáját végző újságírónak, de kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.